A munkást meg kell fizetni

Egy kimutatás szerint az elmúlt hét évben Szabadkán mintegy 8300 ember maradt munka nélkül, de az utóbbi időben a külföldre költözés is hatalmas méreteket ölt. A szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara adatai szerint hetente 10-12 ember hagyja el a várost és környékét, egyes becslések arról szólnak, hogy akár 8000-10000 szabadkai is külföldön keres boldogulást.

A másik oldalon azonban az elmúlt évek során számos külföldi vállalat kezdte meg a termelői tevékenységet, elsősorban a kisbajmoki Vámszabad Övezetben.

Ezen adatok fényében érdemes megvizsgálni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legutóbbi kimutatását is, amely szerint Szabadkán és környékén 10 ezer alá esett a bejegyzett munkanélküliek száma. Érdekes kihámozni ezekből az adatokból, hogy a munkanélküliek negyede 30 évnél fiatalabb és nem kevesebb mint 30 százalék 50 év feletti.

Milan Popović, a Szakszervezetek Önálló Szövetségének szabadkai elnöke nem tartja kizártnak, hogy a kilencezer körüli szám reális.

– Ez a kilencezres szám talán közelít a valósághoz, sokan ugyanis külföldre távoztak, és valamennyien nyilván munkát is kaptak az újonnan nyílt gyárakban – magyarázza Popović, aki szerint a kulcsfontosságú probléma, amellyel a szabadkai gazdaságnak a jövőben szembesülnie kell, az a munkaerőhiány lesz.

– A nagy elvándorlás miatt hamarosan elérjük azt a szintet, hogy marad 7000-8000 munkás, akik 50 év felettiek, elveszítették korábbi munkahelyüket. De, miután fiatalok nem lesznek, mert elmennek külföldre, őket kell majd a gyárakban alkalmazni – magyarázza. – Az a probléma, hogy a munkaadók nem tisztelik a munkásokat. Eddig az volt a domináns történet, hogy no, ha te nem vállalod, akkor jön majd János vagy Pista, és dolgoznak. Most már nem így van. Mert egy jó hegesztőt például meg kell fizetni. Ez nem egy olyan munka, amit bárki el tud végezni. Ehhez érzés kell hogy legyen a mester kezében. Mivel itt nem fizetik meg őket, a jó szakmunkás is Nyugatnak veszi az irányt, ahol megbecsülik – mondja.

Popović még egy fontos részletre felhívja a figyelmet, amikor a szabadkai munkaerőpiac helyzetéről van szó, mégpedig a kisbajmoki nagybani árupiacra, közismertebb nevén az Ócskapiacra.

– Az ócskapiacon legalább háromezer ember dolgozik bejegyezve, legálisan. Van 1500 piaci asztal, amelyek tulajdonosai azokat bejegyezték, és legalább egy vagy két dolgozója van a legtöbbnek, ez minimum háromezer bejelentett munkás. De ehhez kiszolgáló iparként kapcsolódik nagyszámú varroda a városban és környékén, amelyek szabadidőruhákat és más ruházati cikkeket gyártanak, amelyek a piaci asztalokra kerülnek – magyarázza.

Popović tehát úgy látja, hogy a látszat ellenére létezik gazdasági mozgás Szabadkán. Az elvándorlás megfékezését és az egyes gyárakban tapasztalható fluktuáció megfékezését elsősorban a bérezés javításában látja, de szerinte nem a munkaadók felelőssége lenne ez.

– A Vámszabad Övezetbe beköltözött német, olasz és más vállalkozók nem azért fektettek itt be, mert annyira szeretnek bennünket, hanem azért, mert olcsó a munkaerő. Van itt néhány gyár, amely 35 ezer dinárnál nagyobb fizetést ad, sőt, helyenként az 50 ezret is meg lehet keresni túlórával, de a legtöbb helyen a minimálbér körül alakul a legtöbb munkás fizetése – magyarázza Popović, aki szerint ezekben a gyárakban a bérek kifizetése zökkenőmentes.

– Ezekben a vállalatokban mindenhol rendszeresek a bérek. Néhány gyárban szakszervezet is működik, ott láthattam, hogy a munkafeltételek is jók, hűtés, fűtés van, tisztaság is, és rendszeresen fizetnek. A külföldiek betartják a törvényeket, de nem fognak a kötelezőnél sokkal többet fizetni – mondja Popović, aki szerint az állam feladata lenne a munka árának növelése. Véleménye szerint, ha az állam elérné, hogy a minimálbér 33 000–35 000 dinár körül alakuljon, azzal jelentősen hozzájárulna a munkások státusának javulásához.

A szakszervezet vezetője szerint a munkaerő tervezését is be kellene vezetni, olyan módon, hogy a középiskolai szakokat az itteni gazdaság igényeihez igazítják.

– Nekünk, mint városnak, sürgősen meg kell kezdenünk a káderek tervszerű iskoláztatását a helyi gazdaság igényeihez igazítva. A vállalatoknak és az iskoláknak egyeztetniük kellene az önkormányzat közvetítésével. Ha igény mutatkozik egy adott profil iránt, a minisztérium biztosan jóváhagyja a szakirány megnyitását – véli interjúalanyunk.

A királyhalmi Energomont vállalat több mint egy évtizede van jelen a szerbiai piacon. Királyhalmi és szabadkai telephelyén összesen mintegy nyolcvan embert foglalkoztat, a vállalat fejlődése folyamatos, ennélfogva a munkásfelvétel is többnyire állandó. A vállalat igazgatónője Ela Ivakić másképp látja a helyzetet, mint a szakszervezet vezetője. Szerinte az elvándorlás ellenére is még mindig van potenciális munkaerő, de nem jut el hozzájuk az információ a szabad munkahelyekről.

Ő úgy véli, sokan dolgoznak a szürkegazdaságban, akik esetleg hosszabb ideje ott vannak, igaz, hogy nincsenek bejelentve, de hozzászoktak.

– Valóban elmentek valamennyien, de úgy gondolom, ez a város még mindig elég nagy, és még mindig van itt elegendő munkás. Csak úgy érzem, nem jut el hozzájuk az információ a munkahelyekről – mondja. Ezért ő egy akcióban gondolkodik, amelynek köszönhetően nagyobb nyilvánosságot kapna az, hogy hol vannak szabad munkahelyek. Véleménye szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat ilyen irányú munkája hagy maga után kívánnivalót, az internetes álláshirdető portálokkal kapcsolatban meg úgy látja, azokat nem követik eléggé az érintettek.

Az igazgatónő abban egyetért Milan Popovićtyal, hogy szükség lenne arra, hogy a szakiskolai tagozatokat összehangolják a gyárak szükségleteivel.

– Az iskolákban ma már nincs igazi gyakorlat, nem jönnek ki onnan tanult mesterek, noha erre szükség lenne, különösen a nagyobb gyárakban – mondja, hozzátéve, a nem megfelelő iskolai tagozatok megléte okozza azt a jelenséget, hogy valaki, aki mondjuk péknek tanult, elmegy egy gyárba tekercselőként dolgozni.