Egy fiatal berlini lány vendégeskedik Szabadkán ezekben a hetekben, aki fél évet tölt nálunk, s közben figyel, tanul, önkénteskedik, gyakorolja a nyelvet és természetesen ismerkedik a várossal és annak lakóival is. Christina Furtner szociális munkásnak készül, s közben külföldön szerez tapasztalatot. Márciusban érkezett meg Szabadkára, ahol a helyi Caritas munkatársainak segít, azonban pár héten belül a kishegyesi női fórum berkeiben lát majd el feladatokat.
Christina Furtner (Fotó: Sztojánovity Lívia)
-A középiskola befejezése után beiratkoztam egy két éves képzésre, a szociális szakra és itt volt egy fél éves gyakorlatom a mentálisan sérült emberek részére létrehozott otthonban, amit nagyon élveztem, de amikor ezt a képzést befejeztem, még nem tudtam, hol, mit tanuljak tovább, ezért úgy döntöttem, hogy egy kis időt külföldön töltök, hogy új kultúrákat, embereket ismerjek meg. Több országba is szívesen elmentem volna, például valahová Dél-Amerikába, de rátaláltam a DJiA-ra, az egyik németországi evangélikus szervezetre, amelyiken keresztül lehetőség volt egy évre Magyarországra, Ukrajnába vagy Szlovákiába utazni és ott önkéntes munkát végzeni, pontosabban önkéntes diakóniai évet eltölteni külföldön. Tetszett a program, több szemináriumot is tartottak, szervezetten, csoportban utaztunk, vagyis nem egyedül kellett volna nekivágni az útnak, és mivel semmit sem tudtam Ukrajnáról, ezt az országot választottam ki. Egy évet töltöttem ott, pontosabban Beregszászon és Visken a kárpátaljai magyarok között, ahol valamennyire a nyelvet is sikerült elsajátítanom. Az első három hónap nagyon nehéz volt, mert szinte semmit sem tudtam magyarul, de mikor már kicsit belejöttem, nagyon élveztem. Ez egy nagyon nehéz nyelv. Időseket látogattunk, ebédet hordtunk szét, betegeket látogattunk a kórházban és felolvastunk nekik, voltunk a beregszászi roma iskolába, ahol a napköziben foglalkoztunk a gyerekekkel, jártunk az idősek otthonában is. Nagyon jó tapasztalat volt emberként és leendő szociális munkásként is ez nekem – mondja Christina.
Több szempontból is hasznosnak érezte az Ukrajnában töltött egy évet, hiszen egy új kultúrát és nyelvet ismerhetett meg, átélhette a karácsony és a húsvét ünnepének szép és különleges pillanatait, a hagyományokat, bepillantást nyert a kisebbségi létbe, a különböző nemzetiségek együttélésének szépségeibe és nehézségeibe, többet megtudott a romák mindennapjairól.
Miután az egy év lejárt, Christina visszatért Berlinbe, mint mondja, nagyon furcsa volt ennyi idő után úja otthon lenni, már csak amiatt is, mert Németországban teljesen más a mentalitás és mások az emberek. A fiatal lány ezután beiratkozott a főiskolára, szociális pedagógus-szociális munkás szakra, és a hétből már négy szemesztert maga mögött tudhat, jelenleg pedig éppen a gyakorlatát tölti Szerbiában. Berlinben is elvégezhette volna a gyakorlatot, de amikor megtudta, hogy külföldre is mehet, élt a lehetőséggel.
-Ismét több ország is szóba jöhetett, így például Törökország, ugyanis a főiskolán tanultunk törökül is, azonban a barátnőm Ukrajnából mondta, hogy vannak szerbiai ismerősei és itt úgyszintén élnek kisebbségek, s mivel magyarok is vannak, ezért Szerbia mellett döntöttem. Az iskolám igazgatónőjével megbeszéltük, hogy a legjobb lenne, ha a gyakorlatot a Caritasnál végezném, már csak azért is, mert megbízható szervezet. Ukrajnába egy csapattal utaztam, ezúttal azonban egyedül érkeztem Szerbiába, s egyáltalán nem volt bennem félelem, tudtam, hogy mindig lesznek olyanok, akik segítenek nekem ha kell és vigyáznak rám. És így is van. Nagyon sok segítséget kapok mindenkitől.
Christina elmondta, amikor Ukrajnába készült, az édesapja arra kérte, ne menjen oda, mert biztos nincs ott semmi érdekes, de szerinte minden országban van mit látni, s Szerbia is ilyen. Nagyon tetszik neki Szabadka is, főleg a belváros építészete, az emberek pedig barátságosak, nyitottak, kedvesek, így nagyon jól érzi itt magát. A szabadkai gyakorlaton szerzett tapasztalati alapján úgy véli, a legnagyobb gondot az jelenti itt, hogy a fiatalok elmennek a falvakból, városokból és itt hagyják a szüleiket, akik egyre idősebbek, betegebbek és magányosabbak, s talán ez az a terület, ahol a leginkább elkél a segítség, emellett nagy a szegénység, a szerbiai szociális rendszer pedig nincs eléggé kiépítve ahhoz, hogy ezeket a gondokat áthidalja, s Ukrajnában is valami hasonló a helyzet.
-Nagyon jó, hogy vannak olyan szervezetek, mint a Caritas, egy jól kiépített hálózat működik itt, s az önkénteseik munkája nagyon sokat jelent az itt élőknek, azonban még mindig nem elég, sokkal több embernek kellene segítenie a rászorulókon. Több vajdasági városban is jártam, ismerkedtem a szervezet mindennapi munkájával, az emberek problémáival, járjuk a terepet, beszélgetünk a magányos emberekkel, bevásárolunk nekik, elintézzük a hivatalos ügyeiket, s nagyon élvezem, hogy segíthetek és innen is rengeteg tapasztalattal megyek majd haza.
Amikor majd befejezi a tanulmányait, Christina szeretne a hajléktalanokkal, a börtönlakókkal vagy a menekültekkel foglalkozni, bár egyelőre még nem döntött, hiszen Németországban is számos olyan terület van, ahol szükség lenne a segítő kézre és azt sem zárja ki teljesen, hogy legközelebb egy másik országba látogat el, hogy segítsen az ott élő rászorulóknak, habár hozzátette, nem szeretne ismét egy évig távol lenni a családjától és a barátaitól, mert izgalmas, de nehéz feladat önkéntesnek lenni a nagyvilágban.
