Nem csak mi mondogatjuk, itt Vajdaság északi részében, hogy délen, a macedón–szerb határon kellene megállítani a közel-keleti és afrikai országokból felénk menekülőket, hanem Magyarország is úgy látta, azon túl, hogy megerősítették a magyar–szerb határ Csongrád megyei szakaszának őrizetét, és most már a fal is épül, a szomszédos Szerbia déli határánál is segíteni kell a szerb kollégáiknak a határ őrzésében. Muci Attila, az MTVA vajdasági tudósítója az elmúlt két hónapban ötször járt Preševóban, illetve a szerb–macedón határnak azon a szakaszán, ahol a legnagyobb mértékű az illegális bevándorlás.
Miért indultál útnak május közepén Preševóba?
– Először is ezt kaptam munkafeladatként, másrészt meg magam is azt gondolom, hogy ami most történik, az alapjaiban fogja megváltoztatni Európa térképét. Az elkövetkező évtizedekben ez a most beáramló tömeg szinte biztos, hogy ki fog hatni Európa etnikai és vallási összetételére. Újságíróként hajtott a kíváncsiság, hogy megnézzem, hol és hogyan érkeznek hozzánk. Először a szerb–macedón–bolgár hármashatárra Bosilegradba mentünk operatőrömmel, Dejan Bekvalaccal. Mindenféle terepismeret és felkészülés nélkül indultunk útnak.
Hogy néz ki ott a hegyes vidéken a határátlépés, mi történik velük, ha belépnek Szerbia területére? Innen úgy tűnik, mintha mindenféle akadály nélkül juthatnának be az országba.
– Az, hogy milyen gyorsan tudnak a szerb határon átjutni, a szerencsén is múlik. Most különösen, hiszen június 29-e óta a szerb határőrség mellett a magyar rendőrök hőkamerákkal segítik a határ védelmét. A preševói regionális határrendészet egy hőkamerája mellé most még négy magyar éjjellátó kamerát hoztak a magyar rendőrök. 113-115 kilométer hosszú a szerb–macedón határ. De csak 15 kilométeres szakaszt védenek, ugyanis itt a legnagyobb a nyomás. Én leginkább macska-egér harchoz hasonlítanám azt, ami ott a határőrség és a határsértők között folyik. A magaslatokról figyelik hőkamerákkal a határsértőket. Amikor beazonosítják őket, jelentik a lent várakozó kollégáiknak, s tulajdonképpen a hőkamera segítségével navigálják a koromsötétben a lent öt terepjáróval várakozó csendőröket, rendőröket, úgy, hogy egy-egy bokor vagy fa vagy más tárgyhoz viszonyítva határozzák meg mozgásukat. S a legközelebbi egységet küldik a felderítésükre. A rendőrök árkon-bokron át szaladva próbálják őket feltartóztatni. Ha sikerül időben útjukat állni, visszaszaladnak Macedóniába, de egy fél óra múlva újra próbálkoznak. Ez zajlik sötétedéstől virradatig mindennap.
Először sátrakat állítottak, majd befogadóközpontot nyitottak a macedón határ közelében.
– Preševóban nem sokáig tartózkodnak, sietnek Belgrádba. Korábban, amikor ide megérkeztek, egyenesen mentek a rendőrségre, és azt mondták, menedékjogot kérnek Szerbiától. Itt kaptak egy dokumentumot, miszerint 72 órán belül jelentkezniük kell valamelyik befogadóközpontban. Ezzel tulajdonképpen legálissá válik a tartózkodásuk Szerbia területén.
Mivel a rendőrség nem győzte feldolgozni a kérelmeket, hiszen naponta több százan várakoztak az épület előtt, átmeneti befogadóközpontot nyitottak a közelében, ahol megpihenhettek, tisztálkodhattak és a Vöröskereszt munkatársaitól élelmiszercsomagot kaptak. Amíg csak két sátor volt, addig csak az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet látta el a migránsokat, meg a helyi sürgősségi ügyeletesek segítettek azokon, akik hozzájuk fordultak. Később már átmeneti befogadó központ is nyílt, ami 800–1000 fő befogadására képes, legalábbis nekünk ezt mondták. Ezt az egykori dohánygyár területén alakították ki, s szigorú beléptetési rendszere van. A fesztiválokhoz hasonlóan kordon választja el őket az udvartól, majd megmotozzák őket, ezután egy fémdetektoros kapun keresztül jutnak be a sátrakba. Két nagy sátor van felállítva, amit áthoztak a rendőrségtől. Itt több százan pihenhetnek meg. Van ezután egy következő sátor, ahol rendőrök várják őket, akik nyilvántartásba veszik az embereket, s csak utána engedik őket oda, ahol a számítógépes nyilvántartásra kerül a sor. Kéz- és ujjlenyomatot vesznek tőlük és megkapják a dokumentumot, hogy menedékkérők. Van itt egy 30 ágyas szoba is fürdőszobával, amely kizárólag a terhes nők és kisgyermekes anyák számára van fenntartva, az épület mögött pedig a hadsereg sátrai vannak. Ezek is több száz fő befogadására alkalmasak. Itt vannak a mobil WC-k, a mobil tusolók. Ide naponta legalább 800–1000 illegális bevándorló érkezik, s itt élelmiszert meg orvosi ellátást is kapnak.
Északon épül a fal, délen megerősítették a határ védelmét. Mi a véleményed, a jövőben csökkenni fog az Európa felé igyekvő illegális bevándorlók száma?
– Azt gondolom, hogy Szerbián keresztül újabb útvonalak nyílnak majd Románia meg esetleg Horvátország felé. Nem úgy tűnik, hogy akár a magyar határon épülő fal, akár a macedón határőrizet meg tudja ezt a tömeget állítani. Talán kisebb migrációs nyomás fog nehezedni Magyarországra, és a törvények szigorítása miatt is esetleg kerülni fogják azt az útvonalat. De azt biztosra veszem, hogy akik Szerbiáig eljutnak több ezer kilométer után, a végletekig elszántak, hogy elérjék az általuk jobbnak vélt valamelyik európai uniós fejlettebb országot.
Mit gondolsz, szervezett bevándorlásról van szó, vagy valóban a nyomor és a háború elől menekülnek ezek az emberek?
– Szerintem mind a kettő. Lehet, hogy az újkori népvándorlás helyett erősebb kifejezést kellene használni. Sokan azt állítják, hogy eladták mindenüket, hogy útnak indulhassanak. Igaz ugyan, hogy nem ismerjük a keleti országoknak az ingatlanárait, de felettébb gyanús, hogy több ezer euróval indulnak útnak. Önkéntelenül is felvetődik az emberben a kérdés: kinek adták el a házukat, honnan a pénzük, ha nincs munka, ha szegénység van? Miből küldi utánuk a család a bankokba a pénzt, ha otthon lehetetlen az élet? Ugyanakkor látni a kisgyermekes családokat, a pici gyerekeket, s ilyenkor megesik az ember szíve rajtuk. Mindennap a forgatásokra nagyon sok vízzel indultunk a hőség miatt, de mindegyik után szomjasan értünk a szálláshelyre. Gondolkodás nélkül szétosztottuk. Csak találgatni tudok, hogy mi hajthatja őket.
