(Fotó: Diósi Árpád)
Tektonikus változások történtek 2012-ben Szerbiában, amelyek utórezgései még mindig tartanak, olyannyira, hogy ebben a pillanatban még lehetetlen biztonsággal megjósolni, a megkezdett folyamatok hogyan, merre folytatódnak, mi lesz a végkimenetelük. Ha három nagyobb csoportba kívánnánk sorolni ezeket a dolgokat, akkor beszélhetnénk politikai átrendeződésről, a korrupcióellenes harc kezdetéről és a gazdaság rendbetételéről.
A májusi választásokon született eredmények alapjaiban rajzolták át a szerbiai politikai színteret. Kissé meglepetésszerűen és nem is nagy különbséggel az elnökválasztás második fordulójában Tomislav Nikolić sokadik nekifutásra legyőzte Boris Tadićot és ez volt az a kis hógolyó, ami beindította a politikai lavinát. A szocialisták hűtlenek lettek addigi koalíciós partnerükhöz, a demokratákhoz, és néhány héten át zajló színjátékot követően a haladókkal szövetkeztek, így ugyanis Ivica Dačić beleülhetett az annyira áhított kormányfői székbe. A felgyorsult történések folytán ellenzékbe szorult Demokrata Párton belül pedig megkezdődött az erjedés, belharcok indultak, amelyek egy pillanatban még a pártszakadás lehetőségét is előrevetítették. Erre végül nem került sor, miután a választási kudarc fő vétkesévé kikiáltott Boris Tadić és a trónkövetelő belgrádi polgármester, Dragan Đilas négy szem közt megállapodtak egymással, így az eddigi elnök visszalépett az elnökválasztási versengésből.
Mindezen események következtében a szerb politika színterén teljesen összekeveredtek a szerepek, felborultak az erőviszonyok, nem tudni, ki van a jobboldalon, ki a balon, mely párt száll síkra a szociális békéért, melyik a nagytőke befolyásáért, és ki az, aki körömszakadtáig kitart a nemzeti célok mellett.
A poraikból feltámadott szocialistáknak nem kisebb ambíciójuk van, mint a kilencvenes évek után ismét a legnagyobb párttá válni. A haladók esetében Vučić egy erőteljesebb Nyugat-barát politikát szorgalmazna, szemben Nikolić keményvonalas, nacionalista, oroszbarát kiállásával. Igaz, hogy az államfő már hivatalosan nem a párt tagja, azonban az általa képviselt politikának jócskán akadnak hívei a haladó párton belül. De azt sem lehet pontosan tudni, a demokraták merre indulnak el. Fel tudnak-e kelni, leporolni magukat, meghatározni merre mennének tovább és erőteljesen jelen lenni a politikai életben, vagy esetleg évekre a partszélre sodródnak.
A demokraták, a haladók és a szocialisták az a három párt, amelyek az elkövetkező időszakban dominálhatnak a szerb politikában. Azonban, ma még nem lehet bizonyossággal tudni, hármuk közül ki hol fog majd elhelyezkedni, ki kivel szövetkezik majd a harmadik ellen és végső soron hármuk közül hosszú távon melyik kettő lesz a két nagy rivális párt.
A korrupcióellenes harc felpörgetése a másik olyan esemény, amiről az idei év emlékezetes marad és ez is egy olyan történet, amelynek még az elején járunk. Vučić könyörtelen harcot hirdetett az oligarchák és a piszkos ügyekbe keveredett politikusok ellen is. A bekísért személyek listáját ismerjük, vizsgálat folyik többek között Miroslav Mišković, Oliver Dulić és Kasza József ellen. Az, hogy csak haladó-kampányfogásról van szó, amelynek célja rövid idő alatt a párt népszerűségének növelése és előrehozott választások kiírása, vagy valóban készek a tartós rendcsinálásra, az ebben a pillanatban két dologtól függ. Egyrészt, hogy a látványos letartóztatásokat és a hírverést követi-e vádemelés ezekben az ügyekben, hiszen például Kasza esetében most hosszabbították meg újabb 30 nappal az előzetes letartóztatást. Ha két hónap elteltével sem lesz vádemelés, hanem csupán meghosszabbítják a letartóztatást, akkor már kissé kínos és gyanús lesz a dolog. A másik fontos dolog pedig, hogy a vizsgálatok kiterjednek-e olyan személyekre is, akik a mostani hatalmi pártokhoz, a Szerbiai Egyesült Régiókhoz vagy a szocialistákhoz állnak közel, vagy pedig a bűnüldözés megáll az ellenzéki körökhöz tartozó személyek letartóztatásánál. A haladók – persze radikális néven – 12 évig voltak ellenzékben, úgyhogy az október 5. utáni Szerbia gazdasági botrányai közül egy sem köthető hozzájuk, ennél fogva ez most az ő lehetőségük, a kérdés már csak az, mennyire őszinte a szándék, készek-e rendbe tenni és felszámolni a csúszópénzek, a közbeszerzések, a monopóliumok területét vagy sem.
Harmadik helyre szorult a sorban, noha talán a legfontosabb, az ország gazdasági talpra állítása, ugyanis az idei év a negatív mutatók, a hanyatlás, a növekvő munkanélküliség jegyében zajlott. Az év elején az IMF megszakította az országgal a tárgyalásokat az aktuális készenléti hitelcsomagról, az egyik legnagyobb külföldi beruházó, a US Steel távozott az országból, a gazdasági növekedés pedig negatív tendenciát mutat. Akármilyen fontos is ez a terület, erről tudunk a legkevesebbet írni, mert Dačić kormányfői expozéja és Dinkić hangzatos kijelentései után ebben a pillanatban még olyan konkrét intézkedések nem történtek, amelyeknek következménye a külföldi beruházások megjelenése, a munkahelyteremtés és ezzel együtt az életszínvonal növekedése lenne.
2012. december 29-én Szerbia politikailag, gazdaságilag, és erkölcsileg is olyan zsákutcában van, ahová azok a politikai szereplők vezették, akiknek a kezében van a hatalom. Ők mindannyian mindent megtesznek azért, hogy a menetoszlop élére állhassanak, e cél érdekében semmitől sem riadnak vissza. Készek áthajtani a piros lámpán, jobbról előzni, sőt egyesek még gyalogost is gázolnának az elsőségért. A kérdés csupán az, hogy aki a konvoj élére áll, az hajlandó lesz-e végre egy kanyart venni és kivezetni menetoszlopunkat a zsákutcából, vagy megyünk tovább, egyenesen neki a falnak.
