Szereti a kihívásokat a belgrádi születésű Nebojša Vignjević, az Újpest edzője, hiszen ha félne a kudarctól, akkor semmibe se kezdett volna bele. Tavaly 17 nemzet játékosaival kellett szót értenie, az idén már „csak” 12 nemzet labdarúgóiból áll össze a csapata. A 46 éves szakember azt vallja, nála az emberi tényező előrébb van a labdarúgásbeli tudásnál, s a jelenlegi klubjánál még vannak emberi hiányosságok, s ennek tudható be az, hogy a csapat nem tud sorozatban jól teljesíteni, de az eredmények azt bizonyítják: jó úton járnak.
Szerbiában technikás játékosként ismerték Vignjevićet, aki jól látott a pályán, és váratlan megoldásaira az ellenfél védelme sokszor nem tudott időben reagálni. Tavaly vette át az Újpestet, amely akkor az alsóházhoz tartozott, s a 2014/2015-ös idényben már volt dobogós is a csapat, amelybe szerinte most is elkelne egy olyan labdarúgó, mint amilyen ő volt.
2000 és 2002 között a Tatabánya játékosaként a sorozatos sérülések miatt nem tudta megmutatni igazi arcát a magyar közönségnek, s amikor megemlítettük neki, hogy Vladan Filipović menedzser szerint minden idők egyik legjobb magyarországi légiósa lehetett volna, ha nem bajlódik állandóan sérüléssel, és több lehetőséghez jut, akkor mosolyogva ezt felelte:
– Vladan és én jó barátok vagyunk. Abban van igazság, ha a sérülések elkerülnek, akkor máshogy alakulhatott volna a magyarországi karrierem. Hogy az egyik legjobb lettem volna, azt nem tudom, de én is többet vártam magamtól, s szerettem volna megmutatni azt, hogy mire vagyok képes.
Kanadában kis- és nagypályán is focizott, Cipruson is megfordult. Melyik mérkőzésre vagy pillanatra emlékszik vissza legszívesebben?
– Általában olyan klubokban játszottam, amelyek nem tartoztak az élcsoporthoz, hanem inkább a középmezőnyt alkották, éppen ezért nem játszottam sose kupadöntőben, s olyan mérkőzésen sem léptem pályára, amely a bajnoki címről döntött volna. Emiatt inkább a fontos győzelmek emlékezetesek számomra, ezek közül is kiemelkedik a Rad egyetlen győzelme a Marakana Stadionban a Crvena zvezda ellen, hiszen én lőttem a vendégcsapat győztes gólját.
Miért döntött az edzői karrier mellett?
– Mindig szerettem volna a játékos pályafutásom után a labdarúgásban maradni, s az edzői munka tetszett leginkább. Marcelo Lippi mint edző, de mint ember is nagy hatással volt rám, s már akkor elképzeltem, hogy edző leszek, mivel a tréner az, akinek a feladata és felelőssége hasonló adrenalinszintű változással jár, mint amilyen a pályán levő játékosoknál tapasztalható.
Az újvidéki Vojvodinával bronzérmes lett, és kupadöntőt játszott, mégsem maradt a székvárosban. Mi ennek az oka?
– Azért, mert a szerb labdarúgásban a viszonyok olyanok, amilyenek. Szerbiában nem az a fontos, hogy mit tudsz, mennyit és hogyan dolgozol, hanem az, hogy kit ismersz, kivel vagy jóban. Nagyon sajnáltam, hogy nem nyertük meg a Szerb Kupát, azért is, mert a négy kupadöntőm közül csak akkor veszítettem. Sem a harmadik hely, sem a kupadöntős szereplés nem számított sikernek, de kudarcnak sem, ennek ellenére a klubvezetőség úgy döntött, hogy nem felelek meg az ő elvárásaiknak.
Tavaly októberben vállalta el az Újpest irányítását. Mi volt a fő ok, hogy leült a lilák kispadjára?
– Nem félek a kihívástól, s ezt a lehetőséget annak láttam. Az is közrejátszott, hogy mivel Szerbiával szomszédos országról van szó, korábban is követtem a magyar labdarúgás történéseit, s az is fontos volt, hogy játékosként már volt alkalmam megtapasztalni a magyarországi helyzetet. A magyar labdarúgás egy vonzó piac mind a szerbiai játékosok, mind az edzők számára, amelybe azonban nem könnyű bekerülni. Mielőtt elvállaltam volna az edzői posztot, tudtam, hogy az Újpest, ami az eredményességet illeti, igen nehéz időszakot él át, de tisztában voltam az egyesület múltjával, s bíztam abban, hogy sikerül megfelelnem a kihívásnak.
Nem félt az esetleges kudarctól? Magyarországon nagyon kevés külföldi edzőnek sikerült eddig eredményt elérnie.
– Soha nem féltem a kudarctól, s az sem mellékes, hogy nem szoktam nézni, az új munkám az előzőhöz képest egy lépés előre vagy egy lépés hátra. A terveimben mindig az szerepel, hogy az adott klubban a csapattal sikerüljön előrébb lépni, és hogy én is közeledjek az egyéni céljaim felé. Ha a kudarcról csak egy percig is gondolkoznék, akkor minden bizonnyal soha semmibe nem kezdtem volna bele...
Fiatal edzőként mi az ars poeticája?
– Nálam az emberi tényező előrébb van a labdarúgásbeli tudásnál, s minden klubban igyekszem ezt alkalmazni, hogy sikerüljön kialakítani egy jó hangulatot. Amilyen vagy az életben, olyan vagy a pályán is, s igyekszem megtalálni a jó embereket, s csak utána jön az, hogy igazoljunk kiváló labdarúgókat. Természetesen nem tudok mindenkit kiválasztani és leigazolni, akit szeretnék, de ez az Újpest is folyamatosan formálódik, alakul, próbálom a legjobbat kihozni a játékosokból. Egyelőre még vannak hiányosságok, s ennek tudható be az, hogy a csapat nem tud sorozatban jól teljesíteni, nincs meg a folyamatosság. Ezek sokszor csak apróságok, éppen elegek azonban arra, hogy ne sikerüljön megvalósítanunk a kitűzött célt, de a csapattagok nagyon igyekeznek, s ezért is van előrelépés az előző idényhez képest.
A tavalyi szezon végén felröppent a hír, hogy csak akkor marad, ha a csapat indulhat az Európa Ligában vagy ha a keret megerősödik. Ez igaz volt?
– Igen, hiszen engem a konkrétumok érdekeltek, mivel a cél, hogy az Újpest visszanyerje régi hírnevét, és hogy a riválisok is felfigyeljenek a klubra. Habár kupagyőztesek lettünk, az európai porondra nem jutottunk ki, így az volt a feltételem, maradok, ha a keretet megerősítjük, hogy az idény végén sikerüljön kijutnunk Európába. Egy ilyen patinás klub, mint az Újpest, nem engedheti meg magának, hogy 13–14. legyen: nekem egy kis csapattal is kudarc lenne az említett helyezés, nem a nagy múltú Újpesttel.
Jelenleg 12 nemzet játékosa van a keretben, hogyan lehet így dolgozni és szót érteni mindenkivel?
– Legtöbbször az angol és a magyar nyelvet használom, s az utóbbival már elég jól boldogulok. A játékosoktól is megkövetelem a kommunikációt, és azt is, hogy ne zárkózzanak el a magyar nyelvtől, hiszen, ha ez a közeg elfogadta, befogadta őket, akkor az ő részükről az a minimum, hogy magyar nyelven tanulnak. Annak örülök, hogy most csak 12 nemzet játékosával kell szót érteni, tavaly ez a szám 17 volt... Nagy szerencse, hogy az asszisztensem, Zoran Čampara beszél spanyolul, mivel van néhány játékosunk arról a területről, s ők a spanyolon kívül semmilyen másik nyelven nem beszélnek. Van természetesen egy közös nyelvünk, ez a labdarúgás nyelve, s ha mindenkiben megvan a jóindulat, akkor nincs gond a kommunikációval.
Kabát és Ojo sérülése miatt gyakorlatilag klasszikus csatár nélkül kellett eddig játszani a bajnokságban. Mennyiben változik majd a játék, ha ők ketten visszatérnek?
– Bízok abban, hogy erősebbek leszünk, javul majd a támadójátékunk, mivel klasszikus csatár hiányában máshogy kellett megoldanunk az akciók befejezését. A legnehezebb volt a labdarúgókkal elfogadtatni, hogy nincs befejező csatárunk, és ez nem lehet alibi arra, hogy nem nyertünk. Ha Kabát felépülése elhúzódik, akkor szükség lesz rá, s biztosan igazolunk majd egy csatárt.
A Videoton után az Újpest védelme a legstabilabb, 14 bajnokin mindössze 8 gólt kapott. Elégedett a védekezéssel?
– Igen, azzal, hogy nálam nincs külön védelem és külön támadás, hanem van a csapat, hiszen akik elöl játszanak, ők is védekeznek, s akik hátul vannak, nekik is van szerepük a támadások kidolgozásában.
Egy év alatt volt lehetősége megismerni a magyar futballt?
– A magyar labdarúgás előtt adottak a fenomenális feltételek, hogy tegyen egy nagy lépést előre. Ami a stadionokat, az edzésfeltételeket, a marketinget illeti, azt kell mondanom, hogy nagyon magas szinten, nyugat-európai színvonalon van. Ami a modern stadionokból hiányzik, az a modern európai labdarúgás. Vannak Magyarországon is tehetségek, de sokkal minőségibb munkát kell a fiatalokkal végezni, hogy ne maradjanak örökre ígéretes tehetségek. Nem lehet azt várni az első csapat edzőjétől, hogy azokat az elemeket, azokat a lépcsőfokokat, amelyeket a fiatalok átugrottak, mert senki nem mondta, mutatta nekik, az edzéseken és a mérkőzéseken kijavítsa. Látom, hogy lenne miből meríteni, és ha ehhez hozzájön a magyar állam és a Magyar Labdarúgó-szövetség támogatása, akkor látok esélyt a fejlődésre, de ehhez szükséges az edzőknek és a sportmunkásoknak is a továbbképzése. A hangsúly a fiatalokon kell hogy legyen, de nem azon, hogy a korosztályos válogatott most nyert vagy veszített, hanem azon, hogy a tehetségek ne vesszenek el.
Szerbiában jobb játékosok vannak, jobb az utánpótlásképzés, de rosszabb az infrastruktúra. Magyarországon viszont a stadionépítésektől (is) várják a színvonal emelkedését. Ön szerint ez járható út?
– Ha valaki a jelenlegi szerbiai és a jelenlegi magyarországi feltételeket, adottságokat egységesítené, egy komoly futballnagyhatalom jönne létre. Szerbiában sokkal több a tehetséges labdarúgó, akikkel kiváló edzők foglalkoznak. Mindkét ország ugyanazzal a problémával szembesült, hiszen az európai élcsapatok már a 16 éves játékosokat is megveszik, s teszik ezt azért, mert sem a magyar, sem a szerb edzők nem tudják a tehetségből kihozni a maximumot. Ez nem jó, mert így a magyar és a szerb bajnokság színvonala is csökken, és nem mellékes az sem, hogy a fiatalokat még csiszolatlan gyémántként adják el, így az áruk is olcsóbb, mint később, amikor drágakövekké válnak. Szerbiának az infrastruktúrával van problémája, ha Magyarország pedig csak a stadionépítéssel próbálja megoldani a gondokat, akkor nagy baj lesz. Persze ahhoz, hogy a problémák megoldódjanak, önkritikát kell gyakorolni, s be kell ismerni, hogy gondok vannak. Az infrastruktúra fejlesztése fontos, de ha két éven belül nem töltjük meg minőségi labdarúgással a stadionokat, akkor komoly gondok elé néz a magyar labdarúgás.
A sikeres időszak miatt érkeztek-e esetleg megkeresések más kluboktól?
– Volt érdeklődés, nem hivatalos felkeresések, kérdezték, milyen terveim vannak a jövőre nézve, de jelen pillanatban 2016 júniusáig szerződés köt az Újpesthez, s a céljaim ehhez a klubhoz kapcsolódnak. Annak örülök, hogy a csapat a játékával és az eredményeivel felkeltette mások érdeklődését is irántam, hiszen ilyen ambíciókkal jöttem ide 2013-ban.
Vignjević-névjegy
Születési idő és hely: 1968. május 16., Belgrád
Magasság: 173 cm
Játékos pályafutása: Rad (1991–1995), Enoszisz Neon Paralimni (ciprusi, 1995–1997) Cleveland Crunch (teremfutball) és Edmonton Drillers (1997–2000), Toronto Lynx (2000), Tatabánya (2000–2002)
Edzői pályafutása: OFK Grbalj (montenegrói, 2008–2009), Rudar Pljevlja (montenegrói, 2010–2011), Hajduk Kúla (2011), Rad (2011–2012), Vojvodina (2012–2013), Újpest (2013–)
A sikeresség receptje: Vignjević, Kovács és a lila-fehér társasház
Újpesten senki nem vitatja, hogy Nebojša Vignjevićnek óriási szerepe van abban, hogy a tavalyi 13. hely után a csapat az idén harcol a dobogóért.
A sikerhez hozzájárult még az is, hogy Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója remek játékosokkal erősítette meg a keretet a nyári átigazolási időszakban, s van még egy nagyon is fontos dolog, pontosabban épület, amely nem más, mint a lila-fehér társasház, ahol az Újpest légiósai, illetve vidéki futballistái laknak. Roderick Duchatelet tulajdonos Budapest határán található lakóparkban újított fel minden igényt kielégítően egy régebbi épületet, ahol nem kevesebb mint tizenöt futballistát szállásol el. A labdarúgók így a pályán kívül is találkoznak csapattársaikkal, s ennek a jó szomszédi viszonynak a következményei a pályán is megmutatkoznak.
