Hosszúra nyúlt az idén a Tisza áradása. Felénk lakóházakat szerencsére nem veszélyeztetett a hatalmasra duzzadt folyó, de az elárasztott üdülőövezetekben rekedt nyaralók gazdáinak rengeteg munkát és pénzt kell majd áldozniuk az ár levonulása után a takarításra, tatarozásra.
Ők egyáltalán nem örülnek a töltésig hullámzó áradatnak. Vannak azonban olyanok is, akik igen. Mert vagy könnyít a megélhetésükön, vagy a megélhetést jelenti számukra.
Amióta emelkedni kezdett a víz szintje, azóta folyamatosan motorfűrészek zaja veri fel a Tisza csendjét. Fahalászok akasztják csáklyáikat a folyó sodorta farönkökbe, hogy miután odahúzzák őket a csónakhoz, egy részüket, a kisebbeket felvágva berakják, a nagyokat pedig kivonszolják partközelbe. Számtalan ilyen „kikötő” van a part mentén, az ártéri fák között, hogy amikor majd visszahúzódik a medrébe a folyó, akkor a kikötött rönköket összevágják, és hazahordják őket. Mindenki pontosan tudja, melyik kié – és jaj az enyveskezűnek! Mert megesik ugyan, hogy valaki kísértésbe esik, és a máséhoz nyúl, de itt a kemény munka betyárbecsülettel párosul, a fahalászok szemmel tartják egymás fáradságos munkájának gyümölcsét is.
Nincs ez másként Martonoson sem. A töltésen belül itt is, ott is hullámzanak kikötött rönkök. Néhányat már kivonszoltak a töltésre, ezek a hazaszállításra várnak.
Kedves fiatal házaspár, Szél Attila és Szilvia kalauzolt el a folyópartra. Odafelé menet be-bekukkantottunk néhány udvarba.
– Ez is tiszai fa! – mutatta a katonás rendben összerakott farakásokat több helyütt is Szilvia.
A faluból sokan mennek ki ilyenkor a vízre, mentek már a jeges folyóba is, ami egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás. Attila azon kevesek közé tartozik, aki mentőmellényben megy – ahogyan errefelé mondják – „fát fogni”. Itt ugyanis mostanában hal helyett fát fognak az emberek.
– Több, mint egy hónapja járunk ki a vízre, még nagyon mínuszok voltak eleinte, de szerintem azóta már mindenki megfogta a téli tűzrevalót, sőt, van, aki eladásra is bekészített. Szerintem még jót is teszünk a becsei gátnak, mert ott nem akad fel annyi fa, habár mi itt csak a töredékét fogjuk meg. Valóban erős a víz sodrása, és nem veszélytelen munka ez, de jó kis összetartó társaság a tiszai nép, mindenkire lehet számítani, ha segítség kell. Kemény fizikai munka a fafogás, egy köbméter fa vizesen 500–700 kiló – magyarázta Attila.
Mint kiderült, tévhit az, hogy így ingyen jutnak tüzelőhöz. Nagyon is nagy befektetést igényel a munka: kell hozzá csónak, erős motor, motorfűrész, megfelelő ruházat, üzemanyag, szállítójármű, különféle eszközök garmada – és jobb, ha a saját munkáját, munkaidejét nem is számolja az ember. De ki kell használni a lehetőséget, és ad egy megnyugvást, hogy mire jön a zimankó, lesz mivel fűteni. Addigra kiszárad a most csuromvizes, pocsolyaszagú fa.
– Főleg nyárfát, fűzfát hoz a víz. Van, akinek ez megélhetés, más pedig munka után megy ki a vízre, mint én is. Húszan, huszonöten fogjuk itt Martonoson a fát. Fölfelé, a határ felé indulunk, leállítjuk a motort, amikor vesszük ki a fát. Van, aki csak a vastagokat vadássza, és van, aki mindent. Ki hogyan bírja. Kihúzzuk, felpakoljuk, lepakoljuk, háromszor van megmozgatva. Kb. 20 köbméternyi van itthon, a vékonyabbja, amit csónakba szedek, és még a vízben van 20 köbméter körül. Előfordul, hogy hazaérek este, lepakolok, leülök, és úgy érzem, hogy hullámzik alattam a csónak. Most szerencsénk van, hogy ennyire feljött a víz, a standrészre ki bírjuk húzgálni a fát, és amikor lemegy a víz, akkor oda lehet érte traktorral menni. Amikor nincs ennyire fönt a víz, akkor traktorral, szajlával húzgáljuk ki, az plusz egy munka.
– Mennyi idő alatt szárad ki ez a vizes fa?
– Amit ilyenkor megfogunk, azzal nyáron már grillezhetünk. Nem minden fa egyformán vizes. Mi 22-23 köbmétert el szoktunk belőle tüzelni egy télen.
– Az meg is van már.
– Igen. És amikor azt mondják, hogy ingyen van ez a fa, akkor én elmondom, hogy kell venni egy csónakot, motort hozzá, láncfűrészt, ez legalább 500 euró az indulásnál, kell benzin, és nem számolom a munkámat, meg azt se, hogy autóval kell lemenni, traktort megfizetni. Mennyit tudtam kint lenni? Délután 2-ig dolgoztam, gyors ebéd, az autó már el volt készítve, bepakolva minden, este 8-ig kint voltam, vasárnap egész nap. A vasárnap és az eső a legjobb, mert kevés az az elvetemült, aki olyankor vízre megy. Előbb azt mondtam, kevés az a hülye, de mivel én is köztük vagyok, így elvetemültre finomítottam – nevetett Attila.
A szombati nap nem jó, mert akkor mindenki ráér, mindenki kimegy – tette hozzá.
Baleset ugyan nem történt itt a fahalászok körében, de a Viktor Hugó hajóra nagyon haragszanak, attól rettegnek, mert amikor erre járt, hatalmas hullámokat vetett, és ha a csónak meg van pakolva, akkor félő, hogy becsapnak az ilyen óriási hullámok – képes felborulni. Ezért nagyon szoktak figyelni a hajókra. Az uszályokkal nincs baj.
Néha meg úszó szigetek alakulnak ki a sodrásban.
– A Tisza észak-déli folyású, és amikor oldalirányból fúj a szél, keleti-nyugati, akkor a kanyarokba kihordja az összes fát, majd amikor eláll a szél, akkor csorognak a rönkök lefelé, összeállva, mint egy gólyafészek. Abban hatalmas fák vannak, próbáljuk kihúzgálni belőle az egyenesebb rönköket, és kikötjük a partra. A kisebbeket behúzzuk a csónakba, így gyorsan meg lehet szedni egy szép mennyiséget.
Attila ötödik éve fogja a fát. Szeretni kell ezt a munkát, a Tiszát – mondja. Másképp nem megy. Mert a tiszai fa hétszer melegít: egyszer, amikor kihúzza a csónakba, vagy utána köti, másodszor, amikor a parton kirakja, harmadszor, amikor szállítóeszközre pakolja, negyedszer, amikor otthon lerakja, ötödször, amikor felvágja, hatodszor, amikor hasogatja – és végül hetedszer, amikor fűt vele.
