Van néhány neves napunk, amelyeket azok is számon tartanak, akik egyébként nem sokat törődnek a néphagyományokkal. Ilyen februárban Bálint vagy novemberben Márton napja, és ilyen a Luca-nap is, amit december 13-án ünneplünk.
A keresztény hagyomány szerint Szent Lúcia egy jómódú szicíliai család sarja volt, akit keresztény hite és szüzességi fogadalma miatt nyilvános megalázásnak, kínzásoknak vetettek alá, mielőtt vértanúhalált halt volna. Neve a latin lux szóból ered, ami fényt jelent. Régi misekönyvekből azt is tudjuk, hogy alakját már az 5–6. században is tisztelték.
A magyar néphagyományban Luca személye ellentmondásos, hiszen a keresztény legenda Szent Lucája mellett a legismertebb boszorkányalakunk is ő. A kísértetszerű lény, Luca, rontást hoz az emberekre, az állatokra, de néphagyományunk sok más szereplőjéhez hasonlóan az évszázadok során az ő alakja is sokat változott, finomodott, alkalmazkodott a modern ember elvárásaihoz.
Így manapság már nem félünk a sötét éjszakán a tyúkok fenekét bevarró, a templomban álruhában megbúvó, rontást hozó ármánytól, aki merő szórakozásból tönkre teszi a jövő évi időjárást és termést. A Luca-napi hiedelmeink mára sokkal inkább a varázsláshoz, a jósláshoz, a szerelmi mágiához kapcsolódnak, de mivel felnőtt fejjel ebben sem hiszünk igazán, marad a mese és a bűbáj, a karácsonyi készülődés egy titokzatos állomása.
Luca napja után már egykettőre itt vannak az ünnepek, megkezdődik a készülődés. Megsütjük az első adag mézeskalácsot, összeállítjuk a karácsonyi menüt, megvásároljuk az utoljára maradt ajándékokat, és azon is elgondolkodunk, hogy vágott, gyökeres vagy műfenyőt díszítsünk az idén. Legtöbbünknek már a szilveszter esti tervei is megvannak, tudjuk hol leszünk, mit viszünk, melyik ruhát vesszük föl. A karácsonyi ünnepek elanyagiasodása közepette néha nehéz megőrizni a meghitt, békés készülődést, amit sokszor rohanás, idegeskedve-kapkodva végzett házimunka vált föl.
Ahogy a karácsony az ajándékok ünnepévé, úgy Luca napja mára mesévé és játékká silányult, mondhatnánk, de én nem gondolom, hogy az ünnep elsivárosodott volna. Mindössze megváltozott, kicsit arrébb tolódott a hangsúly, de a benne rejlő varázslat és misztikum nagyon is izgalmassá teszi ezt az időszakot. A mese és a játék, amivé Szent Lúcia napja alakult, nem lebecsülendő, hanem éppen ellenkezőleg: elismerésre méltó értékek. Nemcsak a gyerekeknek van rá szükségük, hanem nekünk, felnőtteknek is.
Gyerekkoromban Luca-napja mindig örömre adott okot. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy végre össze lehetett írni tizenkét fiúnevet egy-egy papírcetlire, amiket aztán gondosan összehajtogattunk, és a karácsonyig hátralévő reggeleken egyet-egyet a tűzre vetettünk. Hogy utoljára mi maradt, az azóta már a feledés homályába merült, pedig ebből szerettem volna idejekorán megtudni a leendő férjem keresztnevét. Talán magam sem gondoltam komolyan, hogy működni fog a boszorkányság, de tízévesen az ember még szeret úgy tenni, mintha a varázslat valóságos lenne.
Vannak, akik a cetliket gombócokba teszik, majd ezeket lobogó vízbe rakják. A leendő férj nevét ebben az esetben az a gombóc rejti, amelyik legelőször úszik föl a víz tetejére. Szó se róla, sokkal gyorsabb ez a módszer, hiszen még aznap kiderül a nagy titok, én mégse szerettem volna annak idején kipróbálni. Az instant eredmény ugyan csábító volt, de mégiscsak biztonságosabbnak éreztem a fiók mélyére süllyesztett dobozban tárolni a még meglévő papírdarabokat, mint egy felnőtt segítségét kérni a gombócfőzéshez, akinek aztán – ne adj Isten! – alkalma lesz arra, hogy egy óvatlan pillanatban meglesse a titkos szimpátiáim nevét. Emellett a várakozás izgalma, a jóslás-játék rutinszerű ismétlése minden reggel is hozzáadott valamit az élményhez.
Sok más hiedelem is kapcsolódik Luca alakjához: az aprópénzt rejtő Luca-pogácsa bőséget hoz a következő esztendőre, az ezen a napon csíráztatott búza megjósolja a következő évi termést, a kilenc különböző fából, 13 napon át faragott Luca-székre állva az éjféli misén fölismerhetővé és legyőzhetővé válnak a boszorkányok, nem szabad varrni vagy sütni, mert az előbbi a kevés tojás, az utóbbi meg a kővé vált kenyér veszélyét rejti magában, és a hagyma sózásával a következő év egyes hónapjainak csapadékosságát is meg lehet jósolni. Érdekesség, hogy az angolszász kultúrából begyűrűzött Halloween-lázhoz hasonló népszokásaink nekünk is voltak, csak éppen Luca napjához kötődtek. A magyar nyelvterület egyes részein ezen a napon a gyerekek végigjárták a falut, bekopogtak a házakba, és mondókákkal ígértek bőséget az ott lakóknak, amiért cserébe apró ajándékokat kaptak. Még vigyorgó fejet ábrázoló Luca-tököt is faragtak, amibe sötétedéskor gyertyát tettek, hogy kellően ijesztő hatást keltsen.
Idén Luca napja péntekre esett. A péntek 13-ához szintén rengeteg babona és hiedelem kötődik, sokan a boszorkányok napjának tartják. Ez csak erősíti a Luca-napi bűbájosság világát, és a kettő együtt semmihez sem fogható, igazán varázslatos élményt teremt. Éljük bele magunkat kicsit ebbe a karácsonyig tartó, decemberi bűvöletbe!
