Keveset tudunk egymásról, talán ezért is okozhatnak könnyen meglepetést egymásnak az emberek. A kishegyesi Dudás Éváról talán szomszédjai sem tudták, hogy irigylésre méltó kézimunka-gyűjteménye van, amelyet teljes egészében egyedül készített. A barátok és a család rábeszélésre úgy döntött, hogy otthonában kiállítja mindazt, ami idáig a szekrényben lapult.
Két szoba és egy előszoba falait borította be a több mint 700 kézimunka, amelyeket Éva néni maga varrt, horgolt vagy hímzett ki. A barátnők 720 darabot számoltak össze, de ebben nincsenek beleszámolva az elajándékozott munkák és az a 38 gobelin, amelyet szintén ő varrt ki.
Éva néni 25 évvel ezelőtt kezdett kézimunkázással foglalkozni, mondhatni minden előzmény nélkül. Édesanyja tudott varrni és kötni, de sohasem kézimunkázott, és más sem a családban. Annak idején a cérnát és a szükséges anyagokat Magyarországról hozták be, a többit pedig a maga feje után csinálta. Saját bevallása szerint azért kezdett kézimunkázni, mert szereti ezt csinálni, és segítségével mindig újjá tudja varázsolni a lakást.
– Ha lecserélem az összes terítőt, alátétet és függönyt, akkor olyan, mintha egy teljesen új szobát kapnék – véli Éva néni.
A 25 év igen hosszú idő, ám a tömérdek kézimunka elkészítéséhez mégis sok lemondásra volt szükség, hiszen Éva néni nem gondolhatott csak magára.
– Sajnos csak éjszaka jutott rá időm, mert nappal a gyerekekkel kellett foglalkoznom, meg sok jószágunk is volt, a férjem pedig mindig dolgozott. Csak este tudtam kézimunkázni, de ez mindig megnyugtatott. A végén már annyira belejöttem, hogy szépen varrtam, közben meg fél füllel azt is tudtam követni, hogy mi megy a tévében – emlékezett vissza, akár csak arra, hogy a kézimunkázás sokszor az éjszakába nyúlott. Gyakran hajnali 1-2 óráig fönt volt, viszont másnap reggel kelnie kellett, hiszen vártak rá a tehenek meg a fejés.
A sok fáradtság megérte, és Éva néninek ma lenne oka, hogy kézimunkáival büszkélkedjen, ám ő sohasem vitte kiállításra őket. Sőt, még csak nem is nagyon mesélt róla. Aki bejáratos a Dudás családba, az tud a szenvedélyéről, de még jó barátnője is meglepődött, amikor egy helyen pillantotta meg az összes munkát. Idáig csak néhányat láthatott belőlük egyszerre, hiszen a többi a szekrény mélyén lapult. Persze, sok került barátokhoz, szomszédokhoz és rokonokhoz is, hiszen Éva néni szívesen ajándékozott másoknak. Ha így nézzük, akkor az összeszámolt 720 kézimunka nem is egy végleges szám, hiszen nem lehet tudni, hogy az évek során hány darabot ajándékozott el. Éva néni büszkén adott számot arról, hogy egyet sem adott el, noha volt rá felkérés.
– Mindet azért csináltam, mert nekem tetszettek, és magamnak akartam megtartani vagy szeretteimnek ajándékozni – mondta. A kézimunkák kedvéért néha egy kis füllentésre is rákényszerült, hiszen az alapanyagok nem voltak olcsók. Ha túl drágának bizonyultak, akkor csak az ár felét vallotta be férjének. Apró kis füllentések, de az igazi szenvedélyért semmi sem drága.
Éva néni ma is szívesen varr, de már nem bírja úgy, mint régen. Napközben kifárad, kicsit a háta is fáj, és mosolyogva vallja be, hogy néha a varrás helyett inkább tévét néz.
Mielőtt elbúcsúztunk volna Éva nénitől, feltettük a kérdést, hogy szeretné-e nyilvánosan is kiállítani a kézimunkáit. Erősen tiltakozott, és elmondta, hogy most is csak barátnői unszolására rakta ki őket a falra. Szerencsére a barátnők úgy érezték, hogy egy ekkora rejtetett kincsről a nyilvánosságnak is értesülni kell, így jutottunk el mi hozzá.
