Három évvel ezelőtt indult meg a menekültáradat a keleti országokból. Kezdetben leginkább Pakisztánból, Líbiából, Afganisztánból érkeztek a menekülök. A magyar határ közelében legtöbben a szabadkai szeméttelep melletti erdőben éltek. Voltak, akik csak napokat, mások hónapokat töltöttek itt.
2012-ben a rendkívüli hideg miatt az szabadkai önkormányzat a Vöröskereszt segítségével begyűjtötte és átmenetileg az üresen álló palicsi Fontana étteremben helyezte el őket, egyébként megfagytak volna a kartonokból épített sátraikban. Miután véget ért a hideg, annak ellenére, hogy megígérték nekik, nem toloncolják őket vissza oda, ahonnan jöttek, autóbuszba terelték a 110 bevándorlót, és elvitték őket Szabadkáról. Tudomásunk szerint Banja Koviljačára.
Miután az elmúlt években a rendőrség szinte állandó razziát tartott a szeméttelep mellett, tavaly egyre kevesebben szánták rá magukat, hogy ott tanyázzanak. A határ menti falvakban, tanyákon kerestek menedéket. A becslések alapján azt mondhatjuk, hogy talán csökkent is számuk, mert szinte lehetetlen átlépni a magyar határt. Az utóbbi néhány hónapban azonban mintha ismét többen lennének. Erre enged következtetni az, hogy a szerb és a magyar határrendészeti szervek közleményeikben arról számolnak be, gyakran egyetlen hétvégén mintegy 200 határsértőt fogtak el.
Ljubo Simić, a szabadkai szabálysértési bíróság elnöke elmondta, hogy az év első 10 hónapjában összesen 968 bevándorló vagy határsértő felett ítélkezett a szabadkai szabálysértési bíróság.
Egy részüket a toloncegyezménynek megfelelően a magyar határrendészeti szervek küldik vissza Magyarországról, a másik részüket vagy Szabadka környékén fogják el azért, mert illegálisan tartózkodnak az országban, vagy a zöldhatár átlépése közben füleli le őket a szerbiai határrendőrség.
Királyhalmánál, az autópálya bal oldalán a vadvédő drótkerítés szét van szaggatva. Itt teszik ki a taxisok az Európai Unió felé igyekvőket. A homokban jól látszanak a nyomok. A magyar határ felé vezetnek, kicsik és nagyok is vannak közöttük. A határhoz közeli tanyákon az emberek azt mondják, leginkább abból látják, hogy felnőttek is, meg gyerekek is járnak erre, hogy időnként találnak elhagyott cipőket, táskákat, ruhaneműt. Nem találkoznak velük, csak a kutyák ugatásából tudják, hogy minden éjszaka nagy a forgalom. Nem kopognak be házakba, csak mennek. Időnként kárt okoznak a gyümölcsösökben, letörik a fák ágait, de ezek nem nagy károk.
Nemrégiben, a nagy esőzések idején egy faluszéli tanyát birtokba vettek. A tulajdonosa nem él az aprócska házban, inkább csak a gyümölcsös megművelésekor tartózkodnak benne. A tulajdonos szerint egyik esős napon, hajnali három felé érkeztek, s mivel az ajtót nem lehet kívülről zárni, könnyedén bementek. A szekrényekből a száraz ruhákat elvették, a sajátjukat, a vizeset otthagyták, a hűtőben minden élelmiszert összerágtak, és a villanyrezsóval melegítették a szobát. Mivel belülről be lehetett zárni az ajtót, be is zárkóztak. Reggel fél nyolckor távoztak. Volt közöttük felnőtt férfi, nő és gyermek is, mesélte a királyhalmi almatermesztő, aki megszámolta: tudtán kívül 15-en éjszakáztak a házában.
Hónapokig úgy tűnt, hogy a szabadkai téglagyár környékén nincsenek bevándorlók. A napokban ismét találkoztunk velük. Ők már nem építenek maguknak kartonból meg fóliából sátrat, mint azok, akikkel korábban találkoztunk ugyanitt, hanem a téglagyár járataiban alszanak. Ugyanarra panaszkodnak, mint a korábbiak, hogy állandóan zaklatja őket a rendőrség, pénzt követelnek tőlük, ha nem adják oda a pénzüket meg a telefonjukat, akkor börtönnel fenyegetőznek. Hajnali három órakor jönnek, és zaklatják őket, mesélték a napokban az afganisztáni fiatalok.
Ljubo Simić, a szabadkai szabálysértési bíróság elnöke elmondta, Szerbiában az illegális határátlépésért 30 napos börtön jár, ám ritka, akit ennyi időre ítélnek el, mert nincs hely a börtönökben. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy miután az elítéltek letöltötték börtönbüntetésüket, kiutasítják őket az országból, de senki sem ellenőrzi, hogy elhagyják-e Szerbiát, vagy sem.
Simić szerint egyiküknek sincs se úti okmánya, se személyazonosságot igazoló dokumentuma. Ezek hiányában pedig nem lehet őket visszatoloncolni egyetlen országba sem, mert igazolni kellene, hogy honnan jöttek. A szabálysértési bíróság elnöke szerint éppen azért nincs náluk semmilyen dokumentum, hogy ne küldhessék őket vissza hazájukba. Simić azt is elmondta, noha a bírósági eljárás közben is joga van a bevándorlónak menedékjogot kérni Szerbiától, ezt egyetlen egy sem tette meg közülük. Valamennyiük célja, hogy eljussanak a Európai Unió területére. Legtöbben Németországba meg Olaszországba készülnek. Mire Szerbiába érnek, már nincs pénzük, s így csapdahelyzetbe kerülnek, se visszamenni nem tudnak, se a határon átmenni. De csapdahelyzetben van Szerbia is, hiszen itt vannak az országban, és nem tudunk velünk mit kezdeni, nincsenek menekülttáborok, a börtönökben nincs hely, visszaszállítani őket egyfelől költséges, másfelől nincs hová.
A napokban jártam a szeméttelep melletti erdőben. Most hozzávetőlegesen 60-80-an lehetnek. Több gyermek is. A legfiatalabb 9 éves volt, a legidősebb 15. Az mondják, nem tudják, hol vannak a szüleik, a barátaikkal mennek Nyugatra, és ha megérkeznek, ott iskolába szeretnének járni.
Korábban a szeretetszolgálatok időnként vittek nekik élelmet. Most tagadják, hogy bárkitől is kapnának valamit. Azt mondják, éheznek, fáznak, és mosakodni sem tudnak. Vannak köztük olyanok is, akik hét hónappal ezelőtt indultak útnak. Ránézésre a fiatal férfiak is rossz állapotban vannak.
Ljubo Simić elmondta, hogy a magyarkanizsai és a zentai szabálysértési bíróságon a szabadkaihoz hasonló számú eljárást folytattak le a határsértők meg a bevándorlók ellen. Igaz ugyan, hogy vannak visszatérők, de mégis ennek alapján jogosan feltételezhető, hogy több ezer keletről érkezett bevándorló van Szerbiában.
