A törökbecsei járás északi részén, a várostól mintegy 20 kilométerre található Beodra, mellette közvetlenül Karlova. 1946-ban a két falu egyesült, és nevük Novo Miloševó lett. Ekkor még közel 10 000 lakosa volt az „új” falunak, ma alig hétezer – magyar még ezer sem. Ők Beodrán, újabban hivatalosan Beodra-Karlován élnek.
Ha Törökbecse felől érkezve végiggurul valaki a beodrai főutcán, két épület biztos megragadja a figyelmét: jobbról egy monumentális, kéttornyú katolikus templom emelkedik a magasba, valamivel feljebb, balról egy jobb sorsra érdemes, klasszicista stílusú urasági kastély rejtőzködik a házak között. Mindkettőt a Karátsonyi család építette. A templomot a két Karátsonyi fivér, Lajos és László 1838–42 között emeltette. A szentély alatt kör alakú kriptát alakítottak ki, ahol a család Beodrán elhunyt tagjai nyugszanak.
Halottak napja van, amikor idelátogatok, Bővíz László beodrai plébános évek óta ezen a napon a beodraiak hálájának jeléül a kegyúri családért is misézik és a kriptában gyászszertartást tart, hiszen a Karátsonyi család építtette a templomot, sőt még javadalommal is ellátta egészen az államosításig. A padsorokban az ehhez hasonló nagy ünnepek alkalmával 30–35 hívő foglal helyet, máskor jóval kevesebben. Mára a mise maradt az egyetlen közösségi élmény a faluban, de ennél többre nem is igen van igény.
– Próbálkoztunk közösségépítéssel, magyar kultúregyesületet is alapítottunk, volt székházunk, fel is újítottuk, de abbamaradt a munka. A Szent László Katolikus Körben gyermek- és felnőttcsoport is működött, történelmi előadásokat és teadélutánokat szerveztünk. Egy idő után én már nem győztem, mások viszont nem vállalták, végül el is adtuk az épületet. Ma már nincs igény ilyesmire – mondja Bővíz atya, és ezzel a beszélgetésben részt vevő egyháztanácsi tagok is egyetértenek.
Az utóbbi egy-két évben több száz keresztlevelet állított ki Bővíz atya, és akik megkapták a kettős állampolgárságot, el is költöztek külföldre. Hosszú évek kihagyása után az idén volt egy esküvő, de keresztelő minden évben 8–10 biztos van.
– Kisebb csodával ér fel az, hogy az elmúlt 4-5 évben Beodrán kiegyenlítődött a temetések és a születések száma, ami nem csak Vajdaságban, de egész Európában is ritkaságszámba megy. Ennek köszönhető az, hogy sikerült az óvodát újraindítani. Ezt a folyamatot akaszthatja meg a kettős állampolgárság miatti elvándorlás – mondja.
ISMÉT VAN MAGYAR ÓVODA
A magyar óvoda 2004-ben szűnt meg, majd öt évvel ezelőtt néhány szülő, nagyszülő kezdeményezésére 11 magyar gyerekkel megnyílt a magyar óvoda. Ezután egy évvel a magyar tagozatok léte forgott kockán, mert csak 13 magyar alsós volt Beodrán, végül az oktatási minisztérium felülírta korábbi döntését, és nem kellett egyetlen tagozatba tömöríteni a négy magyar osztályt. Tóth Szilvia tanítónő elmondása szerint ma 18 magyar alsós jár ide: elsősből, másodikosból és harmadikosból 4-4 diák van, és hatan járnak negyedikbe – ők voltak az első magyar óvodások az óvodai csoport újraindítása után.
– Korábban általában 14–16 magyar alsósunk volt. A vegyes házasságban született gyerekek mind szerbül tanulnak, de előfordul, hogy magyar szülő is szerb iskolába íratja a gyermekét, majd 5. osztályban anyanyelvápolásra járatja. Az is gond, hogy külföldre költöznek a fiatal, kisgyermekes házaspárok. Jövőre 2-3 elsős lesz, kérdésessé válhat a két összevont tagozat megmaradása – aggódik a tanítónő.
Ötödiktől már kivételes esetnek számít az, ha valaki Törökbecsére íratja a gyermekét csak azért, hogy az magyar iskolába járjon. Sok szülő gondolja azt, hogy könnyebb lesz a gyerekének a helyi iskolába járni, és az érvényesülési esélyei is jobbak, ha szerbül tanul tovább, de Szilvia állítja: a naplók tanúsága szerint ez nem igaz, a gyerekek jobb eredményeket érnek el, ha az anyanyelvükön tanulnak.
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával 2011-ben még csak két felsős tanuló ingázott, taxi fuvarozta őket, de ma már iskolabusz visz hat magyar diákot Törökbecsére. Szilvia szerint a hat leendő ötödikes diák közül három biztosan Törökbecsére jár majd, a többi még nem döntötte el.
AGGLEGÉNYLÉT ÉS ASSZIMILÁCIÓ
A Mezei család már akkor is felvállalta a gyerekek utaztatásával járó nehézségeket és költségeket, amikor ebben még senki nem nyújtott nekik segítséget. Péter, az édesapa jelenleg Németországban dolgozik, Mónika, az édesanya pedig háztartásbeli, de számukra az anyanyelvű oktatás elvi, és nem pénzkérdés. Attila 19, András 17, Edvin 9 éves. Attila végig egyedül buszozott Törökbecsére, András pedig már hetedikes volt, amikor az MNT támogatásával taxival mehetett egy társával iskolába. Mindketten azt mondják: így volt ez jó, hogy magyarul tanultak. Edvin már most eldöntötte: ő is Törökbecsére jár majd felsőbe, és Nagybecskereken tanul majd magyarul szakácsnak, akárcsak a bátyjai. A családfő korábbi találkozásunk alkalmával mondta: a sok nehézség ellenére azért tartottak ki, mert nem akarták megtagadni anyanyelvüket.
– Nem csak a magyaroknak járó támogatásért kell felvállalni a nemzetiségünket – tette akkor hozzá. Fiai most azt tervezik, ők is külföldön próbálnak szerencsét.
Beodráról nem csak most mennek el a fiatalok, a kilencvenes évek elején is sokan elköltöztek. Nyugdíjból, szociális segélyből él az emberek zöme, meg persze fekete munkából, napszámból – más munkalehetőség a harisnyagyáron kívül itt nincs. De ha kubikolni kell, a magyar meg a cigány is kap munkát – mondja Rigó Ferenc.
– Zárkózottak lettek az emberek, a négy fal között élnek. De ha a gyerekek táncolnának, foglalkozásokra járnának, a szülők is többet találkoznának egymással. Én szeretem a nemzetemet, és azt szeretném, ha a gyerekek is megszeretnék. Most tíz évre elkapunk használatra egy önkormányzati épületet, ahol egy magyar házat szeretnénk működtetni. A tatarozására, a működésére azonban költségvetési támogatást kell szereznünk – ecseteli a terveiket. Szloboda Rozália, a Piros Rózsa Magyar Kultúregyesület elnöke szerint ha ebben a házban megkezdhetnék a tevékenységüket, újraélesztenék a tánccsoportot, az asszonyok itt kézimunkázhatnának, sütögethetnének…
Rigó Ferenc szerint az egyik legnagyobb baj az, hogy a fiatalemberek nem nősülnek, mert nincs munkájuk, a lányok pedig férjhez mennek és asszimilálódnak. Rajta kívül mások is felemlegetik: sok az agglegény a faluban.
Bővíz atya elmondása szerint nagyjából egy évtizede kezdtek a faluban vegyes házasságokat kötni, ami ezt megelőzően ritka eset volt. Ma már a magyarok közötti házasság számít annak, ami a magyar felső tagozatok felszámolásának a következménye. Ezekben a vegyes házasságokban már csak szerb gyerekek születnek. Bővíz atya mégis optimista, szerinte épp a falu szomszédságában lévő aracsi pusztatemplom az élő tanúbizonysága annak, hogy errefelé ezer éven át hullámzó élet volt.
– Virágzó időszakok és hullámvölgyek váltották egymást, de mindig meg tudtunk újulni. Lehet sopánkodni, de keresztényként, katolikusként én azt vallom, hogy a Szűzanya oltalma a magyarságot mindig fölemelte. Habár most úgy tűnik, épp lefelé tartunk a lejtőn, én biztos vagyok abban, hogy lesznek itt olyanok, akik tovább viszik majd ennek a magyar közösségnek az életét – mondja.
