Véget ért a Desiré fesztivál. Hét nap alatt hét ország 12 előadását láthatta a közönség. Nemcsak a színházlátogatók örülnek ennek a fesztiválnak, de a meghívott alkotók is kivétel nélkül megtiszteltetésnek tartották, hogy itt lehettek a szabadkai kortárs színházi fesztiválon. Álljon itt néhányuk véleménye:
Ivica Buljan zágrábi rendező:
Fotó: Molnár Edvárd
– Ennek a fesztiválnak rangja van a régióban. Itt ugyanis nem azok az előadások szerepelnek, amelyek repertoárszínházakban készülnek, vagy úgynevezett alternatív színházi darabok, amelyek gyakran csak a kísérletezésben merülnek ki. A Desiré fesztivál azt a köztes teret tölti ki, amelyet leginkább élő színháznak nevezhetünk.
Zsótér Sándor budapesti Kossuth-díjas rendező:
– Ez egy nagyon progresszív fesztivál, és gondolom, hogy mindenkinek megtiszteltetés Magyarországról vagy máshonnan is, Szlovéniából, ha meghívják. Én nagyon ürülök, hogy itt lehetek. Legszívesebben a fesztivál egész ideje alatt itt maradnék, és nézném az előadásokat, de sajnos nem tehetem meg.
Pintér Béla, a budapesti Pintér Béla és Társulatának vezetője:
– A Desiré fennállása óta sokszor itt voltunk, hála istennek, de volt olyan év, amikor nem hívtak bennünket, és ez is azt mutatja, hogy ez nem egy olyan fesztivál, hogy „elhívom a haveromat, mert minden évben el szoktam hívni”, hanem valóban azokat az előadásokat hívják el, amelyek ténylegesen elérik azt a szintet, amiről azt gondolják, hogy ez a Desiré mindenkori színvonala.
Borut Šeparović, a zágrábi Montažstroj rendezője:
– Akik itt megjelennek, azok nagyon fontos nevek a régióban. Sajnos nagyon kevés ilyen fesztivál van a vidékünkön. Ez egy kincs, amivel Szabadka rendelkezik. Én örülnék, ha Zágrábnak is lenne ilyen fesztiválja, de nincs.
Senka Bulić zágrábi színész-rendező:
Fotó: Molnár Edvárd
– Olyan közönséggel találkoztam itt mindig, amely, ha nem is értette az előadást, de meg akarta érteni, és végig együtt volt az alkotókkal. Egy intellektuális közönség ez, amely ritka ezen a vidéken. Igazi polgári közönség, amelyet nem kellett szórakoztatni, hanem együtt dolgozott velünk.
Valentin Szvetozarev, a bitolai Nemzeti Színház igazgatója:
– Függetlenül a témától, az ötlettől, az, ami összeköti ezeket az előadásokat, az a hozzáállás, a mód, ahogyan készülnek a produkciók: mindenáron élő színházat csinálni. Ezért gondolom, hogy mi ide tartozunk, és jó helyen vagyunk itt.
Hat év alatt a Desiré fesztivál a régió egyik legjelentősebb színházi fesztiválja lett. Igényes programja, szellemisége és szervezettsége különössé, különlegessé teszi. A kezdetektől fogva Pletl Zoltán és Molnár Zoltán színészek egyedi jelmezben fogadják az előadásra igyekvőket. Nem jegyet szednek az ajtóban, sokkal inkább azt jelzik, hogy a látogató belépve az ajtón egy másik térbe érkezett, ahol másként látják a világot, mint ott kívül.
A színészpáros minden előadás előtt különös jelmezt ölt. Egyfelől meghökkentik az érkezőt, másfelől jó látni őket, hogy már az ajtóban színházi hangulat fogadja a közönséget.
Fotó: Molnár Edvárd
– Gyakran szóvá teszik a jelmezünket. Van, aki megveregeti a vállunkat, vannak, akik puszit nyomnak az arcunkra, én azt érzem, hogy ez tetszik a Desiré közönségének – mondja Molnár Zoltán.
A kezdetektől ingyen csinálják. Azért, mert szeretik a színházat, szeretik a Desirét és közönségét, mondják egyszerre, meg azért, mert most már nem lehet abbahagyni. Ők ketten emblémává váltak. Ahogy a közönség minden évben izgalommal várja Urbán Andrásnak, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatójának a megnyitón tartott miniperformance-át, úgy minden előadás előtt kíváncsian várják a látogatók a két ajtónálló színészt, akiken keresztül először érinti meg a látogatót a színház különös világa.
Az első Desiré előtt Molnár Zoltán felajánlotta, szívesen segít a Desiré lebonyolításában. Urbán András félve mondta neki, hogy jegyet kellene szedni, ezt a posztot még senki sem tölti be. Molnár Zoltán vállalta, s barátjával, Pletl Zoltánnal úgy gondolták, kilépnek a jegyellenőrök szerepéből, és egy fesztiváli pontot, fesztiváli kaput alakítanak ki, így köszöntik a közönséget.
– Azzal, hogy mi jelmezben vagyunk, azt szeretnénk elérni, hogy az első pillanattól kezdve a színházban érezze magát a látogató. S persze a közönség tapasztalhatta, hogy nem csupán ellenőrizzük a jegyet, hanem kontaktust teremtünk minden nézővel. Szóba állunk mindenkivel. Ez a közönség megbecsüléséről szól. Az esemény velünk kezdődik. S jó érzés az, ha mosolyognak az emberek – mondja Molnár Zoltán.
Pletl Zoltán elárulta, hogy mindig minden jelmez közös döntéssel születik. Abból indulnak ki, hogy milyen az éppen soron lévő előadás, vagy annak világát próbálják idézni, vagy egy-egy szereplőre utalni, vagy éppen csak az előadás színeivel kívánnak harmonizálni. S mint mondta, nemcsak a közönség élvezi azt, hogy nem hagyományos jegyszedőkkel találkozik elsőként, de ők ketten is nagy örömmel állnak az ajtóban, és köszöntik az érkezőket.
