A legtöbb nő életében legalább egyszer szül. A szülés életünk talán legintimebb pillanata: a bennünk élő gyerek, aki eddig fizikailag is a részünk volt, ekkor kezdi meg önálló létét a világban. A nőből anya lesz, a férfiból apa, a párból család. Mégis, az elmúlt századok során a szülés egyre inkább orvosi esetté vált. Ez szükséges is volt, hiszen Semmelweis Ignác óta tudjuk, hogy a nem megfelelő higiéniai körülmények tragikus végkimenetelhez is vezethetnek. Rengeteg nő és gyerek köszönheti az életét a szülés medikalizációjának. Manapság viszont egyre nagyobb teret kapnak azok az elképzelések is, amelyek szerint a kórházi szülés sokszor az orvosról és a szülészről szól, nem a vajúdó nőről és a világra jövő kisbabáról. Fölösleges beavatkozásokról, lekezelő bánásmódról, traumatikus szülésélményekről is hallhatunk beszámolókat.
Mielőtt ezeket városi legendának könyvelnénk el, érdemes egy pillantást vetni az elmúlt évek hazai kutatásaira és tanulmányaira. Biljana Stanković, a Belgrádi Egyetem Pszichológia Tanszékének adjunktusa 2017-ben olyan anyákat kérdezett meg az élményeikről, akik belgrádi állami kórházban szültek. Ezeknek a nőknek általános élménye volt, hogy egyedül érezték magukat, nem találták megfelelőnek az egészségügyi személyzet kommunikációját, nem számíthattak részükről érzelmi támogatásra, és nem kontrollálhatták az eseményeket. Hasonló megállapításokra jutott az az egész országra kiterjedő, mintegy két és fél ezer nő részvételével zajló kutatás, aminek 2015 márciusában publikálták az eredményeit. Eszerint a nők alig több mint harmada szült kellemes légkörben, 41 százalékuk elégedetlen volt a szülés körülményeivel. A magzatvizet 60 százalékuk esetében mesterségesen fakasztották, míg több mint felük szülése úgy fejeződött, hogy az egészségügyi személyzet fizikai erővel, könyökléssel „kinyomta” a gyereket az anya hasából. Túlnyomó többségük nem vajúdhatott (pláne nem szülhetett) a neki megfelelő pozícióban, mintegy kétharmaduk érezte azt, hogy senkit nem érdekel a véleménye. Mindent összevetve az anyák 11 százaléka a rossz szülésélmény hatására úgy döntött, soha nem vállal több gyereket.
Ez a szám ijesztő, különösen annak fényében, hogy ma társadalmi szemléletváltással, anyagi támogatással is igyekeznek ösztönözni a több gyerek vállalását. Sokat számít, és sokaknak könnyíti meg a gyereknevelést az anyasági támogatás, a harmadik gyerek után járó juttatások vagy az iskolakezdési csomagok, de aki súlyos traumaként élte meg a gyereke születését, azt nem biztos, hogy pusztán anyagi segítséggel meg lehet győzni. A jó szülésélmény az egész társadalom érdeke: az anya lelkiállapota hatást gyakorol a családra, a gyerekek szocializációjára, az anya és apa életminőségére, ezzel együtt a munkahelyi részvételükre és teljesítményükre is, közvetve és hosszú távon pedig többek közt az egészségre és az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Ezért nem mindegy, milyen körülmények között szülnek a nők.
BESZÉLNI KELL A SZÜLÉSÉLMÉNYRŐL
Amikor egy baba-mama csoportban olyan nőket kerestem, akik az elmúlt években szültek Vajdaságban, és szívesen elmesélik, hogyan élték meg a szülésüket, pár óra alatt mintegy húszan jelezték, hogy számíthatok rájuk. Ez az érdeklődés is mutatja, hogy keveset beszélünk a szülésről, a szülésélményről. Pedig az anyáknak van mondanivalójuk.
Luca otthon vajúdott, csak a folyamat vége felé ment kórházba. A megérkezéstől a gyerek megszületéséig mindössze két óra telt el, de ez is elég volt ahhoz, hogy elvegye Luca kedvét az újabb itthoni kórházban történő szüléstől:
– Rettenetesen fáradtnak, kiszolgáltatottnak éreztem magam, és a babát is elvitték két órára megfigyelésre. Pedig tökéletesek voltak az értékei. Szerencsére a férjem velem maradhatott még, de nem értem, hogy miért szakították el az éppen megszületett, hármas családi egységünket. Ezt a hiányt akkor még nem tudtam megmagyarázni magamnak, csak hetekkel, hónapokkal később jutott el a tudatomig.
Mindez egy éve történt. Luca az élmények hatására a következő babáját Magyarországon tervezi világra hozni, dúla segítségével.
Judit ugyanebben a kórházban szült 2017 telén. Őt nemcsak az bántotta, hogy úgy érezte, nincs beleszólása a történésekbe, de a kórházban töltött napokat is nehezen viselte:
– Mindig mondták, hogy mi történik éppen, de azt például nem kérdezték, hogy szükségem van-e fájdalomcsillapítóra. Az orvos és a szülésznő tette a dolgát, amibe nem volt szabad beleszólnom. Hiába ellenkeztem a gátmetszés ellen, amivel utána három hónapig szenvedtem, vagy az ágyon vajúdás ellen, amit pedig szörnyen természetellenesnek éreztem. Úgy éreztem, elveszik tőlem az irányítást. A szülés után a kórházban töltött napok azonban még nehezebbek voltak. Első gyermekes anyukaként nem kaptam elég tájékoztatást, támogatásról nem is beszélve. Még nem tudom, hol fogok legközelebb szülni, de nevetségesnek tartom, hogy ekkora tétje legyen a kórházválasztásnak. Ha nem laknánk olyan messze a kórháztól, az otthonszülést is megfontolnám.
Vivien egy másik vajdasági városban szült néhány évvel ezelőtt. Túlhordással feküdt be a kórházba, indították a szülést, de mivel elhúzódott a vajúdás, sürgősségi császármetszést alkalmaztak. Nem kérdezték, milyen érzéstelenítést szeretne, csak elaltatták. A műtét után megmutatták neki a babát, de máskülönben nem sokat törődtek vele:
– Azt se tudtam, hol vagyok, nagyon fájt a sebem is, a torkom is. Beszélni nem bírtam, tele volt a torkom ragadós váladékkal, amitől fuldokolni kezdtem. Szóltam, hogy valami nincs rendben, de azt mondták, ez a normális. Ha nincs ott a szobatársam, ott fulladok meg. Borzalmas volt a felépülés. Felállni senki nem segített, fájt minden mozdulat.
Mivel egész Vajdaságban nem talált olyan orvost, aki vállalta volna a császármetszés utáni hüvelyi szüléssel járó kockázatokat, a második gyerekét ugyanannál az orvosnál, ugyanabban a kórházban szülte, mint az elsőt. Az orvossal korábban is nagyon meg volt elégedve, jó szakembernek tartja, biztonságban érezte magát a kezei között. A második szülése sokkal kellemesebb élményként maradt meg benne:
– Kértem spinális érzéstelenítést, fájdalomcsillapítót, fertőtlenítőt, mindent. És kaptam is. A szülésznő, aki az első szülésemkor nem volt éppen a legkedvesebb, most nagyon rendes volt. Igaz, a szoptatással kapcsolatban még mindig senki nem segített: mi, két- és többgyerekes anyukák tanítottuk a többieket. Altatás és ébren szülés között ég és föld a különbség. A műtőben is mindenki nagyon kedves volt, tényleg felemelő élményként maradt meg bennem. A felépülés is sokkal jobb volt, mint első alkalommal.
Vivien példájából is látszik, hogy a kórházi körülmények nem jelentik feltétlenül az anya igényeinek mellőzését. Vannak nők, akik a fentieknél sokkal pozitívabban élték meg a gyerekük világrahozatalát, pedig ők is ugyanezekben a kórházakban, ugyanebben az időszakban szültek. Beáta 2017 nyarán szült az egyik vajdasági kórházban. Elégedett volt az ellátással, amit kapott, és az egészségügyi személyzet hozzáállásában sem talált kivetnivalót.
– Éjszaka tizenegy után értem be a kórházba. A szülésznő annyit mondott, hogy óránként megvizsgál, addig pihenjek. A vajúdásba is volt egy kis beleszólásom. Egész éjjel sétáltam, reggel szólt a másik szülésznő, hogy feküdjek föl a szülőágyra, hátha ott jobb lesz. Így oldalra is fordulhattam, ahogy tetszett. Nem volt különösebb gond senkivel, szívesen szülnék ugyanott megint.
Hajni pár hónappal későbbi szülése gyors és zökkenőmentes volt. Szerinte ehhez az orvos és a szülésznő profizmusára volt szükség, akik szakszerűen tették a dolgukat:
– Egy pillanatig sem éreztem veszélyben magunkat, teljes mértékben megbíztam a szakértelmükben, nem kérdőjeleztem meg egy-egy döntés helyénvalóságát. A szülésznőm rendkívül kedves és segítőkész volt a kórházban töltött napok alatt, többször bejött hozzánk, holott az állapotom nem indokolta a kitüntetett figyelmet. Az orvosomra is bátran támaszkodhattam, biztosított róla, bármi probléma van, jelentkezzek, és jön munkaidőn kívül is.
A KÓRHÁZI SZÜLÉSRŐL
A mindennapi életben gyakran tapasztalhatjuk, hogy egy kis odafigyelés, néhány kedves szó hatására eltörpülnek a problémák. Úgy tűnik, nincs ez másként a szülés esetében sem: azok az általam megkérdezett nők, akik számára kellemes emlék maradt a szülés, minden esetben kiemelték az orvos, a szülésznő és a nővérek hozzáállását. Úgy tűnik, a kedvesség, a segítőkészség, az emberhez méltó bánásmód nagyon sokat segít abban, hogy kellemes élményként gondoljunk vissza a szülésre.
Renkó Krisztina a középiskolában szülészeti-nőgyógyászati nővérként, a főiskolán védőnőként végzett, majd egy tanfolyamon dúla végzettséget is szerzett. A dúla nem szülésznő és nem bába, tehát nem végez egészségügyi tevékenységet a szüléskísérés során; nem végez hüvelyi vizsgálatot, nem hallgat szívhangot, „mindössze” lelkileg támogatja az anyát. Krisztina szerint nem föltétlenül arról van szó, hogy ezeket az anyákat nem traumatizálta a szülésélmény, hanem sokszor az történik, hogy nem tudják tudati szintre hozni, miért érzik rosszul magukat a szülés után. Szerinte a megoldást a háborítatlan szülés jelentené, de ilyen Szerbiában egyelőre nincs, és Magyarországon is csak néhány helyen találkozhatunk vele a kórházakban, illetve a bábák és a dúlák biztosítják az otthonszülések alkalmával:
– A háborítatlan szülés azt jelenti, hogy hagyják a vajúdó nőket a saját tempójukban haladni. Akkor háborítatlan a szülés, ha a vajúdás magától indul be, nem követik egymást a fölösleges beavatkozások, és az újszülött rögtön bőrkontaktusba kerül az anyával. Mindez azért lenne fontos, mert a nők már érzik, hogy a medikalizált szülés nem jó. Nagyon sok a traumatizált nő, nagyon sokan egyáltalán nem vagy csak félelmekkel mernek második babát vállalni. A nő anyává válása egy nagyon fontos folyamat. Ezek az élmények nagyon mélyen raktározódnak a tudatalattiba, és végigkísérik az egész életünket. Ezért nem szabad félvállról venni. A szülést nem túlélni kell, hanem megélni.
Hozzátette: sokan azzal a gondolattal nyugtatják magukat, hogy „a gyerekért megérte”. Pedig ami a szülészeteken zajlik, azt több esetben szülészeti erőszaknak lehet nevezni:
– Ezzel kapcsolatban fölmerül a kérdés, hogy hogyan jöhet ki úgy egy orvos az oktatásból, hogy bemutatkozás és köszönés nélkül odamegy egy számára ismeretlen vajúdó nőhöz, hogy tegye szét a lábát a hüvelyi vizsgálathoz. Ez szemtelenség és erőszak. Az orvosok szinte futószalagon dolgoznak, sokszor durvák a vizsgálatok, a méhszájtágítás például különösen fájdalmas. Nem tudom, miért ilyen erősek a nők, hogy mindezt csöndben tűrjék.
Sokszor azonban nem az egészségügyi személyzet hozzáállásával van a baj. Rajković Papacsek Orsolya, a topolyai kórház szülésznője szerint néha maguk az anyák is hátráltatják a szülés folyamatát, ha például nem bíznak a szülészben, az orvosban, vagy előzőleg nem tájékozódnak alaposan a szülésről, ezért irreális elvárásokat támasztanak. Szerinte az anya, a dúla és az egészségügyi személyzet közti kommunikáció gyakran ott csúszik félre, hogy az érintettek túllépik a hatáskörüket:
– A mi feladatunk a szülés folyamatának ellenőrzése, a váratlanul fellépő komplikációk idejében történő diagnosztizálása, ezek kialakulásának megelőzése. Mi döntjük el, szükség van-e az egyes beavatkozásokra. A legfontosabb feladatunk az anya és a gyerek egészségének védelme. Ezzel szemben a dúla a szülő nőnek érzelmi támogatást nyújt, vajúdás alatt biztatja, elősegíti a kényelmét. De nem helyettesítheti sem az orvost, sem a szülésznőt, hiszen nem feltétlenül rendelkezik egészségügyi képesítéssel. Ez azt is jelenti, hogy nem bírálhatja felül a szülésznő vagy az orvos szaktudását, döntéseit.
Azt ő is elismeri, hogy vannak, akik úgy érzik, rosszul bántak velük a kórházban. Számukra azt javasolja, forduljanak a helyi páciensjogvédő személyhez, akinek nevét és elérhetőségét minden intézményben föltüntetik. Az írásos visszajelzéseket mindig kivizsgálják, és ha jogosnak találják a panaszt, megfelelő szankciókat alkalmaznak. Akik pedig úgy érzik, hogy a kórházi személyzet bánásmódjának pszichikai következményei is lettek, azoknak azt javasolja, haladéktalanul forduljanak pszichológushoz vagy pszichiáterhez.
Fontosnak tartotta elmondani, hogy a mind nagyobb nehézségek ellenére is igyekeznek a tőlük telhető legnagyobb odafigyelést, biztonságot és gondoskodást nyújtani a topolyai kórházat választó anyáknak:
– Nálunk vajúdás alatt a kismamák nincsenek ágyhoz kötve, nincsenek korlátozva a mozgásban és a testhelyzet szabad megválasztásában. Szülés alatt a férj is ott lehet a szülőszobában, így válhat teljessé a szülés élménye. Általában elkészülnek az első közös baba-mama-apa fotók is, amik csak tovább erősítik az új család kötelékét. A kismamák egyik nagy félelme a gátmetszés, amit mi nem rutinszerűen, csak indokolt esetben végzünk. A szülés után, a kórházi napok idején pedig segítünk a szoptatásban, megtanítjuk a pelenkázást, a fürdetést, a babaápolás alapjait.
A fentiekből kiderül: nincsen kőbe vésve, hogy a szülés rossz élményként marad meg az anyákban. Rendkívül széles skálán mozog a szülésélmények megítélése: van, aki borzalmas, más tűrhető vagy éppen csodálatos élményként gondol a szülés folyamatára. Ami biztos, hogy az anya és a baba biztonsága mellett arra is törekedni kell, hogy minél magasabb legyen azoknak a nőknek az aránya, akik úgy érzik: bármikor újra végigcsinálnák az egészet.
