Pavlov Ivan mindössze húszéves, a világranglista jelenleg tizenkettedik helyezettje – de idén volt már kilencedik is –, a sport és ifjúsági minisztérium ösztöndíjasa, és egyike volt annak a héttagú csapatnak, amely a legutóbbi világbajnokságon, amelyet alig egy hónappal ezelőtt, augusztus 4-e és18-a között tartottak, ezüstéremmel tért haza Indonéziából. A sport számára életforma, emellett diplomaszerzésre törekszik az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának hallgatójaként.
– A siklóernyőzéshez való kötődésemet a keresztapámnak köszönhetem, aki siklóernyőzött. Az ő hatására kezdtem el foglalkozni e sporttal még kilencéves koromban. Tizenegy évesen repültem először – kezdi Ivan a történetét mesélni, hogyan került kapcsolatba ezzel a nálunk ritkán művelt sporttal.
– A kanizsai első siklóernyős klubot valamikor huszonöt évvel ezelőtt alapították, Delta Aero Klub a neve, amelynek most én is a tagja vagyok. Mivel Magyarkanizsán nincs hegy, így itt egy 40 kilométeres sebességgel haladó autóhoz rögzítjük az ernyőt, így tudunk repülni – magyarázza Ivan, aki elmondása szerint csak tavalyelőtt kezdett igazán komolyan foglalkozni ezzel a sportággal.
– Tavaly kerültem be a szerb válogatottba, és a 2014-es Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettünk, egyénileg pedig kilencedik helyezett lettem. Idén kaptam meg a Sport és Ifjúsági Minisztérium ösztöndíját, melyet három kategóriában osztanak, én a középmezőnybe kerültem, mivel akkor a világranglista tizenegyedik helyén álltam, és az első kategóriába az első tíz helyezett közüliek kaphatják meg. Ekkor kezdtem el komolyabban gyakorolni. Az idén már csakis a világbajnokságra való felkészülésre összpontosítottam. Ez persze lemondással járt, vizsgaidőszakban is versenyeztem, és a nyaralásról is le kellett mondani.
A felkészülésnek pedig meg is lett az eredménye, hiszen a világbajnokságon az elejétől kezdve kimagaslóan teljesítettek.
– A siklóernyőzésben egyénileg versenyzünk, a hét csapattag közül a négy legjobb eredményét adják össze, és az összesített pontok alapján eleinte az első helyen álltunk, csak a végén rontottunk többször, így végül a dobogó második fokára csúsztunk. Nagyon kecsegtető lett volna, mert hát az arany az mégis arany, de majd legközelebb – mondja Ivan.
A világbajnokságon 19 ország 125 versenyzője vett részt, Ivan egyénileg pedig a 20. helyen végzett. A szerb csapat teljesítményét Ivan elmondása szerint az időjárás is befolyásolta, és a szokatlan étrend sem tett jót sokuknak.
– Bennünket nagyon megviselt a 35 fokos hőmérséklet és a hihetetlenül párás levegő. Nekem ez volt az első világbajnokságom, így eléggé izgultam is. A versenyen technikailag a leszállás volt nagyon nehéz, ott többen is rontottunk a csapatból. Valamint az indonéz konyha is megviselte a külföldi versenyzők gyomrát, sokan panaszkodtak hasfájásra, hasmenésre. Náluk minden étel csípős, annyira, hogy amit szerintük nem is fűszereznek csípősre, nekünk az is szinte ehetetlenül erős – viccelődik – Ami viszont jó benyomást keltett, az a helyiek hozzáállása, nagyon pozitív beállítottságúnak ismertem meg őket. Ami még borzalmas volt, az a közlekedés. Öt sávos autóúton 100 kilométert hat óra alatt tettünk meg.
A világbajnoksággal nem ért véget az idei versenyek sorozata, Ivan még az ősz folyamán Németországban, Bulgáriában és Kínában vesz részt az ott megrendezett világkupákon, emellett pedig a ligabajnokságai is folytatódnak, szinte elképesztő, hogyan lehet ennyi versenyt összeegyeztetni az egyetemi tanulmányokkal.
– Tavaly volt, hogy nyolc egymást követő hétvégén versenyeztem. Egy verseny sincs kétszáz kilométernél közelebb Magyarkanizsától, sőt átlagban több száz kilométert kell utaznom, ami anyagilag is megterhelő, ha a klub nem fizeti. A hét felét általában valahol másutt töltöm. Eddig a tanulmányaimat nem befolyásolta a versenyzés. Ha választanom kell, melyiket szeretem jobban, akkor egyértelmű, hogy a repülést. Az egyetemre részben azért járok, hogy legyen egy diploma a kezemben, mert a sportból nehéz megélni. Elég egy sérülés, és azután mihez kezd az ember? A sikereimmel próbáltam szponzorokat találni, de ez nálunk nagyon nehéz dolog, magamat el tudom tartani, de ha most családom is lenne, akkor már más volna a helyzet. A sport persze sok lemondással is jár, ami a családot, a barátokat, a barátnőt is érinti.
A sok versenyzésnek azonban meglátszik az eredménye, Ivan tavaly húsz versenyből tizenegyben első helyet szerzett, azonban kérdés, meddig lehet ezzel a sporttal foglalkozni.
– Itt nálunk elég fiatalnak számítok, és a versenyzéshez kell is az edzettség, a formában levő izmok, anélkül nem megy, de vannak harminc feletti versenyzők is, sőt negyven éven felüliek is. Például a világbajnokságon a japán csapat tagjai hatvan-hetvenévesek voltak.
