A statisztikai adatok szerint a Kárpát-medencében nagyjából kilencszázezer, a nyugati világban pedig körülbelül egymillió – vagyis majdnem minden hatodik – magyar él szórványban. Nekik idegen nyelvű, más kultúrát hordozó népesség között kell leélniük az életüket, folyamatosan kiszolgáltatva az asszimiláció veszélyének. Fél évszázad múltán nemcsak Magyarországon lesz jóval kevesebb magyar, hanem ezeken a területeken is: a nagyjából tizennégymillióból a szórványok végleges felszívódásával is eltűnhet kis híján kétmillió magyar. A közép-bánsági Törökbecse község legkisebb falvában, Bocsáron ennyi idő alatt a magyarság túlnyomó többsége már asszimilálódott.
TÖRÖKBECSE LEGKISEBB FALVA
Különös véletlen, de úgy alakult, hogy Bocsár rendre az adminisztratív központok perifériájára került, így volt ez akkor, amikor a 25 km-re lévő nagykikindai községhez tartozott, és így van ez ma is, amikor az innen ugyancsak 25 km-re fekvő Törökbecse részét képezi.
Falu végén útjelző: ez itt Szerbia (Fotó: Fehér Rózsa)
Erre a perifériára ritkán jut el politikus, legfeljebb akkor, ha választási kampány idején azt kell ígérnie, hogy megépül végre az aszfaltút az adai hídig. Magyar politikus viszont soha nem jár erre.
A helybéli Tandi Mária a Liberális Demokrata Párt képviselője a törökbecsei képviselő-testületben. Ő sem magyar színekben politizál, de azon ritka bocsári magyarok egyike, aki fontosnak tartja magyarságát, és jól beszéli anyanyelvét. Ami másnak magától értetődő, az errefelé egyáltalán nem az, hiszen itt már régóta nincs se magyar óvoda, se magyar iskola. Mária szerint a bocsári magyarok nagy része már nem beszéli az anyanyelvét. Miközben körbevezet a faluban, büszkén mutatja meg a Telegdy-kastély helyére épített Bajić-házat, a Bayer Alajos tulajdonává lett, a felújítása körüli botrányok révén elhíresült egykori Hertelendy-kastélyt, és az 1840-ben épült katolikus templomot: több mint harminc évvel ezelőtt ő és a férje volt az utolsó magyar pár, amelyik itt esküdött örök hűséget egymásnak, és az ő három gyermeküket keresztelte meg utoljára katolikus pap Bocsáron.
– Tiszta magyar gyerek ma már nincs is a faluban, vegyes házasságban születnek, ők otthon már nem beszélnek magyarul. Már én is szerb iskolába jártam, mert magyar oktatás alsó tagozaton már akkoriban is csak a szomszédos Novo Miloševón (Beodrán) volt, felsőbe meg már Törökbecsére kellett volna járni, és ezt senki nem vállalta. Nálunk a családban őriztük a nyelvet, írni is megtanultunk az öcsémmel. Beszéltünk is vele erről nemrégiben: ahogy múlik az idő, mintha egyre fontosabbá válna a magyarságunk…– mondja szinte szégyenlősen.
MÉG SZÓL A MAGYAR RÁDIÓ
Bocsár nemcsak a község legkisebb, de a legrégibb falva is, 1211-ben említették először az oklevelek, első ismert birtokosa egy Bocsár nevű várjobbágy volt, később a Telegdycsalád birtokába került.
falu büszkesége az ökokút (Fotó: Fehér Rózsa)
A török hódoltság alatt pusztán állott. A faluban 1758 óta van pravoszláv templom (a mait 1814-ben emelték), és 1779-ben már szerb helységként szerepel. 1803-ban Hertelendy József vásárolta meg a kincstártól Bocsár falut és a Telekdy-kastélyt, 1820 körül pedig maga is építtetett egyet. 1821-től kezdve németeket telepített ide Zsombolyáról és Nagybecskerekről, lélekszámuk végül meghaladta a szerbekét. A háború után a falut csaknem háromszáz német család hagyta el, üresen maradt házaikba Boszniából érkezett több mint kétszáz család. Ekkoriban volt a legnépesebb a falu, több mint 2800-an lakták.
Mária édesanyja, Hegyesi Margit 1943-ban született, ő még együtt játszott némettel, szerbbel, meg is tanulták akkoriban egymás nyelvét, és a sajátjukat sem kellett félteniük.
– Akkor még volt magyar összevont alsós tagozat meg magyar tánccsoport, és színdarabokban is játszottunk. Házszentelők voltak, a pap még házhoz is kijárt, húsvétkor, karácsonykor pedig előadások készültek. De szép idők voltak azok! Nincs itt ma már semmi...– legyint szomorúan Margit néni. Lánya, Mária magyar férfihoz ment hozzá, az ő gyerekeik beszélik az anyanyelvüket, de a már vegyes házasságban született unokák csak pár szót értenek magyarul. Margit néni fia is vegyes házasságban él, ahol az após rosszallása miatt a gyerekek nem beszélhettek magyarul. Pedig Margit néninek nagyon fontos a magyar szó, a mai napig ragaszkodik hozzá, hogy az anyanyelvén hallgassa az Újvidéki Rádió híreit.
TUCATNYI MAGYAR IMA ÜNNEPEL
Margit néninek abban azért nincs teljesen igaza, hogy nincs már Bocsáron semmi. Posta még van a faluban, ahogy egészségház, törökbecsei buszjárat, bolt, fociklub és vadászegyesület is, csak a kocsma zárt be. Az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére emelt római katolikus templomban időnként misézik is a pap, de ha nem jön, akkor a hívők magukban imádkoznak vasárnaponként.
A katolikus templomba legfeljebb egy tucat hívő tér be vasárnaponként (Fotó: Fehér Rózsa)
– Ha ünnep van, akkor vagyunk a legtöbbek, ilyenkor tízen-tizenketten ülünk be a padokban – mondja Tóth Mátyás, akivel Máriáék otthonában találkozom. Ő 1959 és 1963 között volt alsós, több mint negyvenen tanultak akkor még összevont tagozaton, azóta elfogytak a magyar gyerekek. Máriáékén kívül tiszta magyar házasság talán ma már nincs is a faluban, legalábbis olyan, ahol magyarul beszélnek szülők is, gyerekek is. Legutóbb heten kértek a törökbecsei kihelyezett konzuli fogadónapon magyar állampolgárságot, közöttük volt Mátyás is. Azt mondja, sose tudni, mikor jön jól, ő még mindig tud dolgozni, ha lehet, külföldön is szerencsét próbálna. Munka itt nincs, nehéz megélni, különösen a bánáti fekete földön nehéz.
A helyi közösségben dolgozik egy Betti (Beti?) nevű magyar nő, ő állítólag alig vagy egyáltalán nem beszéli a magyart. Bár előzőleg vállalta a beszélgetést velem, az éppen zajló falunapi elfoglaltságokra hivatkozva kerülte a találkozást. Mit is mondhatott volna? Bocsári születésű Vlasto kollégámnak tett kijelentése szerint 30 százalékot tesz ki a magyarok száma Bocsáron – a statisztikák szerint tíz, Mária azt mondja, annál is kevesebb. Azt, hogy még élnek magyarok a faluban, jóformán senki nem regisztrálja már. Vaso postásról is csak véletlenül derül ki például, hogy az ő a neve igazából György lenne.
A faluba érkezvén és kifelé tartva is helységnévtábla, rajta Бочар, alatta magyarul Bocsár felirat szerepel. Az utóbbi szót mindkét táblán valaki átfestette, eligazításul ez olvasható a magyar falunév helyén: CPБИJA. Érteni vélem, kitartó megkeresésemet a plébános miért hárította azzal az üzenettel: szórványtémában jelenleg nem tud nekem segíteni.
