De érdekes volna, / ha kutyabál volna, / s farsangnak napján / minden kutya / bálba gyalogolna, / nagy kutya is, / kis kutya is, / kit csíp még a bolha. / Komondor kényelmes, / lassú táncot ropna, / Puli Pali csárdást, / ahogy meg van írva; / sötét szőre, bozontja / a szemébe lógna. / Csau csacsacsázna, / a foxi bokázna, / a többi vén kutya meg / leülne a hóba.
Fotó: Kecskés István
Csoóri Sándor Farsangi kutyabál című verse tréfás sommázata mindannak, ami a farsangot, vízkereszttől, január hatodikától hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó heteket jellemzi. A farsang a játékosság, bolondozás, mulatozás időszaka, amikor is mindazok, akiket csíp még a bolha, azaz éreznek magukban kedvet egy kis szórakozáshoz, és meg is tehetik, ahelyett hogy a hóban ülnének, tehát pihengetnének, unatkoznának, farsangolással múlatják az időt. Persze több lehetőség közül is választhatunk, attól függően, melyik farsangi szokás, hagyomány áll hozzánk legközelebb.
A haspártiak hódolhatnak a falatozás, mit falatozás (?!), lakmározás örömének, ugyanis a húsvétot megelőző negyvennapos böjt előtt engedélyezett, mondhatni: kívánatos az eszem-iszom. Hófehér abroszokon disznótoros, töltött káposzta, kocsonya illatozhat, emellett minden rendű és rangú fánk, főként a fánkok legfánkabbika, a farsangi.
Akik nyilvános, játékos bohóckodáshoz éreznek kedvet, ebben az időszakban igazoltan tehetik meg, nem kell rettegniük attól, hogy ha mondjuk betyárnak, vándorkereskedőnek, borbélynak, ablakos tótnak vagy pókembernek öltözve vonulnak végig az utcán, kényszerzubbonyban végzik. Iskoláskorom legviccesebb momentumai közé tartoznak a farsangi felvonulások, amikor az egész diáksereg jelmezbe bújva járta a falu utcáit, tréfás farsangi dalokat énekeltünk, ki-ki tehetségéhez mérten ropta a táncot, és rövidke vásári jelenetekkel szórakoztattuk a járókelőket. A mohácsi busójárók ennek kifinomultabb, és mi tagadás, látványosabb változatát űzik, ijesztő ördögmaszkok mögé bújva riogatnak, nem titkolt céljuk, hogy a nagybetűs telet űzzék el minél messzebbre.
Akik, a busókhoz hasonlóan, mielőbb szeretnének túl lenni a harapós hidegen, a hosszú téli éjszakákon, és sóvárogják a tavaszt, ötletet meríthetnek az ősi, pogány gyökerű, télűző rítusból, a szalmabábégetésből. A szalmabáb, de lehet csúf öregasszonyt formázó rongybábu is, a telet jelképezi, és zsarátra vetése vagy hó alá temetése a téllel való leszámolást és az előre tekintést, tavaszvárást szimbolizálja. Efféle mulatozáshoz nem árt körültekintően, tűzvédelmi előírásokat szem előtt tartva fölkészülni, ugyanis a megpörkölődött szakáll, bajusz és hajkorona – a középkor óta tudjuk – nemcsak makulátlannak nem nevezhető előéletről, hanem felületes, hányaveti magatartásról, esetleg lappangó piromániáról is árulkodhat.
A „pártában maradt” lányok és „öreglegények”, egyszóval a szinglik reményteli időszaka a farsang, ugyanis évszázadok óta a párválasztás és az esküvők szezonjának tartják. A boldog időkben a lányok ilyenkor, rokonaik közbenjárásával, bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, aki, ha eltalálta Ámor nyila, farsang végén, nyilvános színvallásként, a kalapjára tűzte a virágot. Eljegyzéseket, esküvőket is tanácsos volt ezen időszak alatt megejteni, ugyanis a nagyböjt alatt már tilos minden efféle.
A farsangi táncmulatságok, bálok remek alkalmak az ismerkedésre. Magyarországon már Mátyás korában divatban voltak olasz mintákat követő zenés táncmulatságok, amelyeket minden népréteg, lehetőségeihez mérten, előszeretettel kultivált. Vidéken általában kocsma vagy fonó padlóján ropták a táncot, a nagypolgárság és az arisztokrácia városi báltermekben mulatozott. Természetesen mindez nem magyar sajátosság, latin nyelvterületen a carneval szó a farsang megfelelője, a hús elhagyását jelenti, harsány és rendkívül tömeges utcabál formájában ünneplik. Napjainkban leghíresebb a velencei és a riói karnevál, az előbbi misztikus maszkjaival, utóbbi feldíszített, felvonuló kocsikkal és a szambaiskolák popórázó képviselőivel pazar látványt nyújt, bámész turisták ezreit vonzza.
A farsangi napok sorában egyik legizgalmasabbnak számít a farsang farka, a három utolsó nap, közülük is a középső, a hétfő, asszonyfarsang napja. Ez a nap az asszonyoknak engedélyez korlátlan ivászatot, nótázást, férfi módra mulatozást. Hogy a falumbéli boldogult Piros néni mit ismert a farsangi szokásokból, immár megválaszolatlan talány marad, abban azonban biztos vagyok, hogy az asszonyfarsangról hallott, ugyanis minden évben megünnepelte becsülettel. Piros néni és férje, Petyusz bácsi (nevezzük őket így, aligha óhajtottak volna efféle publicitást, maradjanak inkognitóban) érdekes párost alkottak. Petyusz bácsival gyakorta megesett a baleset, hogy – mint Hašek Švejkje – egymás után itta a söröket, borokat, barackokat, birseket, eladdig, hogy a kocsmából vagy négykézláb tudott volna csak haza indulni, vagy sehogy. Ekkor jelent meg hajnalonként a kocsmaajtóban Piros néni, kezében piros kerekű talicska szarva. Ezzel fuvarozta haza az év minden napján élete párját. Mindennap, mondom, kivéve egyet. Asszonyfarsangkor Piros néni döntötte konty alá a mézes pálinkákat, forralt borokat és likőröket, majd a színjózan Petyusz bácsi tolta őt haza a piros kerekű talicskában. Teli torokból dallikáztak.
Változatos szórakozási lehetőségekkel kecsegtet tehát a farsang, csak győzzük mindezt végigpróbálni. Azoknak pedig, akik nehezen adják fejüket efféle léhaságokra, álljon itt kedvcsinálóul Sarkady Sándor négysorosa: Maskarások, bolondok, / rázzátok a kolompot! / Takarodjon el a tél, / örvendezzen, aki él!
