A Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány Közgazdasági Életműdíjat ítélt oda dr. Somogyi Sándor professzornak, az indoklás szerint a közgazdaság-tudomány területén végzett sok évtizedes munkásságának elismeréséül. A díjazott agrárközgazdász professzorral életútjáról, a gazdasági helyzetről, a vajdasági magyar fiatalok versenyképességéről beszélgettünk.
Professzor úr, mit jelent az Ön számra ez a díj?
Dr. Somogyi Sándor: Mindig is szerettem foglalkozni a fiatalokkal (Fotó: Molnár Edvárd)
– Először nagyon meglepődtem a hír hallatán, de persze örömmel töltött el. Én úgy éltem az életemet, hogy lehetőleg ne kapjak kitüntetéseket, mert azzal rendszerint valaki valamit akar. Ez viszont a szakma, a tudomány elismerése. Kicsit meglepő, hogy közgazdasági díjat kaptam, hiszen én nem közgazdász, hanem agrárközgazdász vagyok, ennek ellenére eléggé otthon vagyok a közgazdaságtanban meg a társadalmi tudományokban is, mert ma már a társadalmi problémákat nem lehet egyoldalúan megközelíteni. Ezt ki is hangsúlyoztam a köszönőbeszédemben.
Egy több évtizedes életpályájáról van szó. Melyek voltak a főbb állomásai?
– Az én karrierem nagyon régen kezdődött. 1953-ban kezdtem dolgozni mint mezőgazdasági technikus. Nem volt nekem semmi bajom a technikusi munkával, de eldöntött dolog volt, hogy beiratkozom az egyetemre. 1958-tól kezdve Moravicán, a szülőfalumban dolgoztam főagronómusként a helyi szövetkezetben. Ekkor kristályosodott ki előttem egy érdekes dolog, mégpedig, hogy a legjobban alkalmazva a modern technológiákat, pontosan betartva mindent, vannak jó terméseredmények, a gazdasági eredmények viszont elmaradnak. Nem nagyon értettem ennek az okát, és igazából akkor kezdtem el magam beleásni elsősorban a mezőgazdasági szervezéstanba. Rövidesen utána átkerültem a topolyai mezőgazdasági iskolába, ahol kilenc évig voltam tanár, igazgatóhelyettes, igazgató, de ezzel párhuzamosan a szabadkai Közgazdasági Karon tiszteletdíjas tanársegédként működtem. Rengeteg fázison ment át az én fejlődésem. Egy ideig az operációkutatás volt a fő témakör, amivel foglalkoztam. Ragyogó optimális, vagy ahhoz közeli eredményekre jutottunk, viszont azzal szembesültünk, hogy az emberek nem akarják alkalmazni azokat. Amikor a szabadkai szervezéstudományi intézet problémákkal küzdött, odaküldtek engem, Szórád György professzor barátommal, hogy számoljuk fel, vagy kezdjünk vele valamit. Mi azonban csináltunk belőle egy nagyszerű intézetet. Akkor még fizikailag is bírtam ezt a kettőséget, hogy tanár is voltam meg helyettes igazgató is, rengeteg munkával. De természetesen a tudományos kutatás területén se maradtam el, és állandóan lépkedtem egyik területről a másikra, mindig próbáltam a legaktuálisabb dolgokkal foglalkozni. Az operációkutatás után következtek a szimulációs módszerek, sajnos e téren is abba a helyzetbe jutottunk, hogy mi hiába tudtunk fantasztikus prognózisokat készíteni szimulációs módszerekkel, mindenki egy kicsit úgy nézett ránk, hogy minek ez nekünk. Valahogy az egész karrierem alatt az volt a probléma, hogy a politika túlságosan is kézben tartotta a gazdaságot. Én tudtam, hogy a legmagasabb szintű döntéshozók a politikusok, utána jön a közgazdaságtan, és legalul a technikai-technológiai operatív döntések. Nem akartam belekeveredni abba, hogy a tudományt alárendeljem a politikai döntéshozók voluntarista kívánságainak, így 1992-től vendégtanárként dolgoztam a keszthelyi Georgikon Karon, amely Európa egyik legrégebbi agrárfőiskolája, illetve akkor már egyetem volt. Ott is maradtam 12 évig. Sok szakembert felneveltem, mert mindig is szerettem a fiatalokkal foglalkozni, magammal ragadni őket. Amikor hazajöttem, akkor kezdtem foglalkozni a FABUS magánegyetemmel, a Regionális Tudományi Társaság megalakításával, majd jóval később a közgazdasági társaságot is megalapítottuk. Ez utóbbival nekem az volt a szándékom, hogy a FABUS-on végzett hallgatókat legyen hová irányítani, hogy kapcsolatban maradjanak, összetartsanak. Nem is tudom, mit emelhetnék ki. Több mint 630 megjelentetett munkám van, 30-40 könyv vagy könyvrészlet, több mint 160 lektorált tudományos értekezés. Mindennek megvolt a maga szerepe adott pillanatban, és szívesen végeztem az összes feladatomat, annak érdekében, hogy a szakmában ne csak nekem, hanem a munkatársaimnak is megfelelő szerep jusson.
Ön is részt vett a vajdasági gazdasági és térségfejlesztési program kidolgozásában. Milyen stádiumban van jelenleg a munka?
– Ennek a stratégiának a kidolgozását a VMSZ vezetősége kezdeményezte, magát a projektumot pedig Nagy Imre kollégám irányítja. Én annak első részét, a SWOT-elemzést koordináltam. Ez a legnehezebb része egy ilyen projektumnak. SWOT-elemzéssel sok projektumnál találkozunk. Általában a szerzők leülnek és leírnak dolgokat, de az nem valódi SWOT-elemzés. Mi, akik igazán ismerjük ezeket a módszereket, tudjuk, hogy a projektumok alig több mint 50 százaléka sikeres. Ez egy két és fél, háromnapos közös munka volt, 15-20 szakértővel dolgoztunk. Nem könnyű egy ilyen munka során végig fenntartani a lelkesedést, ez itt sikerült. A részvevők valamivel kevesebb mint a fele tapasztalt tervező szakember volt – velem együtt –, akik a munka dandárját elvégezték, míg a többiek fiatal, kezdő szakemberek voltak. Úgy vélem, okos gondolat volt, hogy ez legyen egy ilyen káderképző alkalom. A munka során eljutottunk öt stratégiáig. Ezeknek a további feldolgozása folyik, ami hamarosan végleges formát ölt, és a VMSZ vezetősége lépni tud olyan kérdésekre választ adva, hogy miként lehet ezt finanszírozni, hogyan lehetne beindítani.
A márciusi választásokat megelőző kampányban számos vállalatba ellátogatott. Mit látott, milyenek az itteni kis- és középvállalkozások? Mire lenne leginkább szükségük?
– A politikusok állandó vesszőparipája a kis- és középvállalkozások, amely így egy eleve téves megközelítés. Ugyanis egy gazdaságban a nagy valamint a kis- és középvállalkozások között meg kell, hogy legyen a megfelelő arány. A nagy kapacitások, mint amilyen a kecskeméti Mercedes, ahol végtermékeket gyártanak, és rettentő magas akkumulációval dolgoznak, viszont kevés embert alkalmaznak a termelésben. A kis- és középvállalkozások ellenben viszonylag sok embert kötnek le. Amellett azonban, hogy megfelelő aránynak kell lennie közöttük, a kis- és középvállalkozásoknak kapcsolódniuk kell a nagyokhoz, beszállítóként. Ez egy nagyon fontos kérdés. Amikor valaki segíteni akarja a kis- és középvállalkozásokat mindig tudni kell azt is, hogy hova fogjuk őket becsatornázni, kinek a beszállítói lesznek, kinek nyújtanak szolgáltatást és így tovább. Én ezt persze fontos kérdésnek tartom, mert rettentő nagy a munkanélküliség. Ennek oka pedig a téves tranzícióban rejlik. A hiba ott volt, hogy amikor nálunk megkezdődött a tranzíció, mi nem átszerveztük a vállalatokat, hogy hatékonyabbak legyenek, hanem magyarul mondva, lebontottuk, eladtuk őket, aminek ez lett a vége, amit tapasztalunk. A kis- és középvállalkozások felfejlesztése nehéz terep, rengeteg energiát és pénzt igényel, de ez nem lehet önmagában cél. Tudni kell, hogy kivel tartoznak azonos klaszterbe, meg kell találniuk saját beszállító és kibocsátó hálózatukat, vagyis azokat, akiknek el tudják adni a termékeiket.
A felsőoktatásból kikerülő vajdasági magyar fiatalok mennyire számítanak versenyképes munkaerőnek?
– Ez egy nagyon fontos és érdekes kérdés. A mi fiataljaink, az oklevelet szerző magyar fiatalok kevésbé versenyképesek, mint a délszláv ajkúak, mert azoknak van egy rokoni, baráti, párton belüli kapcsolatrendszerük, ami a mi gyerekeinknek nincs meg ekkora mértékben. Ezért a versenyképesség nehezen meghatározható dolog, mert a fiatalok nem azonos feltételekkel startolnak. Egyelőre még ez és nem az igazi verseny dönti el, hogy ki jut munkához.
Mivel foglalkozik mostanában?
– Jelen pillanatban a fenntartható fejlődésről írok beszámolót. Nekem ez régi vesszőparipám. Korábban már foglalkoztam vele, sokkal előbb, mint mások, most pedig megkértek, hogy ehhez térjek vissza. Zűrzavar van ezzel kapcsolatban a fejekben, sokan összekeverik a környezetvédelemmel, holott a fenntartható fejlődés egy egész, amelynek a része a társadalmi környezet, a gazdasági és a természetes környezet. A környezetvédelem csak önmagával foglalkozik, a fenntartható fejlődés pedig mindhárommal és ezeknek a bonyolult kapcsolatrendszerével.
