„Az Úr hívott engem”

Múlt hét szombaton a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban felszentelték az új szabadkai megyés püspököt, Slavko Večerint, aki dr. Pénzes Jánost váltja ezen a poszton. Slavko Večerin Szabadkán született. 1976 és 1983 között a Zágrábi Érseki Szeminárium Katolikus Teológiai Fakultásán végezte filozófiai és teológiai tanulmányait. 1991-ben helyezték Szabadkára, ahol kezdetben a Paulinum Kisszemináriumának lelkészeként tevékenykedett. 1994-től 2006-ig a Szabadkai Egyházmegye titkári feladatait látta el. Általános helynökké 2005-ben nevezték ki. Az egyházmegye új vezetőjét papi pályájáról, püspöki kinevezéséről és az előtte álló feladatairól kérdeztük.

Önt 1983-ban szentelték pappá. Miért választotta ezt a hivatást? Mi késztette arra, hogy az Egyház szolgálatába lépjen?
– Több alkalommal is feltették már nekem ezt a kérdést. Mint korábban, úgy ezúttal is azt mondhatom, hogy nem egyszerű erre választ adnom. Egy dolog fontos: a választás alapja abban van, hogy az Úr hívott engem. Így ez az út lényegében nem is az én választásom volt, hanem az Övé. Ő választott engem, nem én Őt. Az Úr Jézus világosan beszél erről tanítványainak: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt” (Jn 15,16) Fontosnak tartom még hozzátenni, hogy a (ki)választás, illetve hívás minden esetben egy belső tapasztalat, egy titok. Lehet róla beszélni, de megmagyarázni nem igen. Ezért szívesebben mondanék inkább egy evangéliumi hasonlatot. Amikor az Úr kiválaszt, az olyan, mint a földbe elhintett mag. Ez a magvacska életet hordoz, ami már a földben szépen növekedésnek indul. Eljön az idő, hogy előbújik egy apró hajtás, ami azután tovább fejlődik, nagyra nő és gazdag termést hoz. A hivatás is ilyen. Az Úr elhintette bennem a magvakat, az ő éltető igéit, és ezek növekednek bennem, hatnak az életemre: a szándékaimra, a nézeteimre, a döntéseimre, a tetteimre.

Hosszú egyházi pályája áll Ön mögött. Számos tisztséget betöltött az évtizedek során, miközben rengeteg tapasztalatot szerzett. Ezek közül ki tudna emelni néhány olyat, amelyeket, meglátása szerint, jól tud majd alkalmazni püspöki feladatainak ellátása közben?
– A sok tapasztalat közül kettőt emelnék ki. Amikor a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnázium és Kisszeminárium lelkésze voltam, a feladatom az volt, hogy gondozzam a diákok hivatását. Az első lépés ebben a szolgálatban mindig a felismerés volt, mert nem biztos, hogy az Úr minden paulinista fiatalt a papságra hív. De, akinél ennek jelei jól felismerhetők, akkor őt támogatni kell: gondozni kell a lelkében elhintett isteni magvakat, hogy kibontakozhasson a bennük lévő élet, és hogy a fiatal istenkapcsolata elmélyüljön. Ez lenne az első fontos tapasztalat. A következőre általános helynökként tettem szert. Ez a tisztség együtt jár azzal, hogy az ember meglátogatja a plébániaközösségeket, ahol azután személyes tapasztalatokat gyűjthet magának. Számomra ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy bejártam az egész egyházmegye területét. Így, ha most döntéseket kell hoznom, azoknak konkrét alapjai is lesznek, vagyis azok nem pusztán egyéni elképzelésekből vagy tervekből fognak megszületni. Ez a két tapasztalat lelki, valamint kormányzati téren nagy segítséget fog jelenteni.

Ferenc pápa idén szeptember 8-án nevezte ki Önt a Szabadkai Egyházmegye élére. Meglepte a döntés? Mik voltak az első gondolatai, amikor megtudta, hogy a Szentatya Önt nevezte ki püspöknek?
– Igen, azt kell mondanom, hogy a Szentatya döntése nagyon meglepett. Ez volt az első reakcióm. Azután pedig rögtön jött egy kérdés: Hogyan fog mégis mindez megvalósulni? Hasonló ez a Szűzanya kérdéséhez, amikor meglátogatta őt Gábor angyal, és közölte vele a nagy hírt. Erősen hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek. Vagyis, ezzel a kinevezéssel az Úrnak terve van. Még csak az nem világos számomra, hogy mi is az pontosan. Idővel majd ki fog derülni.

Ön dr. Pénzes Jánost váltotta a püspöki székben, aki 1989 óta állt a Szabadkai Egyházmegye élén. Hogyan értékeli az elmúlt több mint harminc évet? Mi az, amit folytatni kíván és min kíván változtatni?
– Pénzes János püspök úr több, mint harminc esztendőn át kormányozta a Szabadkai Egyházmegyét. Már önmagában véve ez egy rendkívüli dolog. És, persze, semmiképp sem hagyható figyelmen kívül, hogy ennek az időszaknak az első harmada rettentő nehéz és veszélyes volt. Hogy ő, mindennek ellenére, képes volt kitartani, ezért nagy tisztelet illeti meg. Néhány évig a titkára voltam, így közelebbről is volt alkalmam megismerni őt. Ami számomra mindenképpen értékes példa, az éppen János püspök úr kedvessége és atyai jósága. Nem lesz könnyű ebben követnem őt, de törekedni fogok rá.

Püspökként hogyan látja a Szabadkai Egyházmegye jelenlegi helyzetét? Főleg a hívek számára és a papi utánpótlás kérdésére gondolok.
– A helyzet nem éppen rózsás. Nagy fájdalmam, hogy sokan elhagyják vidékünket. Sok család elmegy, és elveszítjük a híveket. A templomokban jól látható mindez. Az emberek, akik részt vesznek a szentmisén, leginkább az idősebb nemzedékek képviselői. Sőt, az utóbbi időben, a több hónapja tartó járványhelyzet következtében ők is egyre kevesebben vannak jelen. A másik gond viszont a hivatások csökkenése. Ugyan, ha a papok számát nézem, akkor Egyházmegyénk egészen jó helyzetben van, viszont azok száma, akik a papi hivatás mellett döntenek az utóbbi néhány évben, nagyon lecsökkent. Mondhatnám most azt, hogy ez a vidékünkön túlmutató jelenség, és hogy máshol sokkal erőteljesebben működik, de ennyivel mégsem lehet elintézni a dolgot. Tennünk kell azért, hogy újabb hivatások szülessenek. Az első lépés pedig az lehetne, hogy időt szentelünk arra, hogy az Úrral legyünk, hogy imáinkban mi magunk kérjük az aratás urát: küldjön munkásokat az aratásra (Lk 10,2).

Felszentelése után mit tart legfontosabb feladatának? Mik a legfőbb céljai, tervei az elkövetkező évekre?
– Épphogy csak felszenteltek, így hosszabb távú célokról egyelőre nem nagyon beszélhetek. Amit viszont fontosnak tartok, az a családokkal történő foglalkozás. A plébániákon szerzett tapasztalataim arról győztek meg, hogy erre nagy szükség van. Ezért az egyházmegye számára ez mindenképp egy hosszú távú, központi cél kell, hogy legyen. A második dolog inkább rövid távra vonatkozik. Most, hogy püspökké szenteltek, fontos megtalálnom azokat a közelebbi munkatársakat, akik az egyházmegye kormányzásában segíteni fognak. Néhány helyre már megvannak az emberek, viszont a teljes kormányzati szervezet, illetve kabinet kialakítása még folyamatban van. Hamarosan tanácsadókat fogok kiválasztani, és megalakulnak a különféle ügyekkel foglalkozó bizottságok is.

A múlt szombati püspökszentelés résztvevői egy füzetet kaptak, amelyben egyebek mellett az új püspöki címert is bemutatták. A címer alján a következő jelmondat olvasható: Per Christum et cum Christo et in Christo, amelynek jelentése: Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban, vagyis ismertebb formában Őáltala, Ővele és Őbenne. Miért pont ezt a jelmondatot választotta püspökségének? Mit üzen ezzel a híveknek?
– Amikor tudomásomra jutott, hogy püspökké neveztek ki, sok kérdés merült fel bennem. Még aznap, Kisboldogasszony ünnepén, a legszentebb áldozat bemutatása közben, amikor az eucharisztikus imát lezáró dicsőítéshez értem, ami így indul: Őáltala, Ővele és Őbenne, a Szentlélek azt sugallta nekem, hogy ez legyen az én jelmondatom. Papságomban mindig arra törekedtem, hogy Krisztus foglalja el az első helyet, hogy Ő legyen életem középpontjában. Ha általa, vele és benne élek, akkor megérkeztem, akkor már a helyemen vagyok, és akkor majd szép lassan a többi dolog is a helyére kerül.