Kucserka Piroska óbecsei fiatal dédnagymama, 77 évesen már öt dédunokája van, a hatodikat épp karácsonyra várják. Vele, valamint lányával, Molnár Ibolyával, unokájával, Erős Molnár Angélával, vejével, Erős Oszkárral, a hatéves Lillával és a négyéves Zsomborral Törökbecsén, Angéláék családi házában találkozunk. Épp Luca-pogácsa sült, finom illat terjeng a szobában. Arról beszélgetünk: a négy generációban miként változtak az ünnepi szokások?
Fotó: Fehér Rózsa
Piroska néni tanyáról költözött kisgyerekként Kúlára, ahol szerények voltak a karácsonyi ünnepek.
– A fölnőttek az asztalnál ültek, a gyerekek a kuckóban, a nyitott tűzhely padkáján. Sokan összejöttünk, testvérek, féltestvérek, mind együtt voltak. Misztérium volt nekem sokáig a karácsony. Az ajándék egy kis cukorka volt, a papírba csomagolt pirított édesség került díszként a karácsonyfára is. Az adventi készülődés már csak felnőttkoromban vált szokásunkká – emlékszik vissza gyerekkorára a dédnagymama.
Karácsony böjtjének legjellegzetesebb készületei közé tartozott akkoriban a szalmahintés, ami a biblikus népi értelmezés szerint a betlehemi istálló jelképe volt. Úgy mondták: legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. Egyes vidékeken ilyenkor a családfő nem is az ágyban aludt, hanem a padlón, a szalmán, mint egykor a pásztorok. A szalma Piroskáéknál is mindkét ünnepnapon ott maradt a padlón, majd az állatok alá került, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. A bő termést igyekeztek befolyásolni a szintén az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal. Ez utóbbiakat többnyire a tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak.
Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicserélte a fehér-piros csíkos abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terített föl helyette, amire disznótoros ételek kerültek. Régen a karácsonyi ételek között nem szerepelt szárnyas, csak sertéshús. Piroskáéknál is sonka, szalonna volt ilyenkor a főétel. Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek – Piroskáéknál nemcsak a gazdasszonynak, hanem mindenkinek addig kellett az asztalnál ülnie az egyszerre föltálalt fogások mellett, amíg az étel el nem fogyott.
Ibolya azt mondja: sok hagyományt se nem örökölt, se nem örökített tovább. A karácsonyból számára a várakozás izgalma és a titokzatosság maradt meg emlékként, és a családi összejövetelek szokása. Ő az önigazgatású szocializmus idején vált családanyává, neki akkoriban még karácsonykor is dolgoznia kellett.
– A legnagyobb ünnep nekem az volt, amikor az anyu meghívott bennünket ebédre… Amióta én is készülhetek az ünnepre, azóta karácsony böjtjén a dédinél jövünk össze bablevesre, karácsonykor pedig nálam vagy a másik nagyszülőnél van az ebéd. Én reformkonyhát vezetek, ilyenkor szárnyas a menü – meséli Ibolya.
Sok családban a háború utáni, rendszerváltás előtti generációknál a karácsonyfa-állítás szokását leszámítva szinte minden más hagyomány háttérbe szorult vagy feledésbe merült, az újabb nemzedék hagyománytisztelő tagjai azonban már tudatosan hozzák vissza nagyszüleik, dédszüleik hagyományait. Így van ezzel Angéla is, aki Óbecséről ment Törökbecsére férjhez.
– Amikor megszületett a kislányom, arra gondoltam: ha én feleannyit hozok át ezekből a szokásokból, mint amennyit az édesanyám megőrzött, az én lányom már annak is csak a felét fogja továbbvinni…Így előbb-utóbb elvésznek a hagyományaink. Próbáltam egyrészt visszahozni a régi szokásokból valamit, másrészt összehangolni a bánáti hagyományokkal. Itt Törökbecsén például sokkal fontosabb a lakásdíszítés, mint nálunk, Óbecsén. Minden zugban van valami karácsonyi. Nálunk ez a díszítés az adventtel kezdődik. Kötelező az adventi koszorú, és én bevezettem a mézeskalácssütést a gyerekeknek, unokatestvéreknek. Papírdíszeket készítünk közösen, és együtt ékesítjük fel velük a házat. Az én szüleimnek erre sajnos nem volt idejük, de nekem van, és az is fontos a számomra, hogy a gyerekeim megéljék az ünnepet és megtanulják a szokásokat – jelenti ki Angéla.
Zsombor és Lilla örömmel veszi ki a részét a mézeskalácssütésből (Fehér Rózsa felvétele)
A házak feldíszítése azért is fontos, mert ez jelzi azt, melyik család mikor ünnepli a karácsonyt, hova térhetnek be a törökbecsei kóringyálók. A kóringyálás egyébként andalgást, botorkálást, lődörgést, őgyelgést, lébecolást jelent, de román tájszóval a koringyálás (egyéb elnevezéssel angyali vigasság, kántálás, mendikálás vagy pásztlizás) köszöntés vagy áldásmondás. A házaló kántálók süteményt és pénzt kaptak.
– Amikor gyerekek voltunk, mentünk mi is kóringyálni, ezért kaptunk csokit, cukrot, pénzt. Akkor még mindenhova betértünk, ahol ünnepeltek, ma már csak a rokonságot látogatjuk meg karácsony böjtjén a gyerekekkel, és kívánunk nekik békességet énekelve – tudom meg Oszkártól, miként is zajlik Törökbecsén manapság a kóringyálás.
Lilla és Zsombor versekkel, énekekkel is készült az ünnepre. Lilla kívánságlistáján rengeteg játék szerepel, Zsombor vágya egy Miki egér. A legnagyobb boldogság mégis az lesz, hogy az ünnepekre Angéla külföldön élő húga és családja is hazajön, és végre ismét együtt lehetnek.
