Gombos

Gombos számomra az egyik legszebb és legizgalmasabb vajdasági falu. Környékén már 6000 évvel ezelőtt megtelepedtek. Nem is csoda, hiszen a Duna partján fekszik ez a többségében magyarok lakta település, amelyet leginkább csodálatos népviseletéről, az egykori kendergyárairól és híres kötélgyártásáról ismerhettünk.

Már az Árpád-korban jelentős település volt Gombos. II. Ulászló városi rangra emelte a helységet, és polgárainak kiváltságokat adott. II. Lajos pedig még országgyűlést is tartott itt. Majd az évszázadok során hol a török, hol a kuruc pusztította el a falut, aztán pedig az árvíz. 1866-ban hatalmas tűzvész emésztette el a falut, tíz évvel később meg az árvíz vitte el. 1910-ben 3225 lakosa közül 3008 magyar volt. Gombos népességfogyása a hatvanas évek végén kezdődött. 1961-ben még 3037 lakosa volt, ma viszont a népszámlálási adatok szerint csak 1744-en vannak. Évente 200-300 fő tűnt el. Most a lakosság 54,43 százaléka magyar, 17,64 százaléka roma, 13,53 százaléka szerb és 7,7 százaléka román.

A magyarság egyfelől elvándorolt Szabadkára és Újvidékre munkalehetőséget keresni, vagy éppen külföldre mentek, hogy új életet kezdjenek, másfelől az alacsony születési arányszám miatt is fogyatkozott a falu lakossága. Volt olyan év, hogy 5-6 gyermek született, ugyanekkor 50 temetés volt a faluban. Lassan kiürül a falu, mondja Klenanc József, a helyi közösség titkára.

– Legújabban külföldre távoznak a fiatalok, s ha a számukat pontosan nem is tudjuk, de hiányuk megérződik a civil szerveztek működésén. Sokan elmentek Németországba, Ausztriába meg Magyarországra. Munkalehetőség nincs, tehát nincs mivel marasztalni őket. Itthon maradnak a szülők, nagyszülők, és egyre több lesz az üres ház. Hogy hány van, szám szerint nem tudjuk, de nagyon sok. Nemrégiben megjelent egy ingatlanügynök, aki az üres házak iránt érdeklődött. Hát, ez ugye a betelepítési program miatt van. Én azt gondolom, hogy így is halálra van ítélve ez a falu, hát ha még segédkezünk is abban, hogy az üres házakba más nemzetiségűek költözzenek, akkor tényleg nem is olyan sokára kihal innen a magyarság – mondja Klenanc József.

3000–6000 euró közötti áron lehet venni egész portás, gazdasági épületekkel rendelkező házat Gomboson. Akárcsak más falvakban, itt is rendkívül alacsony az ingatlanok ára.

Gombos újabb kori történetének legszomorúbb napjait a délszláv háborúk idején élte át. Klenanc József szerint voltak olyan napok, amikor azt sem tudták, kik vannak éppen a faluban: a szabadcsapatok, a horvát csapatok vagy a reguláris jugoszláv hadsereg.

– 1991 júniusában, egy vasárnapi napon bevonultak a tankok a faluba. Gomboson 8500 katona volt az összes vele járó hadifelszereléssel. Voltak itt nehézfegyverek, tüzérségi ágyúk, 200 tank, rakétavetők meg minden. Ezek a Jugoszláv Néphadsereg egységei voltak. Ha jól emlékszem, háromszor indult innen támadás Eszék felé. Beszélgettünk a katonai vezetőkkel, akik elmondták, nekik sem volt világos, miért kell támadni Eszéket, amikor már háromszor bevették. Olyan haderő volt itt felsorakoztatva, hogy az végigsöpörhetett volna az egész Horvátországon.

Voltak itt tartalékosok és rendes katonai szolgálatukat töltő katonák is. Egy újságíró azokban a napokban megkérdezett egy verseci magyar fiút, hogy ha átvezényelnék Baranyába, akkor lőne-e emberre, miközben tudja, hogy ott magyarok is vannak. A kiskatona erre visszakérdezett: Vajon ők tudják-e, hogy én magyar vagyok, és otthon hagytam a feleségemet meg a két gyermekemet? Nagyon nehéz pillanatokat éltünk meg. Minden középület kaszárnyává alakult. Mindenütt katonák voltak. Az ellátással nem volt gond, az iskola is működött, persze nem úgy, mint békeidőben. Az én fiam akkor ötödikes volt, s nem egyszer jött haza azzal, hogy ma tovább nincs tanítás, mert odaát, Horvátországban dörögtek a tüzérségi fegyverek. Az iskola hadikórház volt. A tornateremben voltak a sebesültek, a mellette lévő teremben, az iskola konyhájában operáltak. A gyerekek szeme láttára hordták be a sebesülteket. A helikopterek az iskola udvarán szálltak le. Egy idő után már paravánt húztak, hogy ne lássák a gyerekek a borzalmakat, vagy egyszerűen csak hazaküldték őket, hogy nincs tovább tanítás. A gyerekek élete is megváltozott. A fiam egyik nap úgy jött haza, hogy a táskája tele volt lőszerrel. Azt mondta, a futballpálya mellett találták. Az akkori kamaszok között játékká alakult, hogy kinek milyen lőszere van, s cserélgették egymás között a szerzeményeiket. Nagyon oda kellett rájuk figyelni – mondja József.

1994-ben már csökkent a katonák száma. Ahogy csillapodott a helyzet, lassan kivonultak. Gombos környékét nem aknásították el, így a katonák kivonulása után visszatérhetett az élet a régi mederbe. De már nem lehetett ugyanolyan, mint korábban volt. Gombosra ebben az időben nem érkezett nagyobb számú menekült, mert itt még hallatszott a fegyverropogás. S nem akartak háborús övezetben letelepedni. Később megvettek néhány házat. Most hozzávetőlegesen 50 ilyen menekült család él itt. Még a kilencvenes években elkezdték építeni templomukat.

– A menekültek kértek a temetőben egy kijelölt helyet a temetkezéshez, majd kértek egy helyet, hogy felépíthessék a templomukat. A falu felkínált 2-3 lokációt, amit nem akartak elfogadni. Végül valamilyen úton-módon megszerezték azt a helyet, ahol immár 10 éve félkészen áll a templomuk – fűzte hozzá József.

A gombosiak földművelésből élnek, más megélhetési lehetőség nincs. Korábban volt egy mezőgazdasági szövetkezet, amelyet 2003-ban magánosítottak, s ezzel megszűntek a munkahelyek, eltűntek a régi épületek és az eszközök, úgyhogy csupán 10 munkás dolgozik az új tulajdonosnál.

– A háború után a vasút is visszafejlődött. Gombos fontos vasúti közlekedési csomópont volt. Valamikor több mint 100-an dolgoztak a vasútnál. Komoly teher- és utasforgalom volt ezen az állomáson. Most legfeljebb ha 10-en dolgoznak a vasútnál. Odaátra, Horvátországba nem is járnak a vonatok. Néha egy-egy tehervonat megy át cukorrépa-szállítmánnyal. Az utasforgalmat azzal az indokkal szüntették be, hogy megsérült a Dunán átívelő vasúti híd. Ez tulajdonképpen nem igaz, hiszen olyan sérülések vannak, amelyeket két falusi kovács is kijavíthatott volna. Ez politikai döntés, hogy Szerbia és Horvátország között ne legyen vasúti forgalom. Pedig igény lenne rá. A gombosiak nagy része, a háború előtt az eszéki piacon értékesítette az áruját. Nagyon nagy volt itt az utasforgalom. Most is nagy. Csak most éppen a horvátországiak jönnek hozzánk, mégpedig bevásárolni. A falu szélén épült is egy üzlet, s ide járnak át bevásárolni. Abban az üzletben mindig tömeg van, sorba kell állni. De nemcsak bevásárolni jönnek, hanem a bolt mellett van egy motel, amelynek nagyon jó a konyhája, ott meg elköltenek egy ebédet, és mennek haza. Egész családok jönnek, állandóan tele van a bolt parkolója. A shopingturizmus működik – mondja a helyi közösség titkára.

Gombos Hódság községhez tartozik, s amolyan mostohagyereknek számít. Hódság községben egy magyar és egy szlovák falu van, a többi mind többségében szerbek lakta település. Gombosnak nincs képviselője a községi képviselő-testületben, így nagyon nehéz a haladó párti hódsági önkormányzattal együttműködni. Arra a kérdésre, hogy mi a jövője ennek a falunak, Klenanc József azt válaszolja, hogy a magyarok fogyatkozásával egyidejűleg a roma lakosság számbeli gyarapodása tapasztalható. Azon a 17,64 százalékon kívül, amely magát romának vallotta, ténylegesen a magukat románoknak valló 7,7 százalék is egyfajta roma nép. Tehát már most a falunak több mint az egynegyede roma.

– Gombos környékén mindig is voltak romák. Az elmúlt években már nemcsak a falu környéki telepen élnek, hanem beköltöznek a faluba. Náluk natalitási problémák nincsenek, a magyarok körében viszont a nyolcvanas évektől divatba jött az „egykézés”. A lakosság összetételének megváltozása elkerülhetetlen, ha nem történik valami olyan kedvező fordulat, amely idevonzaná a magyar fiatalokat. Gombos nagyon sok értékes potenciállal rendelkezik. Itt van a vasút, a Duna partján vagyunk, a turizmus is lehetőség lenne, fontos közúti forgalom van a faluban, ám önerőből a falu nem tudja fejleszteni értékeit – részletezi a helyi közösség titkára.

Vendéglátónk kivezet bennünk a gombosi strandra. A kora tavaszi szürkeségben is jól látszik, hogy itt olyan csodálatos természeti környezetben lehet kialakítani egy üdülőtelepet, amilyen csak kevés helyen van. 1926-ban a nagy dunai áradáskor a víz átszakította a vasúti töltést. A nagy erővel bezúduló víz egész tavat vájt ki magának. Azóta ez az árvízből keletkezett természetes tó jelenti a helybelieknek a strandot, a kedvenc kirándulóhelyet. Klenanc József szerint a természet adta lehetőségeket ki lehetne használni, de nemcsak a pénznek vannak híján, hanem a szakembereknek is, hiszen azok a fiatalok, akik Gombosról elmennek egyetemre, nem jönnek vissza, mert nincs munkahely. A falujuk meg szakkáder nélkül marad. A kivándorlásnak és a falu elnéptelenedésének ez az egyik legsúlyosabb következménye. A fejlődés okos, újszerű meglátásokkal rendelkező fiatalok, tudás nélkül elképzelhetetlen, mondja látható szomorúsággal a helyi közösség titkára.