Minden ízében igazi nő. Finomak a mozdulatai, a nevetése, a beszéde elegáns, nőies. Kifinomult érzékére vall az öltözködése. Egész lényéből valami könnyedség és szelíd szertelenség sugárzik. Ő Horvát Ágnes szabadkai üvegművész, aki most éppen Münchenben él. Hogy hogyan egyeztethető össze a nőben rejlő törékenység az üveggel, ami szintén törékeny, de mégis másként? Sehogyan, válaszolhatnánk. De ez csak első pillantásra tűnik így. Amikor a munkáiról kezd beszélni, szavai nyomán az üveg is megszelídül, emberközelivé válik, a személyiségében lévő rejtélyesség pedig kivetül alkotásaira.
Hogyan kerültél az üvegművészet közelébe, egyáltalán mikor és minek kapcsán vetődött fel benned, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
– Talán 13 évvel ezelőtt a Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon láttam Ráday Mihály dokumentumfilmjét, ami egy üvegműhelyről készült. Bemutatta az egész munkafolyamatot. Pontosan nem is tudom, hogy mi volt az, ami miatt úgy megmaradt bennem ennek az emléke. Talán az, ahogyan a mesterek beszéltek az üvegről. Aztán amikor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Rajz- Művészettörténet Karán harmadéves voltam, szakosodni kellett: én tudtam, hogy grafikus nem akarok lenni, meg festő sem. Festeni ugyan szeretek, de nem ebben láttam a jövőmet. A döntésemet az is befolyásolta, hogy nagyra tartottam Kovács Keve János iparművészt, aki az építészeti síküveg szakirányt vezette. A tanárom mégis, amikor meghallotta, mire készülök, azt javasolta, mielőtt az üveget választanám, menjek be a főiskolára és vágjak üveget, barátkozzak az anyaggal, mert sokan megbánják a döntésüket. Kiderül, hogy félnek az üvegtől. Az alapokat megkaptuk a főiskolán. Főként a Tiffany technikaként ismert ólomsínekbe helyezett színes üvegeket csináltuk. Így készült a diplomamunkám is, amely a József Attila Tudományegyetem második emeltén látható vitrázs, a címe Uránia, a csillagászat múzsája. Ezen több mint egy hónapot dolgoztam. Közben más technikákat is kipróbáltunk. Ilyen volt a fusing technika, amit én sokkal jobban szerettem, mert több szabadságot ad. S ezt igyekeztem is kihasználni. A szakmai gyakorlatok során a munkáim kitűntek az ötletességükkel, s éppen ezért a tanárom nekem sokkal több mindent megengedett, mint a többieknek.
Azt mondod, a szabadságot szeretted a fusing technikában, miközben már az üveg vágásában is szigorú szabályok vannak ...
– Ez így van, nagyon sok szabályt be kell tartani, mert egyébként nem működik a dolog. Tudni kell, melyik üveg milyen hőfokon olvad, az milyen másik anyaggal párosítható. Egy kompozíció készítésekor arra is ügyelni kell, melyik darab üveget hova helyezzük, melyik merre továbbítja a feszültséget, illetve mekkora feszültség keletkezik az anyagok között. A tanárok elmondták az alapszabályokat, de én mindig megpróbáltam a határokat feszegetni. Olyan anyagokat vittem be a főiskolára, amelyeket évek óta őrizgettem otthon. Például az üvegszálakat, amit édesapám, Horvát Lehel, akkor szerzett be valahol, amikor még az Építőmérnöki Karon tanított. Ezekkel az üvegszálakkal kísérleteztem. Érdekes dolgok születtek. Nagyon szeretek kísérletezni, s szerintem rengeteg lehetőség van az üvegművészetben. Úgy látom, hogy ez az irányzat még nagyon sok meglepetést tartogat. Én magam is azon vagyok, hogy izgalmas dolgok kerüljenek ki a kezem közül.
Számodra miért izgalmas az üveg? Azt még csak el tudom hinni, hogy valaki szeret a fával dolgozni, de az üveggel?
– Ha ránézünk egy csomó fára, deszkára, többé-kevésbé el tudjuk képzelni, mi lehet belőle. Eléghet például, lehet belőle hamu, vagy bútor, vagy használati tárgy... Az üveg az más. Az üvegben rengeteg a lehetőség, szerintem még nem is tudjuk igazán, hogy mennyi. Amennyire keménynek és ridegnek tűnik, ha megváltoztatja a halmazállapotát, akkor már formálható, ötvözhető más anyagokkal, s nekem ettől izgalmas.
Az üvegművészet melyik ága izgat téged igazából, a használati tárgyak készítése, a kisplasztikák vagy más egyéb?
– Kisplasztikákat is készítettem és ki is állították őket Szegeden is meg Münchenben is, sőt Németországban a kiállításról meg is vették egyiket, de be kellett látnom, hogy én ebből nem fogok megélni. A fiatalok, akiknek esetleg tetszene, vagy közelebb áll hozzájuk az, amit én csinálok, azok nem járnak galériákba.
Ezért az építészeti vonalra álltam át, ami azt jelenti, hogy készítek lámpákat fa- és vaskerettel, ablakokba, ajtókba üvegeket, szekrényajtókba üvegbetéteket. Különböző dekorációkat a falban kialakított terekbe, vagy éppen üvegképeket. Rengeteg innováció van most az építészet terén, és én ebben megtaláltam magam. Mondok egy-két példát: vannak például irányítható matt üvegek. Ez úgy készül, hogy két üveg közé fóliát tesznek és az üveg bemattul. Alapállapotban, ha a két üveg közötti fóliára nincs feszültség kapcsolva, a folyadékkristály molekulák véletlenszerűen helyezkednek el, így a beeső fény szóródik és a vezérelhető üveg átláthatatlan. A villamos feszültség hatására a folyadékkristály-molekulák egy irányba rendeződnek és a beeső fény áthalad. Így például zuhanyzókabinok falát lehet átláthatóvá vagy átláthatatlanná tenni, vagy mondjuk a konferenciatermek ablakait, ajtóit, a műtőkben a paravánokat. De üvegből, művészi kivitelezésben készülhetnek burkolólapok a fürdőszobába, a konyhába csempék helyett. És persze fűthetők is ezek az üvegek. De nagyon szívesen készítek üvegmozaikokat, üvegképeket is. Az ötletek és megoldások terén a határ a csillagos ég. Jártam abban az építészeti cégben, amely finanszírozta az üvegbetont. Én nem tudtam, hogy ők ugyanabból az üvegszálból készítették az üvegbetont, mint amit én is elkezdtem használni a munkáimhoz. Milyen egyszerű: üvegszál összekeverve betonnal. Na, ez az, ami engem izgat: az új megoldások. Én is szeretnék kísérletezni az üvegbetonnal. Falak, paravánok ...
Üveggel dolgozni veszélyes és kockázatos is, gondolná a beavatatlan. Előfordul, hogy egyik-másik darab összetörik?
– Tisztelni kell az anyagot, ez nagyon fontos, nem mindegy, milyen erővel töröm le a kiszabott üveget, és milyen szögből gyakorolok rá nyomást. Aztán a kompozíció megalkotásánál – mint már mondtam – be kell tartani a szabályokat, melyik anyag melyikkel ötvözhető. De én nem szeretem a korlátokat. Éppen elegendő korlát nekem az is, hogy a méret adott. Azon belül szeretek kísérletezni, s persze ez azzal is jár, hogy bizony vannak balesetek. Amikor elkészítem a kompozíciót, a darab kemencébe kerül. 14–16 óra alatt készül el, amiben persze van felfűtési és visszahűtési idő is. Néha még egy imát is elmondok, mielőtt lecsukom a kemencét. Néha elhiszem, hogy van egy angyalkám, aki vigyáz rám – ezt még a professzorom mondta a főiskolán –, mert sokszor nem tartottam be a szakirodalomban leírtakat, mégis az így készült darab azután kiállításra került. Persze előfordul, hogy hiábavaló volt a munka, mert az üveg egyszerűen felrobban. Ilyenkor szomorú vagyok, de újra kezdem. Vannak darabok, amelyeken 9-10 órát dolgozom, de vannak, amelyek 3-4 órát vesznek igénybe.
Hol élsz, hol dolgozol?
– Németországban élek. Münchenben egy előkelő cukrászdában dolgozom – valamiből csak meg kell élni –, de másfél év után sikerült elérnem, hogy olyan beosztással dogozzak, ahogyan az nekem megfelel. Szükségem van egy hónapból egy hétre, amikor csak a szakmámmal foglalkozom. És ezt a munkahelyemen elnézik. Folyamatos bennem a feszültség, én ha tehetném, kizárólag ezzel foglalkoznék. Most azon dolgozom, hogy kialakítsam a munkához is az életteremet Münchenben. Éppen most keresek egy olyan műtermet, amit több fiatallal együtt tudunk kibérelni. Ez nem csak költségkímélő, de nagyon fontos, hogy kapcsolatba legyek az építészekkel, dizájnerekkel, ipari formatervezőkkel, kortárs művészekkel.
Egyedül megnyitni, fenntartani egy üvegműhelyt nagyon sok pénzbe kerül. Most Szabadkán dolgozom, de nemcsak az utazás miatt kell ezen változtatni, hanem azért is, mert nagyon kockázatos a kész darabok szállítása, meg azért is szeretném megvetni a lábamat Németországban, mert nagyon sok lehetőséget látok ezen a területen. A főiskola elvégzését követően, mivel nem volt munkám, úgy döntöttem tanulni fogok. Bejelentkeztem egy neves müncheni üvegműhelybe, hogy szeretnék hozzájuk eljönni tanulni. Szívesen fogadtak. Három hónapig ingyen dolgoztam, az volt a fizetségem, hogy tanulhattam. De ugyanígy még a főiskola ideje alatt az Erasmus program keretében elmentem Izmirbe, mert ott is volt lehetőségem az üveggel foglalkozni. Egyre inkább próbálom kivívni magamnak, hogy több időm maradjon a művészetre.
Láttam több munkádat is. Egyedi tervezésű ajtókban a csodálatos üvegkompozíciók, különleges lámpák és nem csak az üveg gyönyörű, de a lámpatest is, szekrényajtókba beépítésre váró festett üvegek... A megrendelő mondja el, mit szeretne, vagy ez megbeszélés kérdése, esetleg teljesen rád bízzák a megoldásokat?
– Ha beépítésre készítek valamit, akkor először is megnézem a lakást. Mi illik abba a környezetbe, beszélgetek a megrendelővel, próbálom megfejteni milyen ember, mi tetszene neki és természetesen javaslatokat adok. Végeredményben sokszor rám bízzák a megoldást, de ez soha sem elrugaszkodott, öntörvényű döntés. Mindig a helyiség hangulata, a benne élő emberek számomra a meghatározóak. Münchenben például a mostani megrendelésem egy üvegkép. Fekete-fehér, nagyon modern, minimalista stílusban berendezett lakásban él a megrendelő. Az volt a kívánsága, hogy az üvegkép fehér alapú legyen. Fehér falra fehér üveget? És ilyenkor elkezdek gondolkodni, hogy esetleg lehetne matt üveg, vagy lehetne a fehérnek egy árnyalata...
Nekem fontos, hogy a megrendelő elégedett legyen. Vagy például most készítek egy ablaküveget egy palicsi házba és az volt a kívánság, hogy legyen benne egy vitorlás. Kilenc órán keresztül dolgoztam rajta, s bár a megrendelés pillanatában meghökkentett a kérés, most úgy látom, nagyon jól sikerült. Nagy szerencsém, hogy a munkáimat édesapám beépíti. Hatan végeztünk a szegedi főiskolán, de rajtam kívül csak egy lány dolgozik még üveggel, ő üvegékszereket készít. A többieknek az a gondja, hogy nincs, aki beépítse a munkáikat, nincs aki megcsinálja az üveg mellett a fa vagy a fém munkákat. Édesapám pontosan tudja, micsoda munkával készülnek ezek a darabok, ezért ő jobban is vigyáz rájuk.
Elnézem az alkotásaidat, van bennük valami melegség. Egyszerűen az ember késztetést érez, hogy simogassa a kidudorodó üveggolyókat, a vájatokat... S mint a műalkotásokat általában, napokig lehet nézegetni őket, és felfedezni bennük a csodát. Láttam olyan ajtóba beépített üveget, amelyikbe egy óra fogaskerekét is beleépítetted.
– Nem szeretek a gyárilag előre legyártott anyagokból dolgozni. Nekem az nem kihívás. Amikor megtervezek egy darabot, akkor nemcsak a kompozícióra kell figyelnem, hanem arra is, hogyan fog majd mindez együtt viselkedni a kemencében. Igen, építettem be óra fogaskerekét. Fémet akartam valahogy belecsempészni és eszembe jutott, hogy kicsi koromban, amikor mindent szétszereltem, milyen sok érdekes dolog volt egy óra belsejében. De raktam már bele órarugót, mutatót, sőt régi kulcsot is. Szeretem a társításokat. Ki gondolná, hogy milyen érdekesek például a régi szögek? Bele kerülhet fémpapír is és a sárga vagy a vörösréz lemez is nagyon jól mutat az üveggel együtt.
Ha valaki kedvet kapott ahhoz, hogy megnézze a munkáidat, esetleg rendeljen tőled, hol keressen?
– Egyelőre azt tudom mondani, hogy a közösségi oldalon megtalálják néhány munkámat. Most készül ugyanis a honlapom. Egyébként örülök minden megkeresésnek, megrendelésnek.
