Bezdán

A települést vizek, erdők veszik körül, csupán négy kilométerre terül el a Duna mellett, a horvát–magyar–szerb határ háromszögében. A nyugat-bácskai faluhoz közelítve, mintha nem is Vajdaságban lennénk, nyoma sincs a végeláthatatlan mezőgazdasági beavatkozás miatti nyomasztó kopárságnak. Fasorok, erdők, öntözőcsatornák, tavak, tanyák tarkítják a területet.

Bezdán valamikor fejlett iparáról volt híres. Emlékszem, gyerekkoromban nyüzsgő kisváros volt, rengeteg munkással. A Dunav hajógyár mintegy 400 munkást foglalkoztatott, a Beti (Bezdáni Textilipar) textilüzemnek és a mezőgazdasági szövetkezetnek is ugyanennyi munkása volt, a Vojvodina nyomda 350 embernek adott megélhetési lehetőséget. Itt volt a székhelye a Vajdaság-szerte 400 egységgel működő Turist vendéglátó-ipari vállalatnak és a Koteks kereskedelmi vállalatnak is, a helyi építkezési vállalat sem szűkölködött munkában, valamint a malom és a gyógyfürdő is méltán híres volt. Hiába volt Zombor lakosságát tekintve tízszer nagyobb Bezdánnál, Zomborból jártak dolgozni a kis mezővárosba. Gyerekként mindig meghökkentett, amikor péntekenként Zombor felől valóságos népvándorlást figyelhettem meg. Zombori, szabadkai, újvidéki autók sokasága igyekezett bezdáni üdülőtelepekre, a Baracskába, Korlátosba, Darázsi-fokra stb. Három évtized távlatában viszont mindez csak múlt. Hiába van rendkívül jó helyen Bezdán, mintha valami megtörte volna az élettel teli települést.

ELTŰNTEK A FIATALOK

Zweng Mária, a bezdáni Testvériség-Egység Általános Iskola igazgatója, egykori tanárnőm az iskolában fogadott bennünket. A 800 tanulóra méretezett, 28 tanteremmel rendelkező iskolát 1978-ban építették, és Kiskőszegről (Batina), Küllődről (Kolut) és Bácsbéregről is ide jártak néhány éven át középiskolába a gyerekek. Reggel nyolctól este nyolcig folyt ekkor itt a tanítás. Mára az iskola egy picit „elhasználódott”, a középiskolát megszüntették, de még mindig él, igaz ma csak 286 tanulója van, ebből 108-an járnak magyar tagozatba.

– Ez nagyon kevés, hiszen egykor több mint hatszáz tanulója volt Bezdánnak. Az ötödik osztályban 21 magyar gyerek van, de az első osztállyal is jól állunk, ott 14 gyerekünk tanul. Környékbeli, sőt körzeti szinten ez nagyon jó számnak számít, hiszen a többi környékbeli településen jó ha 3-5 elsős magyar gyerek van – számol be az igazgatónő, majd megjegyezzük, hogy Bezdán mindig is erősebbnek bizonyult a körzet többi településénél, majd hozzátette, hogy a faluban minden tantárgyra van magyar szakos tanár.

Nemrég, amikor Csonoplyán riportoztam, és kiderült, hogy bezdáni vagyok, meg is jegyezték, hogy az más, hiszen magyarság szempontjából Bezdán még Zombornál is jobb volt mindig. Most is így van, de mindig van egy de...

– Nagy szívfájdalmunk a munkanélküliség. A fiatalok külföldön keresik boldogulásukat, és rendszerint magukkal viszik a gyerekeiket is. Tavaly 12 gyereket írattak ki az iskolából, mert kivándoroltak szüleikkel. A 30-tól 45 éves korig terjedő, alkotó korosztály lassan eltűnik Bezdánból – mondta az igazgatónő.

Az asszimiláció is gondot jelent, s mint az igazgatónő megjegyezte, ismer olyan színtiszta magyar családot, amely úgy íratta be gyermekét szerb nyelvű tagozatba, hogy az nem tudott szerbül.

– Az szeretnék, hogy gyermekük a későbbiekben könnyebben érvényesülhessen, ami érthető is. Határ menti településként Magyarország is sok gyereket elvisz. A tavalyi 10 nyolcadikosból 5 ment el Bajára tanulni. A tapasztalatok szerint ők már ott járnak majd egyetemre, és közülük kevesen térnek csak vissza – fejtette ki Zweng Mária.

Az igazgatónő szerint Bezdánban van erő, potenciál, van olyan idősebb korosztály, amelyik szívesen foglalkozik a gyerekekkel. Horgászversenyeket szerveznek a gyerekeknek, röplabdaedzést, kézilabdasulit, nyaranta kajakiskolát, tánctábort. Csak gyerekekből van egyre kevesebb.

– Még néhány évig biztosítva vagyunk, de utána nem tudom, mi lesz. Küzdünk a megmaradásért.

KIHALÓ FALU

A plébániát 1743-ban alapították. A templom védőszentjei Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok. A mai templom 1846-ban épült a régi helyére. A plébánia kétnyelvű, magyar és horvát, ehhez igazodva a szentmisék is százalékosan arányosodnak. Zélity Mihály plébános szerint ha minden ülőhely el van foglalva a templomban, akkor 400 hívővel számolhatnak. Vasárnaponként két-háromszáz hívő jár szentmisére, ennek is az egyharmada gyerek.

Templomba inkább az idősebbek és a középkorosztály idősebb része jár, valamint Bezdánban is igen jellemző a kibérmálkozás – vagyis a bérmálkozás után a fiatal megszakítja az egyházzal a kapcsolatot.

– A faluban fiatalt már nem nagyon látni – ismétli meg az atya is a nemrég hallott szavakat. – Az idén öt olyan házasságkötés történt – évente három az átlagos –, amelyről biztos lehet tudni, hogy Bezdánban maradnak, valamint további házasságrendezésekkel ez a szám 11-re is felemelkedik. Az elhalálozás évente eléri a 70 személyt, a keresztelés pedig a 20-at. A továbbtanulók nagy hányada nem marad itthon, utánpótlás nincs, egyre több az idős személy. Kihaló, vagyis inkább még csak fogyófélben lévő falu vagyunk – összegezte Mihály atya.

A vegyes házasságokról az atya megjegyzi, hogy nagyon sok lányról tud, aki szerb templomban kötött házasságot. Ilyenkor a pravoszláv egyház viszi el az embert. Fordítva ritkán történik. Ők már sok esetben nem tanítják meg magyarul a gyermekeiket.

– Valahol a szerbek jobban ragaszkodnak a sajátjukhoz, a magyar pedig lemond a béke kedvéért. Keveredünk, és ebben az egészben mindig mi vagyunk a vesztesek. Az, hogy a másik nemzetnél talál valaki párt magának, érthető is valahol. Kicsi a párválasztási lehetőség. A szerbek és a horvátok itt maradnak a faluban, a magyarok pedig elmennek. Az itthon maradt fiatal pedig nem feltétlenül talál magának párt helyben. El kell mennie Militicsre, Kupuszinára vagy Baranyába, hiszen minden oldalról szlávság a szomszédunk. Nincs választási lehetőség. Mindez annak a hozadéka, hogy fogyunk – magyarázta Mihály atya.

KILÁTÁSTALAN HELYZETBEN

Mátyus Erzsébet, a helyi közösség elnöke megjegyezte, a magyar útlevélnek köszönhetően leginkább a magyarok költöztek el otthonról megélhetést keresve. Rendszerint előbb a családapa megy el, majd ha munkát talál, egy idő után már a feleségét és a gyerekeit is viszi magával, bár nem szeret mindenki külföldön élni, de kénytelenek elköltözni.

– Hiszem azt, hogy ha itthon is egy aránylag jó megfizetett munkahelyek lennének, hazajönnének. Amíg azonban a helyi közösség csak Zombor város büdzséjéből élhet, addig kilátástalan helyzetben maradunk. Túl kevés az, amivel a város rendelkezik. Miből vonzunk ide befektetőt? Zombor város önkormányzata nélkül semmit sem tehetünk. Még egy tervdokumentációt sem fizethetünk ki – mondta a helyi közösség elnöke.

Mint megjegyzi, a település nagy vállalataiból semmi sem maradt, s bár több kisebb vállalkozás is működik a településen, azok nem tudják eltartani a lakosságot.

– Néhány vegyeskereskedés, a kocsmák, a gyógyfürdő, amely a zombori kórházhoz tartozik és néhány termelő ad munkát, de ez kevés. A családokat sokszor a nyugdíjasok tartják el – vázolta fel a jelenlegi helyzetet Erzsébet.

Szavai szerint a falut élénk művelődési és civil élet jellemezte. Ezek közül ma a legjelentősebb és legaktívabb a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó köre, de igen aktív a Helyi Kultúrközösség, a Piros Rózsa kézimunkacsoport, az Ügyes Kezű Asszonyok, a Víkend Turisztikai civil szervezet, a Fekete Sűrű civil szervezet és a Pulzus Civil szervezet is, amely már tíz éve viszi a hátán a nagy sikerű Hármastalálkozó fesztivált. Rajtuk kívül sport területén a kézilabdaklub és a kajakklub is aktív, mindkettő olimpikonokat is adott Bezdánnak. Van még vadászegyesület és a tűzoltó-egyesület, bár ez utóbbi alig tartja fent magát, a labdarúgóklub és a tánccsoport pedig megszűnt.

– Papíron lehet, hogy sokkal több civil szervezet van, de azt nem érezzük, a fiataloknak pedig a kocsmákon és diszkón kívül nincs más szórakozási lehetőségük – tette hozzá.

TÉLEN MEGÁLL A SZÍNHÁZI ÉLET

A bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja több évtizedes múltra tekint vissza. Foki István, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke szerint évtizedekkel ezelőtt Bezdánban egy előadás négy-öt estén keresztül is telt házas volt, ma pedig jó, ha egy este megtelik a színház, holott jó csapat játszik, ennek bizonyítéka, hogy az idén tíz előadásból 7-et külföldön mutattak be.

– A szórványság sajnos elért bennünket is. A megmaradásért küzdünk. Ahogy a közönség, úgy a szereplők is fogynak, de nem szabad abbahagynunk. Mindezt azonban nem lehet csak az elvándorlásra fogni, hiszen maradtunk is páran. Valahogy az emberek, a fiatalság érdektelenek lettek. Mindenki csak a televízió és a számítógép előtt ül, de nem adhatjuk fel, mert lehet, többet nem állhatunk lábra – mondja szomorúan István.

Mivel a 280 férőhelyes színházterem a szövetkezet kezében lévő épület része volt, az a privatizáció során Matijević kezébe került, aki befektetni nem enged, pályázni sem lehet rendesen, a színháztermet fűteni sem fűthetik, így előadások sincsenek, örülnek, hogy nem kell fizetni a használatért. Hozzáteszi, a művelődési egyesület ettől függetlenül minden évben megrendezi a Bezdáni Színházi Napokat, részt vesz az Ötösfogatban, és rendszerint évi egy színdarabot mutat be nyár elején.

– Szomorú végigmenni a falun és látni, hogy hány ház kéményéből nem jön füst. Nem azért, mert mindenki villannyal fűtene, hanem egyszerűen nincs lakos. Ha most készülne egy népszámlálás, nem tudom, hogy lenne-e háromezer ember a faluban. Amikor a menekültek miatt a horvátok lezárták a határt, kiürült a falu, a boltosok az utcán ültek, a piaci sorok között pedig akár autóval is lehetett volna közlekedni – jegyezte meg keserűen István.

A 2002-es népszámlálás során 5200 lakosa volt a településnek, és a lakosok 56 százaléka magyar volt, a 2011-es népszámláláskor pedig 4600 lelket számláltak, és a magyarok jelenléte 52 százalékra csökkent. A becslések szerint amióta a magyar útlevelet lehet igényelni, Bezdánból megközelítőleg 800-an kerestek jobb megélhetést külföldön, akár tartósan, akár ideiglenesen. Erről pontos adat és nyilvántartás sincs, valaki sokallja a számot, más kevesli. Ha ez igaz, a település lélekszáma már jóval 4 ezer lakos alatt van, miközben az elvándorlás nem állt meg. Komoly gondok előszele lehet mindez, ám az, hogy a vég kezdete vagy a kezdet vége, nem rajtunk áll elbírálni. Egyetlen feladatunk maradt: Küzdeni kell!