Bóbitás csirkék egy iskolásfiútól

Nagy Mélykúti Ádám még csak idén fejezte be a nyolcadik osztályt, de már saját csirkefarmmal büszkélkedhet. Nem sok olyan tizenévest ismerhetünk, aki hozzá hasonló felelősségtudattal gondoskodik egy csapatnyi baromfiról. Pedig Ádám pontosan ezt teszi: kiskora óta nevelgeti a csibéket, csirkéket, tyúkokat és kakasokat, fölsőhegyi nagyszüleinél pedig kislibái is vannak.

Pontosan tudja, mit csinál: az ő feladata az etetés-itatás, a tojások összeszedése, a takarítás, sőt ő találja ki azt is, milyen fajtákat és hogyan szerezzen be a már meglévők mellé. Ha pedig mindez nem lenne elég, az internetes közösséget is aktívan építi.

Amikor Ádámot meglátogattam, őrületes csipogás és kotkodácsolás fogadott, amit néha egy-egy kakas kukorékolása tett teljessé. De ő nem bánja a hangzavart: már megszokta, és amúgy is tudja, hogy a csirketartás ezzel jár. Úgy emlékszik, első osztályos lehetett, amikor az első kiscsirkéit megkapta, azóta töretlen a lelkesedése. Azt szereti, ha sokféle csirkéből áll az állomány:

– Van két bolgár dzsinkakakasom, tojókat is kerestem melléjük, de sajnos nem találtam. Az antwerpeni csirkék mindig szakállasok, rózsás tarajúak, és elég sok színvariációjuk van. Ezek kicsi, kerek, duci madarak. Körülbelül húsz darab van most belőlük, de szeretnék többet. A holland bóbitások lehetnek fodrosak vagy sima tollúak. A bóbitájuk hófehér, viszont tarajuk nincs. A sima tollúaknál a bóbitáról meg lehet állapítani, hogy kakasról vagy tojóról van szó, mivel a kakasok bóbitája hátrafelé áll, a tojóké meg inkább oldalra. Vannak még kopasz nyakú krédlijeim, meg sima parlagi csirkéim. Ezeket azért szeretem, mert jobban lehet őket variálni.

A csirkéi nem csípnek, könnyen kézbe lehet őket venni. Ádám szerint nem nehéz elérni, hogy a madarak szelídek legyenek: annyi a titok, hogy meg kell velük ismerkedni, össze kell velük barátkozni. Ha az ember néha-néha megfogja, megsimogatja őket, akkor szép lassan hozzászoknak, és tudni fogják, hogy nem akarja őket bántani:

– Az a lényeg, hogy lassan, könnyeden kell odamenni hozzájuk, nem jó hirtelen mozdulattal elkapni őket.

Nem a levegőbe beszél: jó néhány év tapasztalattal, sok tanulással és a nagyszülei jó tanácsaival a háta mögött jól ismeri a csirkéket, a fajtákat, a betegségeket. Még egészen kicsi gyerek volt, amikor egyik rokona néhány élő kiscsirkével köszöntötte föl a születésnapján, muszáj volt ellesnie a nagyszülőktől a csirketartás csínját-bínját:

–  A mamáéknál is voltak tyúkok a tanyán, sokat rendezték őket. Nagyrészt tőlük tanultam meg, hogy hogyan kell gondozni a csirkét. Azóta ők már beköltöztek Fölsőhegyre, most parlagi tyúkokat tartanak. Ott is próbálom fejleszteni az állományt, hogy legyenek búbosak, kopasz nyakúak, szakállasok is.

Ádáméknál két kutya is él. Nem bántják a tyúkokat, de Ádám szerint a kiscsirkéket szívesen összefogdosnák, ha nem lennének ilyen szófogadóak:

– Először meg kellett mutatni a kutyáknak a csirkéket, hogy megszokják a szagukat. De utána már rendben van a dolog, a kutyák jól nevelhetők.

Iskolásfiúktól szokatlan, hogy csirkeneveléssel töltsék a szabadidejüket. Pedig Ádám nincs egyedül: Fölsőhegyen vannak olyan barátai, akik szintén csirkékkel foglalkoznak. Ketten kezdték, a harmadiknak miattuk jött meg hozzá a kedve. Ádám ennek már csak azért is örül, mert fontosnak tartja, hogy minél többen megszeressék az állatokat, az állattartást, és ne csak akkor, ha házi kedvenceket babusgathatnak. Ezért áldozatokat is hajlandó hozni:

– Volt egy kistyúk, amit nagyon szerettem. De volt itt egy kisgyerek az anyukájával, és nagyon szerették volna elvinni, hát odaadtam nekik. Azóta nincs kedvencem. Annyira mégsem volt nehéz megválni tőle. Úgy voltam vele, hogy inkább odaadom, hadd foglalkozzon vele a kisfiú is. Hátha ő is megszereti. Szerintem fontos, hogy minél többen tartsanak állatokat.

Az állattartás nemcsak abban segít Ádámnak, hogy ismereteket szerezzen a különböző fajtákról és megtanulja egy szakma alapjait, de a felelősségérzetét is fejleszti. Hiszen kiszolgáltatott élőlényekről van szó, akikről minden egyes nap gondoskodni kell:

– Nagyon sok munkát nem igényel ez a részemről, naponta félórára van szükség körülbelül. Megetetem, megitatom őket, összeszedem a tojást, ilyesmi. Kukoricával, néha búzával vagy napraforgóval etetem őket, és persze koncentrátumot is kapnak. Az iskolával nagyon könnyen összeegyeztethető, egyik sem megy a másik rovására. Most írtam a kisérettségiket, ezekre is gond nélkül föl bírtam készülni. Igaz, nagyon sokat nem szoktam tanulni.

Az iskolai tantárgyak közül Ádám hobbija a biológiához áll legközelebb, és azt mondja, ebből jobban is teljesít. Szíve szerint állategészségügyet tanulna, mégis úgy néz ki, Adán jár majd középiskolába. Miután azt befejezi, továbbra is a csirkéivel szeretne foglalkozni:

– Szeretnék egy tyúkfarmot. Nem nagyon van a környéken, ráadásul több fajtával szeretném, mint amik itt jellemzőek. Szeretnék szultántyúkokat például, ezek hófehérek, és búbosak, szakállasak, gatyások. Csupa toll az egész madár. Jó lenne még, ha lennének selyemtyúkjaim, ezek az úgynevezett szőrös tyúkok. A páduai tyúkok is jók lennének, meg amit még találok. Idővel majd szeretném kiállításokra is vinni őket. De ehhez először be kell tagosodni egy háziállatokkal foglalkozó csoportba, csak így lehet tagsági gyűrűt kapni, ami ahhoz kell, hogy kiállításra mehessek.

Csirketartás az etetésen túl

Ádám kiállításokra is jár, igaz, egyelőre nem viszi magával a saját tyúkjait, kakasait. Inkább arra kíváncsi, mit visznek mások, sokat nézelődik. Mindig érdeklődéssel figyeli az újdonságokat, és ha teheti, ezekkel bővíti állományát:

– Szerbiában is van, aki összeszedi az érdekesebb, ritkább fajtákat, én is tőle vettem tavaly három holland bóbitást. Azóta már szaporodtak, vannak ifjoncaik.

Szinte kizárólag itthonról szokott kiscsirkét vagy tojást vásárolni, Magyarországról csak egyszer próbálkozott, akkor is tojásokkal, mert körülményes lenne élő állatot áthozni a határon:

– A postán dobálták, rugdosták a csomagot, ezért elszakadt a tojásban a jégzsinór, amiből így már nem lehet kiscsirke. Egy darab mégis kikelt, de azt meg aztán agyonütötte a kotlós, úgyhogy nem jártam vele túl jól.

Előfordul az is, hogy egyik-másik állatot levágják, de nem ez a jellemző:

– Ezek körülbelül félkilósak, nincs bennük sok hús. Én nem is nagyon szeretem a csirkehúst. Általában a kakasokat vágjuk le. Most is sok van belőlük, ami nem jó, mert leverik egymást, és nem lesznek szemesek a tojások. Van egy nagyon szép, hároméves kakasom, ő addig fog élni, amíg magától el nem pusztul.

Ha teheti, keltet is: a nemrég kikelt kiscsibéket egy fehér színű, bóbitás tyúk őrzi, emellett idén vett egy keltetőgépet is. Amelyik tojásra nincs szükségük, azt vagy megeszik, vagy eladják másnak, keltetésre.

Még csak most fejezte az általános iskolát, ezért érthető okokból kifolyólag nemcsak rajta múlik, hogy mely kiállításokra jut el. A nagyobbakra, például Zomborba vagy Szabadkára elviszik a nagyszülei:

– Évente néhány ilyen alkalom van. A legnagyobb kiállításokat télen szervezik, a zomborit például januárban. Elég messze van, és mivel egyedül nem utazok, a tata és a mama szokott segíteni. Az én madaraim még nincsenek készen a kiállításra, például a színhibásak is itt vannak az állományban. Ha ezek ki lennének szelektálva, akkor könnyebb lenne.

Hogy milyen tyúkok és kakasok valók a kiállításra, azt Ádám nem leshette el a nagyszülőktől, hiszen ők a tanyasi csirketartást űzték, nem jártak kiállításokra. Mivel a mai gyerekek szinte táblagéppel és mobiltelefonnal a kezükben születtek: Ádám is mindennek utána tud nézni az interneten:

– Vannak ismerőseim, akik tudnak ebben segíteni, és ha kérdezek valamit, arra válaszolnak. Sok madarat az interneten ismerek meg, és sokakkal beszélgetek a csirkékről a közösségi hálón.

Az internet nemcsak információforrásként használható, hanem a közösségépítésben, a kapcsolatok építésében is nagy szerepe van. Ádám ebben is jeleskedik:

– Két csoportom van, mindkettő többezres tagságú. Nagyon sok magyar nyelvű csirkés csoport van az interneten, én is sokban benne vagyok. A legnagyobbaknak húszezer tagjuk is van, ehhez képest az én két-háromezres csoportjaim még kicsik.

Azt is elmondta, miért döntött úgy, hogy létrehozza a csoportot: egyrészt azért, hogy a csirketartók tanulhassanak egymástól, másrészt hogy megosszák a tapasztalataikat és segítséget nyújtsanak a másiknak például akkor, ha fölmerül egy állat-egészségügyi probléma.

Az előítéletek könnyen fölütik a fejüket, különösen az internetes közegben. Vannak csoporttagok, akik nem veszik komolyan Ádám mondanivalóját, mert ő „még csak egy gyerek”, aki nem érthet egy gyerekektől többnyire távol álló témához – még akkor sem, ha hét-nyolc éve tart csirkéket. De Ádámon nem fognak ki, szinte profi kommunikációs szakemberhez méltóan kezeli a jelenséget: figyelmen kívül hagyja a kissé lekezelő, netán ellenséges hangnemet, és kulturált módon, az érveire összpontosítva magyaráz. Azt mondja, mivel általában nem zavarják az ilyen jellegű hozzászólások, könnyen el tudja őket engedni a füle mellett.

Egy biztos: Ádám akkor is életre szóló tapasztalatokat szerzett, ha sosem válik belőle hivatásos csirketenyésztő. A csirketartáshoz szükséges ismeretek nem elhanyagolható részének már birtokában van, a felelősségteljes gondolkodás, a kitartás, az önállóság, a közösségi média tudatos használatának képessége pedig mind olyan dolgok, amelyekre a huszonegyedik században az élet bármely területén szükségünk lehet.