2024. december 22., vasárnap

Két téma két nap alatt

Tábor a Regionális Szakmai pedagógus-továbbképző központban

A magyarkanizsai gyerekek két napon át, kedden és szerdán a természet és mi, illetve a mesterséges intelligencia témakörben hallhatnak interaktív előadásokat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban. Máriás Ildikó megbízott igazgató és Szecsei Csaba informatikai szakmunkatárs foglalkoznak a gyerekekkel, hisz a központban nyáron sem áll meg a munka. Míg év közben leginkább a pedagógusok továbbképzése folyik, a szünetben arra is jut idő, hogy a tanulókkal foglalkozzanak. Ez már nem az első nyári tábor itt, és nem is az utolsó, ahogy azt az intézmény vezetőjétől megtudtuk.

– Régebben is volt erre példa, hogy a gyerekek számára szerveztek itt számos tábort, és mivel a digitális világ nevű projektünk nagyon sikeres a gyermekek körében, úgy gondoltuk, valahogy folytatnunk kellene a nyáron is. Ezúttal a természet és mi, valamint a mesterséges intelligencia és mi témakört választottuk. Mindkettő nagymértékben érinti a gyerekeket, illetve mindenkit, emiatt azt gondoltuk, hogy tudunk nekik olyan információkat és tudást adni, amivel esetleg nyitottabb szemmel járhatnak, és felfigyelnek néhány olyan jelenségre, ami a későbbiekben segíti majd a tanulásukat az iskolában meg azon kívül is. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a veszélyekre a figyelmet, különösen a mesterséges intelligencia kapcsán, nem biztos, hogy minden olyan szép és jó, mint ahogy azt ők elképzelik a saját kis világukban. Tapasztalataink alapján eléggé eltávolodtak a természettől, hiszen a többségüket nehéz rávenni, hogy kimozduljanak a szobából, és esetleg kint tevékenykedjenek. A szülők szokták emlegetni, hogy azok a játékok már nem érdekesek, amelyeket ők játszottak gyerekkorukban. Éppen ezért fontos, hogy kimozdítsuk őket, és ha többet tudnak erről a világról, akkor talán más szemmel is néznek rá. A foglalkozásainkat pedig mindenképpen szeretnénk folytatni, hiszen a központban működik tudományos park, amelyet szeretnénk bővíteni és még inkább használni – mondta az igazgató.

Szecsei Csaba informatikai szakmunkatárs arról számolt be, hogy mi mindenről esik szó a mesterséges intelligencia témakörében, úgy, hogy azt a gyerekek megértsék, és jó célokra használják.

– A mai gyerekek már nagyon nagy mértékben használják a mesterséges intelligenciát, már amikor a telefont kikódoljuk, az is annak számít. Azt szeretnénk nekik elmondani, hogy a mesterséges intelligencia nem a barátunk. Tehát ezt nem szabad elfelejteni. Gondolok itt például a ChatGPT-re. Azt kell megtanulniuk, hogy nem osztunk meg olyan adatokat, amelyek személyesek, és a családon belül kell, hogy maradjanak. Továbbá nem kell félni attól, hogy használjuk, de amit mond, azt nem kell feltétlenül elfogadni, mivel adatbázisból dolgozik. Megtanítjuk a gyerekeket a felelősségteljes használatra, hogy okosan, félelem nélkül, de körültekintően használják – magyarázta Szecsei Csaba.

A tizenöt községbeli kisgyerek érdeklődve vesz részt a kétnapos képzésen, és érdemes figyelemmel követni a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ tevékenységeit, honlapját, ugyanis újabb érdekfeszítő előadásokra is lesz alkalom, amelyek garantálják a gyermekek hasznos szünidei időtöltését.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A mesterséges intelligencia és a természet a fő témák (Németh Ernő fotója)