A szerbiai népművészet jelentős alkotásai közé tartozik a sztapári és a piroti ćilim (kilim), vagyis szőttes. Az utóbbit már a szellemi örökség részeként tartják nyilván, és ezt szeretnék a zombori kézimunkázó nők elérni a sztapári szőttes esetében is. Az Etnohálózat (Etno mreža szerveződés összekapcsolta a két város népművészeit, akiknek közös kiállítása nyílott a héten Pirotban. A közelmúltban háromhetes intenzív szövőtanfolyamot tartott Zomborban Smiljka Stajšić hagyományápoló szövőnő a Zlatne ruke Somborke és a hódsági Lenka egyesület tagjainak, ők immár önállóan készítik a messze földön híres szőtteseket.
Katarina Dmitruk: Eddig mintegy százan fordultak meg az egyesületünkben (Fotó: Fekete J. József)
Az aranykezű zombori hölgyek egyesületének vezetőjét, Katarina Dmitrukot kerestem föl az egyesület székhelyén, a zombori városházán, hogy megtudjam tőle mindazt, amit a folytatásban leírok. A terem, ahol fogad, Ali Baba kincseskamrájára hasonlít: a polcokon serlegek sora aranylik, a falakat, asztalokat, székeket szőttesek, csipkék, gyöngydíszek, mindenféle anyagú és technikájú kézimunkák borítják. A másik teremben állnak a szövőszékek, de annak falairól se hiányoznak az asszonyok kezét dicsérő munkák.
Mikor és milyen szándéktól vezérelve hozták létre a Zlatne ruke Somborke egyesületet?
– A Tartományi Munkaügyi, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság kezdeményezésére alakultunk meg, azzal a céllal, hogy valami módon képzésben részesítsük azokat a nőket, akik a társadalom peremére szorultak, különösen a falvakban élőket. Hogy kimozdítsuk őket a konyhából, a háztáji kertekből, az istállókból, hogy heti egy alkalommal összejöjjenek, közösen képezzék magukat, azzal foglalkozzanak, ami fölkelti érdeklődésüket, és önállósodjanak. A városi egyesület mellett még tizenkét falusi egyesület működik, mindegyik azzal foglalkozik, ami számára a legfontosabb. A város is fölismerte az elhatározás fontosságát, és megalakulásunktól, 2009. február 20-tól folyamatosan támogat bennünket, tekintet nélkül, hogy éppen ki van hatalmon. Kapcsolatban állunk más vajdasági és szerbiai egyesületekkel, kölcsönösen vendégeskedünk egymásnál, bemutatkozunk különböző vásárokon, nem egyszer képviseltük már a tartományt, de az egész országot is más államokban, Macedóniában, Boszniában, Horvátországban. Legizgalmasabb bemutatkozásunk talán a macedóniai Velesben volt, ahová elvittük a Pannon-síkság terményeit, kultúráját, szokásvilágát, népművészetét. Tekintettel, hogy ott ismeretlen az itteni katolikusok szokásrendje, tátott szájjal bámultak, amikor azt bemutattuk előttük, hogy nyomban szívükbe zártak bennünket, nagyon jó kapcsolatban állunk.
Milyen tevékenységet folytat az egyesület?
– Az alapszabályzatunkban széles tevékenységi kört fektettünk le: edukáció, a nők és a család affirmálása, azok képzése, akik munka nélkül maradtak, illetve már olyan korban vannak, hogy nem is jutnak álláshoz. Ezeket a nőket igyekszünk önállósítani, hogy munkájuk eredményeként jövedelemhez jussanak. A falusi egyesületek tevékenysége alkalmazkodik a környezet igényeihez, mindegyik önálló, de kapcsolatban állunk velük, és ahol igény mutatkozik rá, és megtehetjük, segítünk.
Mint például a szövőtanfolyammal?
– Igen. Összehívtuk a nőszervezetek képviselőit, hogy megtudjuk, mi iránt mutatkozik érdeklődés, ők ezt odahaza is megtárgyalták, majd egy újbóli találkozón a szőttesek készítése mellett döntöttünk.
A hat év alatt elnyert serlegek sora (Fotó: Fekete J. József)
A sztapári Smiljka Stajšić volt a képzés mestere, rengeteg szőttest készített már, most 77 esztendős, de mindennap reggel nyolctól délután háromig feszített tempóban oktatta a mesterséget. Ezért, amikor a tanfolyamot elvégzőknek kiosztották a tanúsítványokat, őt külön elismerésben részesítette az Etnohálózat. A képzésben részt vett a piroti Slavica Ćirić is, aki az ottani szövőképzés vezetője. A tanfolyamon négy zombori és négy Hódság községből érkezett hölgy szerzett tanúsítványt, és immár önállóan dolgoznak. Most a szövőmesterség népszerűsítését tűztük ki magunk elé, folytatjuk az edukációt, folytatjuk a promóciókat.
Kik támogatták ezt a szövőképző projektumot?
– A belgrádi székhelyű Etno mreža, a tartomány, Pirot és Zombor városa, anyagi tekintetben pedig leginkább Ausztrália belgrádi nagykövetsége. Neki köszönhetően vásárolhattunk két új szövőszéket, amelyeken az asszonyok dolgozhatnak.
Hogy került a képbe az ausztrál nagykövetség?
– Higgye el, nem igazán tudom, de örömmel vettem tudomásul a segítőkészségüket.
„Ali Baba kincseskamrája” (Fotó: Fekete J. József)
Persze kissé bosszantott, hogy ez nem valaki hazánk fiának jutott eszébe, hanem az ausztráloknak kellett felismerniük a sztapári szőttes értékét. Másfelől Ausztráliában sok a merinó juh, sokan foglalkoznak gyapjúföldolgozással, ezért feltételezem, hogy van érzékük hozzá, meg tudják becsülni a gyapjúmunkát. Ez tehette érdekelté őket abban, hogy tegyenek annak érdekében, hogy ne tűnjön el egy olyan gazdaság és szépség, mint ami a sztapári szőttesben megtestesül.
Mitől lesz sajátos a sztapári ćilim?
– A régi szőttesek zömmel mértani alakzatokat mutatnak, ezzel szemben a sztapárit virágmotívumok díszítik. Tény, hogy az országban más vidéken is megjelenik a virágmotívum, ezektől meg abban különbözik a sztapári rózsa, hogy több színt használunk a kidolgozása során.
|
A kilim vagy kelim a nomád népektől eredő díszes gyapjú-, ritkábban selyemszőnyeg, amelyet álló vagy fekvő szövőszéken készítettek. Egyaránt használták szőnyegként, ágytakaróként, faliszőnyegként, díszpárna huzataként. A sztapári ćilim kiemelkedő néprajzi érték. |
Máshol ugyanis legfeljebb három színből szövik a virágmotívumot, esetünkben 4–6 vagy még több szín jeleníti meg a rózsát, ami sokkal precízebb kidolgozást követel, egyben növeli a termék szépségét és értékét.
Terveikszerint a szőttes készítése kifizetődő lesz?
– Ez is a projektum célja. Az ausztrál nagykövetség, az Etnohálózat, a városvezetőség, a helyi múzeum és egyéb intézmények segítségével tájjellegű, védett márkanevet igyekszünk szerezni a sztapári szőttesnek.
A zombori nők már önállóan dolgoznak (Fotó: Fekete J. József)
Ezt az utat a pirotiak már végigjárták, így tapasztalataikkal nagy szolgálatot tehetnek nekünk. Közben folytatjuk a képzést, majd egy szövetkezet létrehozásán gondolkodunk, amelyben a nők hivatásszerűen szőhetnek, munkába állhatnak, egzisztenciát teremthetnek maguknak. A piacot az Etnohálózat és az ausztrál nagykövetség biztosítaná. Szerintem sok nőnek adhat lehetőséget ez a munka. Hamarosan körbejárom az általános iskolákat, és megpróbálom felkelteni a végzős lányok figyelmét, hogy hobbi szinten kezdjenek szőni, mert ki tudja, mit hoz az élet. Ráadásul Zomborban hároméves textilképzés folyik, az onnét kikerülők egyenesen mehetnek a munkaközvetítőre, mert a városban már régen kihalt a textilipar. A szövetkezet lehetőséget biztosíthat számukra.
