Dolinszky Gábor 1979. november 5-én született Topolyán. Az általános iskolát a bajsai Testvériség-Egység Általános Iskolában végezte, majd 1994-től a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tanult, ahol 1998-ban érettségizett. Teológiai tanulmányait a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen végezte 2005-ben, Szabadkára 2006-ba költözött és ekkor házasodott meg. 2007-től az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház Szerbiában-Vajdaságban püspöki titkárja, 2012-től az evangélikus egyház püspökhelyettese, 2007 és 2014 között a gyülekezet Szabadkai harangszó című kiadványának szerkesztője, 2015-től a református és az evangélikus egyház képviselője a Magyar Nemzeti Tanácsban (Magyar Összefogás lista). Két gyermek, Sára (5) és Márk (6) édesapja, felesége Lenke. Szenvedélyes szakács, szereti Hamvas Bélát, zeneileg pedig mindenevő.
Hogyan válik valaki lelkésszé?
– A lelkészi életút az esetek többségében úgy kezdődik, hogy valaki lelkészi családba születik. Magát a vallásos neveltetés kifejezést nem szeretem, ugyanis számomra az a normális, emberséges nevelés, ami másnak vallásosat fed. Gyermekkoromban nem is volt kötelező minden vasárnap templomba, hittanra járnom, nem erőszakolták rám a vallást, bár kisgyermekként sokszor kísértem el édesapámat istentiszteletekre.
Sőt, megtörtént, hogy az utcabeli gyerekekkel vasárnap az istentisztelet helyett inkább filmeztünk. Nem történt ebből baj. A fociedzést viszont már azért hagytam abba, mert minden vasárnap el kellett járni edzeni, vagy más klubokba mérkőzni, és ez már nem fért össze a családi életemmel. Szüleim az általános iskolát követően azt szerették volna, hogy Magyarországon evangélikus gimnáziumban folytassam tanulmányaimat, így kerültem Bonyhádra a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba, de még ekkor sem született meg bennem az elhatározás, hogy teológián folytassam majd a tanulmányaimat. Különbséget kell tenni az elhatározás és az elhívás között. Az elhatározás sokszor külső körülmények, vagy szülői nyomás alapján történik, míg az elhívás belső hívás alapján. A teológiai éveim alatt tapasztaltam meg az élet problémáit, a háború okozta gondokat, amikor is rendszeresen kiküldtek bennünket idősek otthonába, vagy valamilyen más szociális tevékenységet folytatni. Budapesten például rendszeresen jártam börtönmisszióba, ahova ketten jártunk el gitárral a kezünkben. Az őröktől kaptunk egy csipogót a kezünkbe, amivel szükség esetén riaszthattuk őket és beeresztettek bennünket egy nagyobb terembe, ahol negyven darab kétszer kettes rab ült, akik közül az egyik a szemükbe nézett és majd megszólalt: „Na mondjad, mit akarsz?”. Ilyenkor nem mondhattam, hogy evangélikus vagyok, hisz nem jelentett számukra az semmit, sőt ültek ott olyan emberek is, akiknek Jézus neve sem mondott semmit. Ilyen esetekben gondolkodik el az ember, hogy mit jelent valóban a szolgálat. Nem csak azt, hogy vasárnap elvégzem az istentiszteletet és hazamegyek tévézni, hanem azt, hogy a környezetemre valamilyen hatással kell lennem, és ebbe a szolgálatba mindenki, még a bűnöző is belefér.
Magyarországon tanult, mégis hazatért szülőföldjére. Miért?
– Tanulmányi éveim alatt sohasem fordult meg a fejemben, hogy Magyarországon maradjak, ugyanis élénken élt bennem az érzés, hogy itthon van rám szükség, hiszen egyházunk épp ekkor kezdte meg az újjászerveződését, kibontakozását és látszott, hogy ehhez a munkához ember kell. Diplomázásom után ezért azonnal hazatértem, majd a szabadkai lelkészi ház renoválása után a városba költöztem és a lelkészi szolgálat mellett a püspöki titkári funkciót is betöltöttem, amely adminisztratív munkával, pályázatírásokkal stb. járt, egészen 2012-ig, amikor is édesapám elhunyt. Az egyház zsinati tanácsától ekkor kaptam meg a püspökhelyettesi funkciót. Azóta sokan megkérdeztek már, hogy mikor lesz új püspökválasztás, mikor lesz ténylegesen püspök valaki, erre pedig mindig azt felelem, hogy jelenleg nem ez a legfontosabb számunkra, nem az a cél, hogy funkciókat töltsünk be, hanem hogy minél jobban elvégezzük a lelkészi szolgálatunkat és sikeresen elvégezzük a szórványgyülekezetek felállítását. Erre jó példa, hogy a kúlai protestáns gyülekezet – a reformátusok és az evangélikus gyülekezete –, amelynek a történelmében soha nem volt helybéli lelkésze, június 5-étől kezdve saját, ott lakó lelkészt kapott. Nem elég időszakonként csak elmenni egy gyülekezethez, hanem állandóan jelen kell lenni, és meg kell keresni az adott településen levő egyházakkal és intézményekkel a kapcsolatot. Meg kell látogatni egymás ünnepségét, beszélgetnünk kell egymással az utcán. Közösségben kell élnünk.
Azt mondják, hogy egy lelkész hat napon át láthatatlan, hetedik nap érthetetlen.
– A vasárnapi istentiszteletek mellett teadélutánokat, bibliaórákat, hittanórákat szervezünk. A lelkész azonban a nap 24 órájában lelkész. Bármikor felkeres bennünket valaki, készen kell állnunk a segítségre. Ezen túl a családra, a gyerekeire és saját magára, hobbijára is időt kell szakítani. Nem tartom magamat, divatos kifejezéssel élve gurmannak, de nagyon szeretek főzni. Szeretek új dolgokat kipróbálni, de sokszor a saját ízlésvilágomnak megfelelően megváltoztatom a recepteket, kísérletezgetek. A konyhakertészkedés is közel áll a szívemhez. Amikor megtudtam, hogy a püspökséggel egy kert is jár, nagyon megörültem, igaz, kompromisszumot kellet kötnöm, így csak egy sziklakertet csináltam, ahol a dísznövények, virágok mellett a fűszernövények is helyet kaptak. A püspökség ellátásához nem kértem gondnokot, hiszen a kétkezi, házi munkát én is el tudom végezni, le tudom nyírni a füvet, el tudom söpörni a leveleket, meg a havat is ellapátolhatom.
Tíz év elmúlott…
– Az, hogy valaki tíz évet szolgált lelkészként, nem egy nagy szám. Azonban ez mindenképpen ad az ember életének egy olyan plusz erőt, amely által az elkövetkezendő évek talán még eredményesebbek lehetnek. A vagyon-visszaszármaztatás útján nagyon sok romos templom kerül vissza a tulajdonunkba, azokat is renoválnunk kell. Felújítottuk a bajsai templom tetőszerkezetét, az egykor magtárként működő feketicsi templomot teljes mértékben renováltuk, valamint rendbe hoztuk a kúlai imaházat is, de még az idén lecseréljük a verbászi evangélikus templom tetőszerkezetét és ha a Jóisten is engedi, a zombori evangélikus templomon is megkezdjük a renoválási munkáltatokat. Egy gyülekezetben számtalan probléma megoldásra vár, a gyülekezetek felélesztésén, a renoválásokon kívül a fiatalokat is meg kel tudnunk szólítani, hogy húsz év múlva is legyenek emberek a templomban. Ezért is törekedtünk arra, hogy évről évre megtartsuk az egyházi ifjúsági táborokat, amelynek segítségével sikeresen bekapcsoltuk a fiatalokat az egyházi életbe. A felnőttek részére teadélutánokat szerveztem, de ezen alkalmak mellett gyermeknapokat, ifjúsági napokat és családi napokat is bevezettem, valamint igyekezem a különböző települések gyülekezeteit megismertetni egymással, kapcsolatot teremteni közöttük. Az Ifjúság 2014–27 című program keretében a püspökségünk emeletén kialakítottunk egy tizenöt személyes háromszobás szállást. Amióta itthon vagyok, arra törekeszem, hogy képességeimhez képest meg tudjak felelni az egyházi, de úgy a közéletben is, hiszen közösségben gondolkodom. A magyar kultúra megélése és ápolása az élet minden területén fontos számomra, legyen az közélet, gyülekezeti élet, vagy a családi életem.
