Gyermekkoromban volt vízhordó kannám. Ha otthon elfogyott az ivóvíz, anyukám, engem, a négy-öt éves kislányt küldött friss vízért, talán egy liter férhetett a zománcos kiskannába. A völgybe, a legközelebbi artézi kútra kellett gyalogolnom, ahol emlékezetem szerint mindig sorba kellett állni, és egyik legkorábbi emlékeim közé tartozik, hogy egyszer sírva tértem haza, mert elveszett a kanna teteje, és a víz is kilötyögött a kannából. A megszeppent, síró kislányt alig tudták a szülei megvigasztalni… Az artézi víz ízét ma is fel tudom idézni, s arra is emlékszem, hogy évekkel később nagyapánk a Krivaja völgyében legtovább működő artézi kútról kérte a vizet a ringlópálinka összeállításához, illetve, hogy a távoli kisvárosba költöző Lidi nénémnek mindig vittünk pacséri vizet ajándékba, ha meglátogattuk a bánáti kisvárosban.
Fotó: Ótos András
Persze az is eszembe jut, hogy lavórban mostunk hajat, a szombat esti nagymosdást is évekig a nagylavórban ejtettük meg, és, hogy nagyszüleim nem voltak hajlandók használni a fürdőszobát. Sokáig kút volt az udvarunkban, nyoma még mai is látszik.
Óriási élmény volt, amikor először megláttuk a tengert, amikor megtanultunk úszni, vagy legutóbb, amikor Dél-Albánián átutazva tiszta, átlátszó, csillogó folyóvíz mellett utaztunk.
Miközben jönnek a gondolatok, zakatol a fejemben a mondóka: Víz, víz, tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a cica megissza…
A víz valamilyen formában mindig jelen van az életünkben, tudjuk, alapvető lételemünk, értéke felbecsülhetetlen, minden élet alapja a Földön. A fogyasztói társadalom azonban elveszítette tiszteletét és alázatát a víz iránt. Szennyezzük és pazaroljuk. Felelőtlenek vagyunk.
Az ősz folyamán erősen szennyezetté vált a Krivaja vize a Topolyától délre eső szakaszon. A víz fehérré-szürkévé változott, erősen bűzlött. Az illetékes felügyelőség hetekig nem tett semmit a szennyezés megfékezése érdekében, így a polgárok tiltakozó megmozdulást szerveztek. Azután kiderült, hogy többszörösen túllépik az erősen szennyezett, azaz a legrosszabb besorolási kategóriát a Bács-ér, más néven a Krivaja folyó szennyezettségi paraméterei. Topolyán szeptemberben szerveztek először tiltakozó megmozdulást, s azóta minden hónapban. Elsősorban a légszennyezés miatt elégedetlenek, de minden olyan tevékenység ellen tiltakoznak, ami környezetszennyezéssel jár, így a Krivaja folyó megmentéséért is felemelték hangjuk. Neves művészek is kiálltak az ügy mellett, de igazán tömeges nem lett a tiltakozás: és alig több mint száz elszánt topolyai, bajsai, kishegyesi polgár vállalja fel az ügyet.
A Krivaja folyó elemzései azt mutatják, hogy a szennyezésért 70–80 százalékban az ipar a felelős, 20–30 százalékban pedig a lakosság szennyvizének jelenlétére utal.
A város szennyvize valóban a folyóban köt ki, de tervben van a szennyvíztisztító megépítése. Rövid időn belül meg kell találni a megfelelő műszaki megoldásokat, hogy a lakossági szennyvizet, valamint az ipari szennyvizet is meg lehessen tisztítani, hogy újra a természetbe kerülve ne károsítsa környezetünket – nyilatkozta a polgármester a tiltakozás fő szervezőjével folytatott megbeszélésén.
Topolya gyöngyszeme, a városka mellett található mesterséges tó vize viszonylag tiszta, a gondok nem elsősorban a szennyezéssel függnek össze.
Kié a Topolyai-tó felügyeleti joga? Kié a hal, kié a víz? – tettük fel a kérdést lapunk hasábjain közel két éve, amikor a topolyai víztározó tó ellenőrizetlen lehalászása és a tisztázatlan jogi helyzete ellen tiltakoztak a sporthorgászok és a környezetvédők. Az Emeljük fel szavunk a tó védelmében! címmel meghirdetett akcióval szerették volna felhívni a nyilvánosság figyelmét a húsz éve húzódó problémákra. A tóparton megtartott tiltakozó megmozdulás főszónoka beszédében hangsúlyozta, hogy a mesterséges tó jogi státusa rendezetlen, és nincs olyan dokumentum, amely valakire átruházná a tó feletti rendelkezést. Egyetlen állami szerv sem illetékes a tó ügyében, miközben gátlástalan módon lehalásszák a halállományt. Elmondta azt is, hogy több mint 1000 aláírást gyűjtöttek össze a tó jogi státusának rendezését követelve. A tulajdonviszonyok összetettségét jelzi az egyik illetékes nyilatkozata, miszerint a tó állami tulajdon, a használati jog a Vajdaság Vizei Közvállalaté, a víz az közkincs, azzal a vízgazdaság gazdálkodik, a hal a tóban azé, aki bérbe veszi a vizet haltenyésztésre. Tudomása szerint a Zobnatica birtoknak van szerződése a tartományi mezőgazdasági titkársággal erre vonatkozóan.
Előrelépés az ügyben, hogy a Topolyai-tó jövőbeni státusa szerepelt napirenden a néhány hete a topolyai önkormányzat épületében megtartott összejövetelen, amelyre meghívták az érdekelt szervezetek és intézmények képviselőit. A topolyai tavat és annak szűkebb környékét természetvédelmi parkká lehetne nyilvánítani, a jelenlegi rendezetlen állapotokra ez jelenthetne tartós és fenntartható megoldást. A Tartományi Természetvédelmi Intézet szakmunkatársa ismertette az intézet által kidolgozott tervezetet, amelyből kiderült, hogy milyen lehetőségekkel, milyen előnyökkel és milyen kötelezettségekkel járna, ha védetté válna a terület. A mintegy 500 hektáros terület védelmére vonatkozólag már tíz évvel ezelőtt is készült terv, de mind idáig nem mutatkozott érdeklődés a folyamat véghezviteléhez.
Közvetlen környezetemből is hozhatnám még a negatív példákat vízszennyezésről, felelőtlen hozzáállásról, de általános is elmondható, hogy miközben nem iszunk elég vizet, minden másban pazarlóan bánunk vele, fürdéskor, zuhanyzáskor, fogmosáskor, mosogatáskor, autómosáskor, öntözéskor…
Pedig a leginkább ilyenkor, a víz világnapján hangoztatott tények figyelmeztetnek: a földgolyót kétharmad részben víz borítja ugyan, ennek a hatalmas vízmennyiségnek azonban csupán 2,5 százaléka az édesvíz, a többi tenger, óceán. Miközben a fejlett világ pazarlóan bánik az ivóvízkészletekkel, a Föld több mint egymilliárd lakója nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez. A szennyezett ivóvíz négymillió ember halálát okozza évente, elsősorban kisgyerekekét.
A fenyegető vízhiány gyakorlatilag a Föld összes országát érinti, méghozzá eltérő módon, súlyos érdekellentétet okozva. A kétségbeejtő előrejelzések szerint megeshet, hogy néhány évtized múlva egyes térségekben az ivóvízért háborúznak majd. A vízzel kapcsolatos nemzetközi célkitűzések többsége eddig nem valósult meg, az EU-tagállamok által 2015-ös határidővel bevállalt, vízminőség javítását megcélzó projekt szinte bizonyosan eredmény nélkül marad.
Pedig tudjuk, a szomjúság veszedelmesebb, mint az éhség. Élelem nélkül egy-két hetet bír ki az ember, víz nélkül alig két-három napot.
Önmérsékletet, áldozatvállalást, tudatosságot, összefogást igényelne vizeink védelme is, mint annyi más fontos dolog: de az európai ember még mindig több ivóvizet fogyaszt el egy héten, mint egy afrikai falu lakója egy év alatt.
A víz életet teremt és rombol. Szomjazzuk, piszkítjuk, pazaroljuk. Pazaroljuk.
