Herz Jesu erbarme dich unser* áll a temeskutasi (Kudritz, Gudurica) oltárterítő szélén. Nem ma hímezték. Sok minden régi már ebben a templomban. Az emlékek is, a templom története is, amely 1787-ben kezdődik. Ekkor ajánlották Keresztelő Szent János oltalmába az Elzászból és Lotaringiából ide települt németek, akik saját ügyességükben, a termő talajban és a teremtő segedelmében bízva, hittek egy új életben. Mi vajon miben bízunk, miben hiszünk? Néha meg kell fogalmazni. Például itt, Temeskutason. Nem kell nagy hit ahhoz, hogy az ember elérzékenyüljön, amikor felzúgnak a harangok a püspök érkezésére. Ugyanakkor nagy hitre van szükség, hogy ne veszítsük el a reményt, amikor zöld burján húz zöld függönyt egykor volt takaros házak régi kiebitzfenstereire, és facsemeték hajlanak elénk a barokk ablakkeretekből. Amikor az egykori német falu teljes lakosságát hiába keressük, amikor a tudatos nemzetpolitika eredményeként a legújabb menekülteknek külön alszeg vagy felszeg épül. Kicsi az ember, de ilyenkor még kisebb, tehetetlen. Lelke meg elbújik régi szavak, illatok, apró tárgyak és régi arcok mögé. Megfoghatatlan ünnepek hangulatába kívánkozik. Vissza. Harangzúgásba. Minél komiszabb a jelen, annál fáradtabban szédülünk a kimondhatatlanba.
Temeskutas, amely Versec irányából keletre haladva, egy kis kanyarulattal, Nagyszereden (Veliko Središte) át közelíthető meg, kétszáz évig viselte, nem kis büszkeséggel a Kudritz nevet. Ma csak Gudurica. A falut Tetz Johann és családja alapította 1719-ben, azon a már korábban is lakott területen, melyet az írások Kutrez, Kudritz néven, majd Kutasként jegyeznek. A helynév eredetéről tetszés szerint etimologizálhat az érdeklődő, nemcsak Milleker Felix, a vidék múzeumalapítójának, régészének, helytörténészének dolgozataiban, hanem udvari levéltárakban és az elektronika kínálta gazdag lehetőségekben is. Itt a szőlő és a bor körül forog a világ. Jogosan. A Kudritzi tető nem sak legmagasabb vajdasági hegycsúcsunk (641 m), hanem vulkánikus talajával a venyigék és kiváló borok jótékony dajkája is. A Nedin Josif pincéjéből származó, díjnyertes, hűs tramini bizonyította leghatásosabban ezt az állítást. De térjünk vissza a szebb időket is látott templom és mai közösségének ünnepére.
Zúgnak a harangok. Fekete automobilok kanyarodnak a negyven éve még 400 gyereket is látott, kaszárnyából létesített emeletes iskola oldalához, illetve a parókai felújított, átfestett karcsú kiebitzfenstere alá. Msgr. dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök érkezik, utána Martin Roos temesvári püspök, mindketten kíséretükkel. A falu 1779-től a trianoni béke diktátumig Temes vármegyéhez tartozott. Újabb fekete automobil érkezik. Az 1945 után idetelepített szlovének leszármazottai a Szlovén Köztársaság belgrádi nagykövetének Franc Butnak örülnek. A macedónoknak, kik szintén szép számban kerültek ide a „dicső felszabadulás” után, ma csak egy egyszerű hétfő van. Gherghel Mihai, a Lugosi Görög Katolikus Egyházmegye papja, itt lelkészkedik, de a nagyszeredi és márktelki (Markovac) hívőknek is lelki irányítója. A vendégmunkás parochus fürge léptekkel fogad és irányít, mindenkihez saját nyelvén szól, kihez magyarul, kihez szerbül, másokhoz románul, de a németek szavát is megérti. Később a felújított templombelsőben az egyházmegye főpásztorának olaszul beszél a munkálatokról. Nem csak a nyelve forog ügyesen, példaadásával és irányításával a közösség romokból keltette életre isten házát. A templom előtt egy kedves árus rózsafűzért kínál. Szent Antalt keresek, eredménytelenül. A kis téren át, a templom oldalához talicskában áramfejlesztőt tolnak. Az 1901-ben Szlovéniából származó patinás orgona, a kóruson csendben jobb időkre vár. Villanyorgona helyettesíti, annak meghajtására és a templomi fények táplálására kell az áramfejlesztő. Máshol is megesik, hogy a szertatás meghittségét áramszünettel segíti a rendszer. Nagy sürgés, forgás van, Keresztelő Szent János születésének napja, június 24-e, a kutasi templom ünnepe.
Ó, Kedves Olvasó, a Tejút távlatából egy száz, kétszáz éves templom szerény felújítása, csupán egy moccanás. A zömök toronyban megszólaló harangok hangja valójában nem ér a csillagokig, de tovább, az általunk elképzelt égbe, oda igen, sőt még magasabbra, verődve földön és égbolton, ahogy Attila fogalmazott volt, hiszen a lehetetlent mi szabjuk meg, mert képzelőerőnk, netalán hitünk erősebb a valóságnál, tejútnál és a csillagoknál is. Cseng a német, a magyar, a szlovén és a sokféle hívők horvát éneke a templomból kifelé, veri az esőben túlnőtt szőlőhajtásokat, a forróságban lankadó fákat. A szertartás végén, a nagy ajtón, ünnephez illően vonulnak ki papok, diakónusok, a két püspök zárja a sort. Áramlanak a vendégek, a hívők is kifelé. Kuzma Jožefet kérdezem, szlovének hányan maradtak a faluban.
– Kevesen, talán hatvanan.
Majd nagyobb lelkesedéssel a közös munkáról, a felújításról beszél és arról, hogy meg sem állnak, amíg a templom külsejét is rendbe nem teszik. Hajnal András is borász. Dús szemöldöke alatt szelíd ember, felesége Snežana névjegykártyát vesz elő, a pincéjükbe invitálnak, ahova persze nem jutunk el. Majd legközelebb, bár ezekkel az ígéretekkel is csínján kellene már bánni. Barna Irén középkorú, szerbül könnyebben megértjük egymást. Arról mesél, hogy már csak egy német asszony, Hajduković Margit maradt a faluban. Édesanyjáról is szól, aki zichifalvi németként nekik, gyermekeknek soha sem akart az 1945-től 1948-ig itt működő haláltáborról beszélni. Egy kis agapé tartja az embereket a templomkertben, majd szétszélednek, ebédre igyekszik mindenki. Én még visszaélek Német László püspök türelmével, a templom felújításáról, a püspökség kinnlevőségéiről faggatom.
– Ahol építkezés van, ott remény van. Mi bizakodunk. Igaz, kinevezésem után azt láttam, hogy a kutasi templom is romos, és hívők nélkül árválkodik. Az egyházmegye átszervezésével új lelkész került ide. Gherghel Mihai birituális engedéllyel, a görög katolikus és a római katolikus szertartás szerint is misézik. És épít, amit a rá bízott márktelki és nagyszeredi felújítások is bizonyítanak. Mindez persze nem történhetett volna meg az innen elűzött és mégis hazagondoló németek segítsége nélkül, akik Németországból és az Egyesült Államokból is pénzt küldtek a felújításokra, amelyek közel 50 ezer euróba kerültek.
A nagybecskereki egyházmegyének 1800 hektár földje van még az állam tulajdonában. Ennek visszaszármaztatásával nekünk olyan gazdasági lehetőségeink nyílnának, hogy valamennyi elhanyagolt templomunkat rendbe tudnánk tenni. Embereink, ötleteink és hitünk is van hozzá. Európában két ország maradt, amelyik nem vonta vissza a kollektív bűnösségre vonatkozó rendelkezéseket. Szlovákia a Beneš dekrétumokat és Szerbia az AVNOJ dekrétumokat. Ez utóbbi akadályozza a volt német plébániák vagyonának restitúcióját. A külső és belső építkezéshez a téglák adva vannak, hit kell hozzá, hogy habarcsként összetartsa azt. – fejezte be a főpásztor.
Mért újítunk fel romos templomokat, mért idézzük a múltat, mért lapozunk megsárgult anyakönyvekben, mért keresünk eltitkolt halotti leveleket és levél nélküli halottakat?
A válasz egyszerű, el akarjuk mondani, hogy itthon vagyunk. Itthon pedig ott lehetünk, ahol rendben vannak dolgaink, ahol nem kell magyarázkodni. El akarjuk mondani, nem csak a többségnek, hanem önmagunknak is, mert a közösségi tudat óhatatlanul halványul, és külső segédlettel gyorsan eltűnik. Magunknak beszélünk, és jó, ha nem magunkban magunkról. E végből építkezünk, még ott is, ahol első pillantásra ennek értelme nem látszik. E végből írtam le a látottakat, hallottakat is. E végből jártunk Temeskutason. Mert valahol otthon kell benne.
*Herz Jesu erbarme dich unser – Jézus szíve, irgalmazz nekünk
