„Többet is tehettem volna”

Msgr. dr. Pénzes János megyéspüspök vasárnap ünnepi keretek között adta át Ferenc pápa megbízásából Kern Imrének, az infrastrukturális és építésügyi minisztérium államtitkárának a Vatikán egyik legmagasabb, világi személyeknek járó egyházi elismerését, a Pro Ecclesia et Pontifice (Az egyházért és a pápáért) pápai érdemkeresztet. A Pro Ecclesia et Pontifice kitüntetést XIII. Leó pápa alapította 1888-ban, a mai gyakorlat szerint azoknak adják át, akik a Szentatya és az egyház szolgálatában érdemeket szereztek. A méltatás szerint Kern Imre a többi között a ’90-es években Szabadka község végrehajtó bizottságának elnökeként munkájával folyamatoson biztosította a város infrastruktúrájának működését, a polgárok életkörülményeinek javítását, közreműködésének köszönhetően az önkormányzat bevezette a történelmi egyházak támogatását, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyetteseként pedig támogatta a Paulinum Klasszikus Gimnázium hőszigetelési munkálatait és nyílászáróinak cseréjét.

Hogyan fogadta a hírt, hogy Ferenc pápa érdemkereszttel tünteti ki?

– Nagyszerű érzés volt megtudni, hogy pápai érdemkereszttel tüntetnek ki. Tulajdonképpen ez az első elismerése volt annak a 41 évnek, amelyet munkával töltöttem el. Az első gondolat ilyenkor, ami az emberben felmerül, hogy megérdemeltem-e a kitüntetést, kiváltképp, hogy a munkásságom alatt mindig valamilyen hiányérzetem volt. Úgy gondolom, sokkal többet is tehettem volna a közösségért.

Milyen szerepe van a vallásnak az életében?

– A vallás nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, hiszen gyakorló hívő vagyok, minden vasárnap szentmisére járok, ha Szabadkán vagyok, ha nem. Bárhova utazik az ember, találhat egy templomot. Számomra nagyon fontos, hogy vasárnaponként meghallgathassam a szentbeszédeket, elgondolkozzam, és feltöltődjek a következő egy hétre. Az is fontos számomra, hogy lehetőleg ne csak vasárnaponként menjek szentmisére, hanem esetenként hétköznap vagy olyan ünnepnapokon, amikor kevesen vagyunk a templomban. Például nagycsütörtökön, nagypénteken, húsvéthétfőn, karácsony másnapján. Azt szoktuk mondani, hogy nem a templom az egyház, hanem mi magunk vagyunk az egyház, a templom pedig egy hely, ahol összegyűlünk, és találkozunk az Úr Jézussal. Ez egy forma, de számunkra a lelki feltöltődés a legfontosabb. Ettől függetlenül a templomokat nem szabad elhanyagolnunk, hanem fel kell újítanunk, karban kell tartanunk őket, hiszen egy templom nemcsak egy szentély, de műemlék is. Nagyon büszke vagyok, hogy sikerült a szabadkai Szent György-templom tetőszerkezetét és tornyát megjavíttatnunk. Az így felújított templom tetőszerkezete és tornya egyrészt nagyon sokáig szolgálja majd a hívőket, másrészt üde színfoltja lesz a városnak, mivel az egyszerű cserepek helyett neogótikus stílusban megalkotott tető díszeleg az épületen. A doroszlói szentkúti kegyhely felújításában is részt vettem, és nagyon örülök annak, hogy Verebélyi Árpád atya felkeresett a napokban, és megkért, hogy továbbra is segítsem a projektumok megvalósítását. Ezenkívül szoros kapcsolatot tartok az evangélikus és a református egyházzal is, igaz, a református egyház esetében az utóbbi időszakban nem sikerült megvalósítani a projektumokat.

Vallásos neveltetést kapott?

– Édesanyám mélyen vallásos személy volt, tőle kaptuk vallásos nevelésünket. Az ötvenes években nem igazán volt ildomos hittanra járni, de mi eljártunk rá, ministráltunk a kertvárosi Jézus, a munkás templomban, sőt a plébánost többször meghívtuk családi ebédre is. Nagyszüleim is vallásosak voltak. Nagyapám kántor-tanító volt, és amikor 1963-ban átjöhetett Magyarországról Vajdaságba, akkor végigjártuk azokat a helyeket, ahol tanított, illetve kántorkodott: a verbászi, a futaki és a temerini templomot. Még ma is emlékszem, hogyan ült oda a futaki templom orgonájához, és játszott rajta. Ilyen családi légkörben nevelkedtem. Érdekes színfoltja az életemnek, hogy az egyetemi éveim alatt Belgrádban a református egyház kollégiumában laktam, ahol rendszeresen jártam bibliai oktatásra is. Ha mindez nem így történik meg, lehet, hogy nem lennék ennyire vallásos, bár meg kell jegyeznem, hogy a vallásosság az ember lelkéből fakad, ha nem érint meg valakit belülről, akkor azt nem lehet ráerőszakolni.

Van-e kedvenc vallási személye, példaképe, bibliai története?

– Pál apostol személye és élete az, amely igazából megfog. A kétezer évvel ezelőtt írt levelei gyakorlatilag ma is aktuálisak, ma is sok igazságot tartalmaznak.

Életében miben teljesedett ki igazán?

– Négy ilyen esemény volt az életemben. Az egyik, amikor 1996-ban befejeztük a vegyiművek építését, és december 24-én éjfélkor legördült a szalagról az első zsák műtrágya. Ez a zsák ott díszelgett az irodánk előtt hosszú évekig. A második a bombázásokhoz fűződik. Általában az embereknek rossz emlék fűződik ehhez a korszakhoz, ám én ekkor szinte végig Szabadkán éltem, az emberek között jártam, és igyekeztem biztosítani számukra a kommunális infrastruktúrákat. Ha nem volt áram, akkor Magyarországról kértünk. A harmadik ilyen esemény az 2000. október 6-a, amikor megdőlt a miloševići rezsim, és ott lehettem a szabadkaiakkal a börtön körül. Feltörtük a rendőrök ostromgyűrűjét, és a polgárokkal kihoztuk a bebörtönzött személyeket. Az utolsó ilyen esemény az a hét év, amelyet a Tartományi Nagyberuházási Alapban töltöttem, amikor is lehetőségem nyílt rengetegszer támogatni a közösséget, és mintegy 300 projektumot hívtam életre.

Mi ösztönözte a politikai pályára lépésben?

– A kihívás. Mindig is a kihívások embere voltam. Huszonhat évesen másfél éves gyakorlattal elfogadtam a Zorka műtrágyagyár igazgatói tisztségét. A politikába Szórád György, Szabadka néhai polgármestere vitt be, az akkori városi fejlesztési tanácson keresztül. Az egy olyan csapat volt, amilyet azóta sem tudtunk megismételni. Abban az időben ez a csapat nagyon sokat tett a városkép kialakulásáért. Átszerveztük a belváros üzleti negyedét, a mai Ravel cukrászda helyén például egy szörnyű autóalkatrész-üzlet volt. Megépítettük a zöld szökőkutat. Ezt követően egyéni jelöltként megméretettem magam a választásokon, és mivel nem volt más, aki vállalta volna Szabadka község végrehajtó bizottságának elnöki tisztségét, elfogadtam azt. Alapító tagja voltam a Vajdasági Magyar Szövetségnek, és a párt megalapítása óta úgy próbálok a vajdasági magyar közösségnek segíteni, ahogy lehet.

Az elmúlt évek során folyamatosan segítette a közösséget, most azonban államtitkárkéntBelgrádba került, így az emberek számára gyakorlatilag láthatatlan a munkássága. Államtitkárként hogyan tud segíteni a vajdasági magyarságnak?

– Az államtitkári pozíció hatalmas felelősséggel jár. Folyamatban tanuljuk, miként kell betölteni a pozíciókat, hiszen a VMSZ politikusai számára eddig elérhetetlenek voltak ezek a pozíciók. Személy szerint nem is vagyok annyira láthatatlan, hiszen a városban vagy a piacon meglátnak az ismerősök, akkor sokszor azzal fogadnak, hogy láttak a televízióban, az újságban. Államtitkárként tevékenyen részt veszek a Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítésében, a Szeged–Szabadka-vasútvonal terve nekünk köszönhetően készülhetett el rekordidő alatt.

A napokban tárgyaltunk a Szerbiai Vasutak új igazgatóságával a Zenta és Szabadka közötti sínbuszközlekedés menetrend szerinti visszaállításáról. Ugyanígy tevékenyen részt vettem a királyhalmi fizetőkapu délebbre költöztetésében, valamint azon is dolgoztunk, hogy a magyarországihoz hasonló fizetési rendszer legyen Szerbiában is. Természetesen nem a jelenlegi magyarországi megyés matricákra gondolok, hanem a régi autópályadíj-befizetési rendszerre. Ilyen apróságokkal igyekszem segíteni a polgárokat és az önkormányzatokat egyaránt. A manőverezési lehetőség sajnos kevés, az infrastrukturális minisztérium költségvetése ugyanis kicsi, 13 milliárd dinár helyett csupán 3 milliárd dinárt kapott beruházásokra. Gyakorlatilag nincs pénzünk beruházásokra, ezért az idén nem is tudjuk befejezni a szabadkai Y-elágazást, de remélem jövőre sorra kerül az is.

Véleménye szerint összeegyeztethető-e a vallás és a politika?

– Személy szerint nem nem látok kivetnivalót a vallásosság és a politizálás között, sőt a vallásosság segít abban, hogy megfelelően végezzem a munkám. Ugyanakkor nagyon fontos és példaértékű, hogy például Paskó Csaba atya a Magyar Nemzeti Tanács tagja. Ő keményen politizál. Igaz, hogy nem mindenkinek tetszik, ahogyan egyes papok prédikálnak, de a közösség számára nagyon sokat jelent, amikor az egyházi személyek kiállnak a magyarság mellett. Úgy tartom, hogy ha valaki azt mondja, hogy nem politizál, azzal már politikai nézetet fejtett ki, vagyis politizál.