Az orrplasztikához művészi tehetség kell, meg kell érteni az arc arányait, és az efféle testszobrászat az alkotó számára ugyanolyan szép, mint maga a végeredmény. Ezt Anthony Berlet plasztikai sebész, építész és rajzoló állítja, aki egy New York-i galériában plasztikai műtétekről készült fotókból állított össze kiállítást előtte-alatta-utána alapon. A képzőművészet és a plasztikai sebészet egy bácsföldvári ifjú festőművész, Bojan Vukadinov vásznain is megjelenik. A fiatalembert tavaly a Plastic Realness címmel nyílt kiállítással ismerhette meg közelebbről az óbecsei közönség.
Bojan Vukadinov nem csak a vonalakat és a színeket, de a művészetet, a tömegkommunikációt és a médiakultúrát is remek érzékkel köti össze. Párhuzamot vonva a festészet és a plasztikai sebészet között 14 nagyméretű festményével arra ösztönözte a nézőket: gondolják újra a szépség fogalmát, korunk társadalmi jelenségeit, a tömegkommunikáció által sulykolt hamis szépség ideálját, az egyénnek a saját arcához és testéhez való viszonyát. “Azok a képek a szépségről szólnak. Az arcot és a testet én rendhagyó módon szemlélem. Foglalkoztat a testformálás, az öregedés megállítása, a túlzásba eső beavatkozások problémája, de nem ítélkezem. Ezek a jelenségek miatt egyre több ember veszíti el fizikai és személyes ismertetőjegyeit, és ebben a folyamatban felcímkézett (reklám)termékké válik.”
Bojan mindössze két és fél éves volt, amikor először érezte azt: meg kell örökítenie a női szépséget. A család egyik ismerősét rajzolta le a maga gyermeki, absztrakt módján, de minden apró női részlet – festett körmök, ékszerek - ott volt a papíron. “Határozottan emlékszem a vizuális önkifejezésnek erre a korai formájára. A felnőttek elképedve fogadták a rajzomat. A fogásokat édesapámtól lestem el, aki amatőr festő. Nem is érdekelt soha más a festészeten kívül, és mivel a szüleim széles látókörrel rendelkeznek, hittek bennem és támogattak”.
A fiú nagyon hálás volt a szüleinek ezért, és szépen tanult: 9,59-es átlaggal diplomázott az egyetemen, és egyike volt annak az ezer végzős szerbiai egyetemistának, akik elnyerték a fiatal tehetségeket támogató alap ösztöndíját. Tanulmányai költségeit emellett sminkeléssel és fodrászkodással egészítette ki.
“Ez a személyiségem kommerciális része. Szerencsés vagyok, hogy erre is lehetőségem adódott, és jól csinálom. A sminkelés, fodrászkodás spontán indult nyolcadikos koromban, amikor a barátnőim ráéreztek arra, hogy ügyesen bánhatok a szemtussal, a szájceruzával, az arcpírral. Később sokat segített ebben a munkában az, hogy a középiskolában ehhez optikai és anatómiai ismereteket is szereztem. Én mindent az elérni kívánt hatás vagy a forma szempontjából közelítek meg. A haj például számomra egy művészi formát, tömeget jelent.”
Bojan az alkalmi sminkelést is művészetként közelíti meg, valahogy úgy, mintha szakmai tudását egy háromdimenziós vásznon elevenítené meg. A professzionális sminkesek közé is véletlenül került: felfedezett magának egy professzionális lengyel sminkmárkát, és a cég belgrádi boltjában tartózkodó igazgatónőnek először a fiú tudatos termékválasztása, majd egy hosszas beszélgetés után egyéni látásmódja is feltűnt. Az ő meghívására Bojan a belgrádi Fashion Weeken is megmutathatta, mit tud alkotni a sminkecsettel.
A sminkek és a frizurák egyelőre Bojan szobájában készülnek, míg a vásznakat a garázsban festi. “A nagy képeket szeretem, a legkisebb méret, amivel dolgozom az 1 m x 0.7 m. Az összes kalóriámat el akarom égetni a vásznon, ehhez pedig nagy felület kell, amit hosszú, olykor expresszív mozdulatokkal, sok izzadság árán keltek életre. A vászon az én legjobb barátom, rajta minden érzésemet kitölthetem, és ez boldoggá tesz még akkor is, ha teljesen elégedett soha nem leszek. A festészet egy végtelen kísérletezés, ezért soha nem lehet befejezni egy képet.”
Szeptember 9-én Újvidéken Architektonikus tér címmel nyílt meg Bojan mesterkiállítása. Az itt kiállított képeken tereket örökített meg: a nyers, kemény, hideg és kiegyensúlyozott téralkotó elemeket dinamikus módon, de visszafogott színekkel, valamint árnyékokkal és kontrasztokkal lágyítva, élő organizmusként vitte vászonra. “Volt olyan néző, aki azt érezte, be szeretne lépni a képekbe, és én pont ezt a hatást akartam elérni. Szeretek kísérletezni, kombinált technikákat használni. Bár festészetet tanultam, jobban rajzolok, mint festek, mert a rajz több szabadságot ad.”
Bojan még csak 25 éves, és határozott elképzelései vannak a jövőjéről. Nemsokára Belgrádba költözik, hogy megvalósítsa álmait. “Nem tart meg a hely engem, és nem tudnék elköteleződni egyetlen dolog mellett sem, ezért több vasat tartok a tűzben. Elsősorban sminkesként keresem majd a kenyerem. Nem tartom magam csúcsmesternek, tanulni akarom a szakmát – mindig kell némi elégedetlenség ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Ezzel párhuzamosan az életem része lesz a festészet is. Mondhatjuk tehát, hogy az egyik kezemben festőecset, a másikban sminkecset lesz, mert számomra az egyik tevékenység jelenti a kikapcsolódást a másikból, de a tanítás is érdekel. Én mindig több dologgal foglalkoztam egyszerre, soha nem lógatom a lábam, és ez így lesz ezután is. “
