Matuska Márton múlt hétvégi visszaemlékezésében döbbenten olvastam, és határozottan elutasítom a rám vonatkozó valótlan és méltánytalan állítást, amely „washingtoni tudósítónkat” próbálta jellemezni azzal, hogy Sziveri János leváltása után „találtak [Sziveri helyett] egy olyant, aki beült a helyére, és megmagyarázta, hogy Sziveri mégiscsak egy áruló.” Én szeretném legjobban, ha végre megtörténne az 1983-as és 1989-es Sympo-ügyek alapos és sokoldalú, elfogulatlan feltárása, hiszen a miloševići puccs szárnyain bosszút állóknak ez nem állt érdekében.
Az olvasó valós tájékoztatása végett kijelentem: nem az akkori hatalom akaratából vettem részt az Új Symposion főszerkesztői pályázatán, hanem egy olyan első generációs tekintély javaslatára, aki a legtávolabb állt a hatalomtól. Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy Sziverit valaha is árulónak neveztem volna. Ellenkezőleg: a költő és a folyóirat iránti tiszteletem jeléül az általam jegyzett első szám első és utolsó sora Sziveri János munkáját hirdette.
Matuska eljárása elszomorít, mert riporteri munkáját nagyra becsültem. Egy Ohióban megrendezett tavalyi kerekasztalon, ahová mindkettőnket meghívtak, külön méltattam a ’44-es vérengzések feltárásában szerzett érdemeit. Az anyaországi közbeszéd elvadult hangvételével szemben Matuska meg én azt példáztuk az amerikai magyarok előtt, hogy a délvidékiek nézetkülönbségeik ellenére is tudnak méltóságteljesen vitázni, sőt Amerika közepén magyar népi motívumokba hímzett Vajdaság-trikóban összeölelkezni. Sajnálnám, ha ezt egyikünk képmutatásból tette volna.
Purger Tibor
Washington
