Mészbe oltott történelmi kockák

A habarccsal, téglával, emberi szaktudással épített örökségünk elsősorban azokban hagy nyomot, akik láthattak tündökölni egy-egy mészbe oltott történelmi kockát, vagy eggyé válni az enyészettel. A múló idő hihetetlenül drasztikus, és gyökeres változásokat hoz magával a településeken, és rejtély, hogy a kollektív emberi memória miért annyira rövid távú, hogy alig néhány évtized után az utókor már csak a fényképek, filmek, régészeti leletek segítségével emlékezik, és tiszteleghet az elődök jövőt álmodó törekvései előtt. Bácskossuthfalván az 1941-től 44-ig terjedő időszak hagyott maga után jelentősnek mondható, a falu arculatát ma is meghatározó építményeket, és vannak olyanok is, amelyeket csak az emlékfoszlányok őriztek meg, illetve a nosztalgia. Szerencsére a településen komoly hagyománya van a helytörténeti kutatómunkának, és a mozgalom aktív tagjai igyekeznek minden jelentős korszak lábnyomát feltárni és feljegyezni. A régi öregek által „magyar világnak” nevezett időszakkal kapcsolatban Papp László fotóit, Gulyás László Bácskossuthfalva gazdasági múltjával foglalkozó kutatásait, illetve Besnyi Károly szülőfaluja építészeti örökségét is összefoglaló ismereteit összegezzük. Elsőként Besnyi Károlyt kérdeztük, akivel beszélgetve ezúttal is rájöhettünk arra, hogy az észak-bácskai falu valamennyi történelmi korszakát igyekezett emelt fővel megélni.

– Minden korszaknak vannak kultikus építményei, helyszínei, esetleg személyei, amik/akik meghatározó jellemzőként maradnak fenn az utókor számára. Az 1941-től 44-ig terjedő időszak ugyan időben nagyon rövidnek tekinthető, de valójában az itt élők rendkívül intenzívnek élték meg azt a hatalmas változást, ami bekövetkezett ez alatt az idő alatt. Az 1920-as változásokat követően a falubeliek több mint 2 évtizedig egy, a korábbitól eltérő, más közegben éltek, amelyben nem élhették meg teljes értékűen a magyarságukat. Aztán hirtelen jött egy olyan korszak, amikor lehetett, és az, amit korábban elnyomásként éltek meg, a felszínre tört. Immár kifejezhették többféleképpen is azt a tényt, hogy ők magyarok.

Melyek azok a ma is álló építmények Bácskossuthfalván, amelyek 1941 és 44 között épültek?

– Rögtön elsőként a magyar csapatok bevonulásakor felállított országzászlóról tudnék szót ejteni, ami ma is megtekinthető, méghozzá az eredeti helyszínén. A református templom parkjában található, a keleti díszkapun, ahogy felmegyünk a dombtetőre, bal kéz felől lehet megtekinteni a beton építményt. Egyetlenegy felirat, vagyis dátum árulkodik csak arról, hogy mi is volt valójában, az 1941-es évszám, és a hátulján láthatjuk a zászlótartó vas szerkezetét, amibe a rudat belehelyezték. Akkor ugye kötelező volt országzászlót állítani, de jött az újabb impériumváltás 1944-ben, és a falubeliek tisztában voltak azzal, hogy az országzászlónak nem lehet maradása,  valamit tenni kell. Ezért kiástak mellette egy gödröt, és az 1941-es dátummal a föld felé lefektették, így lett belőle egyszerű betondarab. Hogy az álca teljes legyen, még egy díszcserjét is elébe ültettek, amely idővel nagyon szépen betakarta. A falubeliek tudták, hogy ott van, de nem szúrt szemet senkinek, és ezért nem is bántották. Egészen 2000-ben, a millennium évében érkezett el az a pillanat, amikor kiásták, és ismét felállították.

EMLÉKMŰ A NAGY HÁBORÚ HŐSEINEK

Az első világháború áldozatainak emléke előtt tisztelgő emlékmű felállításának helyszínéről komoly vita folyt a bácskossuthfalvi atyafiak között. Akkor sokan ellenezték a tervező eredeti ötletét, hogy a református templom kertjében kapjon helyet. Az országzászlóval kapcsolatban maradt fenn ilyen konfliktussal kapcsolatos feljegyzés?

– Ezzel a helyszínnel kapcsolatban nem volt vita, tudomásom szerint. Az országzászlót, ahogy abban az időszakban más visszacsatolt település, falunk is ajándékba kapta egy anyaországi közösségtől. Bácskossuthfalva a budafoki református gyülekezet szeretetadományaként állíthatta fel, ami a két egyházi közösség közötti kapcsolatteremtése is volt egyben. És mivel ez a folyamat  két református gyülekezet között zajlott le, ezért nem is volt különösebb vita a helyszínnel kapcsolatban.

Az egyik legmonumentálisabb építménye a falunak is ebből a korszakból származik, az I. világháborús emlékmű és az őt övező park, ami a nagy háború befejezésének 100. évfordulóját jegyző 2018. évi megemlékezések kapcsán is nagyobb figyelmet kapott. Mint tudjuk, ez is a falubeliek furfangjának köszönhetően élte túl a történelmi viharokat, s tavaly, a kerek jubileum apropóján, felújították.

– Az említett emlékművet 1943-ban szentelték fel, és Matzon Frigyes, maga a tervező egy, a faluban tett látogatása alkalmával jelölte ki a református templomkertet a legjobb helyszínnek. Ma már megmosolyogtató, de ez akkor vallási feszültséget keltett, elsősorban a katolikus felekezethez tartozókban. Ők ugyanis attól tartottak, hogy a reformátusok majd kinevetik őket, ha zászlókkal és gyertyákkal megjelennek emlékezni az építménynél. És a korabeli viszonyokat, az ilyen jellegű feszültségeket ismerve úgy gondolom, hogy tökéletesen igazuk volt. Később jelölték ki az emlékmű jelenlegi helyszínét, és ezzel a falunk nem csupán csak egy építményt, hanem méltó emlékparkot is kapott. Ezzel egy valódi központi tér, urbánus értelemben vett centrális park is kialakult Bácskossuthfalván, amely ma is betölti a funkcióját. Érdekessége, hogy a kialakítása óta mindig helyet kapott benne valamilyen formában a gyermekek kedvence, a játszótér. Ez utóbbit bizonyos időszakokban díszkerítés vette körbe, de volt, amikor csak sövény. A parkot többször átrendezték, felújították, így idővel eltűntek belőle a tavak is, majd a fák is elöregedtek. A kezdetek óta csupán néhány tölgyfa állja az időt.

A 40-es évek elején az emberek jobban ragaszkodtak még a lelki tartalmak megéléséhez, ez hogyan csapódott le az építészetben?

– Abból az időből több szakrális építményünk, keresztünk is fennmaradt. Például a katolikus templom előtti márványkeresztet is akkor lett állították fel. Emellett a mostani Kossuth Lajos utcában, az egykor Tamás kisasszonyoknak nevezett ház előtt is áll egy feszület, amelyet 1944-ben állítottak fel. A Tamás kisasszonyok tehetős, ámde pártában maradt, köztiszteletben álló hölgyek voltak, akik a patinás házuk előtt emeltették fel a keresztet a katolikus templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából. Továbbá a határban Veszelity Pál akkori plébános felújíttatott egy korábban már fennálló feszületet 1943-ban. Ez a falu délnyugati határrészében található, ahogy kimegyünk a faluból, az első határút, ami a Zombori utat metszi, másként Sziváci útnak is nevezik. A feszület időközben megsérült, feltehetően mezőgazdasági baleset következtében. Jézus karján láthatóak az ütközés nyomai, illetve maga a kereszt is vaspánttal van összefogva.

Melyek azok az építmények, amelyeket ma már csak az emlékezet, vagy inkább az elsárgult fotók őriznek, mert már nem lehet őket fellelni?

– Az emberek előre tudták, és készültek a magyar hadsereg bevonulására. A tömegek által ünnepelt katonák köztudottan Pacsér felől érkeztek a faluba. Húsvét volt, ünnepi hangulat, a bevonulás probléma nélkül zajlott, a központban a gyerekek szavalatokkal fogadták őket. A fényképek tanulsága szerint három diadalkaput is felállítottak a tiszteletükre a Pacséri úton, elég rövid távon, a parktól a központig.

BÁCSKOSSUTHFALVA 1941-TŐL 1944-IG LÉTESÜLT ÜZEMEI

A korszakváltások-, illetve a '40-es évek háborús helyzete hatással volt a gazdaság vérkeringésére. Bácskossuthfalván, mint a legtöbb bácskai településen, nagy hagyománya volt a gazdasági- iparos tevékenységnek, a takácsságnak, vagyis a textiliparnak is. Ruházatra télen-nyáron szükség van, abban az időben a háború egyik fontos kelléke volt a kenderfonál, és egy kis helyi tőkével megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy 1942-ben kendergyár létesüljön Bácskossuthfalván. Az ipari kenderfeldolgozás aranykoráról Gulyás László helytörténésztől tudhattunk meg adalékokat.

– Az 1942. év utolsó napján megnyílt kendergyár a falu textilipari hagyományainak a bővítését jelentette. Az üzem a falu szélén kapott helyet, a területén később konzervgyár, paprikamalom, üzemelt, majd legutóbb a békeidőben oly neves és sikeres Zamo fűszergyár. A kender a háborús időszak miatt is kelendő cikk volt, hiszen nemcsak ruházatta használták fel alapanyagként, hanem a hadiipar egyik nyersanyaga is volt. Hogy ez az üzem létrejöhetett, ahhoz nagyban hozzájárult, hogy már több évtizedes komoly hagyománnyal rendelkezett a faluban a textilipar, már száz évvel korábban is. A szövőmesterek, takácsmesterek erős céhekbe, vagyis kisipari társulásokba tömörültek. Ezt megelőzően működött gyapjúfonoda és szőnyegkészítő üzem is.

Mit tudni a kendergyár megalakulásáról és működéséről?

– A kendergyár részvénytársaságot elsősorban Bácskossuthfalva tehetősebb lakói alapították a földesurakkal együttműködve, többek között Nagy János, Gyarmati Sándor, Kovács Lajos, Varjas Sándor, Banai János, Kisa Pál, Dévai Lajos, Sólya János, Fernbach József, Piloszánovics gazda és mások. Egy 42 négyzetméteres épület, gépház, raktár, iroda képezte a gyárat, de a tizenegy kenderáztató is része volt az új létesítménynek. Az éves kenderfelvásárlás mintegy 650 vagont tett ki, ebből 450 vagonnyi a faluban termett, 200 vagonnyit pedig vidékről hoztak. Feldolgozatlan kender sohasem maradt. Habár a gyár az akkori körülményeknek megfelelően korszerű volt, mégis nehéz volt itt dolgozni. Az 1942-ben alapított üzem egészen az 50-es évek elejéig működött a faluban. A fénykorában 100 munkást is foglalkoztató gyár, az egykori kenderfeldolgozó emlékét csupán Bácskossuthfalva faluszéli utcája, a Bajsai útról is megközelíthető Kendergyár utca őrzi a helyiek emlékezetében. A kendergyár mellett a vászonfonoda volt a másik üzem, amely abban az időszakban, de már '44 végén elkezdett működni. Ez az üzem az egykori Schumacher házban kapott helyet, és mintegy 50 egyént foglalkoztatott. Amíg a vászonfonoda hagyományának az impériumváltás után több évtized múlva is van folytatása a faluban, a kenderfeldolgozás lassan a múlt emlékébe vész.

Mi lett ezeknek az üzemeknek a sorsa a '44-es, ismételt impériumváltás után?

– A kendergyár még vajdasági szinten is kiváló termelési eredményeket ért el, mégsem tudta elkerülni a szomorú sorsát. A környék legtöbb kendergyárához hasonlóan 1952-ben felszámolták, a munkagépeket pedig egy évre rá Erdődre szállították. A háborút követő években több ipari létesítményt és gyárat leszereltek, majd a „testvériség” jegyében a déli, fejletlenebb vidékekre szállították. Így végezte a bácskossuthfalvi Cindel-féle Nagymalom gépezete is, amelyet a leszerelése után a boszniai Drvarban állítottak fel.