Olvasom az interneten, hogy a könyv és a szerzői jogok világnapjának ötlete Katalóniából származik, ahol ezen a napon egy szál virágot ajándékoznak minden eladott könyv után. Egy gyönyörű gesztus, bár felesleges. A könyv maga az ajándék. A szerzők és a kiadók közös ajándéka nekünk, olvasóknak, akiket meglepnek egy-egy új kiadvánnyal, egy elsőkötetes szerző művével, egy soha nem hallott szerző sokadik regényével, amely végre meghozza számára az elismerést, vagy egy népszerű alkotó rég várt újabb publikációjával, esetleg a klasszikus irodalom egyik nagy alakja művének legújabb kiadásával, amely azt hivatott közvetíteni, hogy a jó irodalmi alkotás időtálló, és évtizedek, évszázadok távlatából is jogosan tart igényt a figyelmünkre.
Fotó: Molnár Edvárd
Köztudomású, hogy a legtöbb könyvkiadó hatalmas gondokkal küzd. Még a legnagyobbak is. Szerencsés az a vállalat, amelyik egy-egy bestseller szerzői jogának megszerzésével profitra tesz szert. Vidékünk kiadói, amelyek elsősorban a helyi írók, költők, tudósok műveinek megjelentetésére szakosodtak, sem tudnának létezni hathatós vissza nem térítendő támogatások nélkül. Az eladott könyvek száma csekély, annak ellenére, hogy a kiadók a már említett donációknak köszönhetően minél alacsonyabb szinten próbálják tartani az árakat. Kérdés, hogy mit tud tenni egy kiadó? Házhoz viszi a könyvet. Az internetes rendelés mindenkinek elérhető, és a legnagyobb vajdasági magyar könyvkiadó honlapja tanúsága szerint még a postaköltséget sem számítják föl. A Forum könyvbusza ellátogat a kicsi és még kisebb településekre is, hogy az ott élők is találkozzanak a könyvekkel, vagy ami még ennél is fontosabb, találkozzanak a könyvek szerzőivel, hisz ezeken az utakon állandó jelleggel egy-két szerző is jelen van. Jómagam mindig is élvezettel hallgatom, amikor egy író, költő saját művét vagy annak egy részletét olvassa fel, még akkor is, ha mint ahogy egyik tanárom mondta, olykor elképesztően félreértelmezik azokat. A legnagyobb videomegosztó portálon is szívesebben hallgatom Pilinszky vagy Weöres hangját, amint felolvassa saját versét, mintha szakképzett versmondók tennék ugyanezt. Ezeken az író-olvasó találkozókon talán az a tévhit is megdől, hogy a művészek a világtól elvonultan, földöntúli delejben alkotnak, és lángoló tudatuk villámcsapásként hagy nyomot a fehér papíron. A szerző is ember. Tehát neki is élnie kell valamiből. Itt jutunk el a világnap második alkotórészéhez, a szerzői jogokhoz vagyis a copyrighthoz. A kislexikon.hu meghatározása szerint szerzői jognak a szellemi termék szerzőjét megillető jogok összességét nevezzük, ezzel mintegy elismerve, hogy a szellemi termékek irodalmi, művészeti értékükön kívül vagyoni értékkel is bírnak. Tehát egy vers vagy novella megírása egyenjogúnak tekinthető egy építész, egy hentes vagy éppen egy villanyszerelő által végzett munkával, amiért fizetést kap, amelyből megetetheti az éhes szájakat, mert bármilyen hihetetlennek is tűnik, a művészek többsége családos ember. A létrehozott alkotást meghatározott összegért eladhatja, vagy akár ingyen felajánlhatja valamelyik internetes vagy nyomtatott médiumnak, mert napjainkban ugye a reklám az egyik legnagyobb érték, és a világhálón való megjelenés ismertté teheti a szerzőt, amiből azután tud építkezni.
Szerzői életrajzokban sokszor olvashatjuk, hogy XY szabadfoglalkozású, esetleg főállású író, ami azt bizonyítja, hogy elsősorban írásból tartja fenn magát, nincs szüksége másmilyen tevékenységekre. Felkelés után leül az íróasztala mellé, és órákon keresztül ír. Talán éppen napi nyolc órát, hogy becsületesen betartsa a régi szabályt. A határidő előtt viszont többet. Talán napi tizenhat órát. Ő az, akit sikeres írónak nevezünk. Legtöbben azonban nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Az írást csupán szabadidős tevékenységként művelik, annak ellenére, hogy tudatuk éjjel-nappal a megírandó vagy megírásra váró történeteken, gondolatokon jár. A munka (mert ugye tisztáztuk, hogy ez is munka) mellett dolgoznia kell. Az már a habitusán múlik, hogy mit. Csokonai Vitéz Mihály iskolában dolgozott, csakúgy, mint Babits Mihály vagy Juhász Gyula. Petőfi amellett, hogy főállású forradalmár volt, hírlapot szerkesztett. De újságíróként dolgozott például Ady Endre, Kosztolányi Dezső és Mikszáth Kálmán is. Vagy hogy közelebbi példákat említsek, Csík Mónika, Szögi Csaba lapunk munkatársa, Harkai Vass Éva az Újvidéki Egyetem, Nagy Abonyi Árpád a Zentai Gimnázium tanára, Barlog Károly pedig a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakterületi médiareferense. Ezek a szerzők arra teszik fel szabadidejüket, hogy valami maradandót alkossanak, ami azonban kevés anyagi haszonnal jár. Számos kérdés felmerül a szerzői jogokkal kapcsolatban: Mi számít törvénysértésnek? Ha valaki feltesz egy verset a Facebookra, anélkül, hogy feltüntetné a pontos forrást, az már törvénytelen? Büntetni kell a versposztolókat? Ha én megosztom ezt a cikket, miután megjelent, akkor törvényt szegtem?
Mindenesetre, ha az embert meghívják felolvasóestre, pódiumbeszélgetésekre, ahol szemtől szembe találkozhat az olvasóival vagy leendő olvasóival, és egy-egy jól sikerült mondat után felcsillannak a szemek, az mindent pótolni tud. És ha ezért még némi tiszteletdíj is jár, az már csak hab a tortán.
