2024. december 19., csütörtök

Rendezik a Halászcsárda üdülőtelepet

Meghosszabbították a strandot, felújítják a zuhanyzókat és a mosdókat, kőzúzalékkal borították a zentai üdülőtelepre vezető utat

A zentai Halászcsárda üdülőtelep hosszú éveken keresztül hányattatott sorsú volt, senki sem törődött vele, pedig több száz telek és hétvégi ház található ott. Árterületről és vadonépítkezésről lévén szó, úgy találták, jobb vele nem foglalkozni, pedig a telep valamikor virágzott. Két évvel ezelőtt az ott telekkel rendelkezők egy része megelégelte az áldatlan állapotot és egy civil szervezetet alapított a Halászcsárda megmentéséért, rendezéséért.

A Halászcsárda Víkendtelep Polgárok Egyesülete nevű szervezet még tavaly nyáron utcanévtáblákat helyezett ki a telepen, a telektulajdonosok összefogásával rendezték a központban található sportpályákat, valamint a strandot, szemeteseket helyeztek el, házirendet hoztak, és a telepen való viselkedési elvárásokat több hirdetőtáblán is közzétették. Nagy Zsolt, a civil szervezet egyik alapító tagja elmondta, hogy a zentai önkormányzattól két héttel ezelőtt kapták meg hivatalosan a telep rendezési jogát, így most nagy erővel vetik bele magukat a munkába:

– A Halászcsárdán háromszáz telek van, és kb. kétszáz telektulajdonos csatlakozott eddig a szervezetünkhöz. Mindenki nagyon örült, hogy végre valaki hajlandó foglalkozni a csárdával, ugyanis már annyira elhanyagolt állapotban volt, hogy az embernek nem is volt kedve lemenni. Mindenhol térdig ért a gaz, az utak járhatatlanok voltak, szúnyog és kullancstelep volt, a strandot senki sem takarította, csak burjánzott rajta a gaz, a szemetet nem volt hová eldobni. Mi, akik a nyár nagy részét ott töltjük, ezen akartunk változtatni, és némileg már sikerült is. Ha munkaakciót hirdetünk, néha száznál is többen összejövünk, a közös területek rendezéséből mindenki szívesen kiveszi a részét, hiszen ha piszkos és gazos a strand, senkinek sincs kedve fürdeni, ha a röplabda- és lábteniszpálya elhanyagolt, senki sem akar ott játszani. Amióta tevékenykedünk, a telkek iránt ismét megnőtt az érdeklődés, sokan szeretnének ott maguknak egy parcellát, de terjeszkedni egyelőre nem lehet. A hely adott lenne, hiszen az erdőből lehetne még leválasztani területeket, de a villany- és vízvezetékre már több fogyasztót nem lehet rákapcsolni. Az áram így is nagyon gyenge, csak közvilágításra készült a hatvanas években, ma meg már minden hétvégi házban hűtőszekrény is, sőt sok helyen légkondicionáló is van. Az áram olyan gyönge, hogy napközben a hűtő ki-be kapcsol, ivóvíz meg alig van, zuhanyozni csak esetleg este kilenc után lehet.

Az áram- és vízszolgáltatáson egyelőre nem tudunk változtatni, óriási befektetés lenne, és mi nonprofit szervezet vagyunk, csak arra a pénzre számíthatunk, ami majd esetleg befolyik a tagsági díjakból, az meg kell a karbantartásra. Most ott tartunk, hogy készítjük a térképet az üdülőtelepről, berajzoljuk az utcákat, már kimértük a telkeket, és igyekszünk minden tulajdonossal személyesen beszélni. Tagsági díjat határozunk meg, a terület nagyságától függően évi 1500–2000 dinár között, és valószínűleg ezt is több részletben lehet majd fizetni. Az a lényeg, hogy minél többen befizessék, mert akkor tudunk haladni a tennivalókkal. Amit még most nyáron biztosan megcsinálunk, az a zuhanyzók és toalettek renoválása a központban. Ez is összefogással készül, egyik telektulajdonos csempét ad, a másik a kőműves tudását, a harmadik a fizikai segítségét, stb. Mivel az üdülőtelepre vezető út szinte már járhatatlan volt, csütörtökön kőzúzalékkal szórtuk le, abban a munkában is sokan részt vettek. A strandot már hetekkel ezelőtt kitakaríttattuk, sőt hetven méterrel meg is hosszabbítottuk, hiszen a homokos rész adott volt.

A strandra napernyőket tervezünk, remélhetőleg még az idén meg tudjuk őket csinálni, sőt tusolót, wc-t, öltözőt és játszóteret is szeretnénk, de ezek az idényre már nem készülnek el. Egy parkoló kialakítását is tervezzük a strand mögötti erdős részre, ugyanis nincs hová parkolni, akinek nincs telke, annak a strandtól nagyon messze kell megállnia. A parkolóhoz a központtól jobbra az első utcán lehetne eljutni. Egy nyári színpadot is szeretnénk csinálni a rendezvényeinkhez, ahhoz az önkormányzattól kapunk téglát. Hogy a fürdőzés biztonságos legyen, megkértük a búvárokat tömörítő Tisza Mentőcsapatot, hogy pásztázzák végig a part környékét a Halászcsárda étteremnél található mólótól a strand végéig. A búvárok így szombaton amennyire lehet, ki fogják tisztítani a Tiszát azon a részen, ahol a legtöbben fürdőznek. Attól, hogy a búvárok dolgoznak, nyugodtan lehet strandolni.

Az illetékes azt is elmondta, hogy idén is megszervezik a halászléfőző versenyt, mégpedig augusztus 2-án, azzal, hogy ezúttal nemcsak halászlét lehet majd főzni, hanem egyéb kategóriát is hirdetnek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás