Debbie Harsany (vagy magyarosabban Harsány Debbie) évtizedekig Kanadában élt és dolgozott, majd kora nyugdíjba vonulásakor Zentára költözött. Nem az ismeretlen földerítésére vonatkozó kalandvágy hajtotta, hiszen zentai születésű férje lévén, nem volt számára teljesen új az itteni környezet és mentalitás. Magyarul úgy-ahogy elboldogul, de azt mondja, az itteni fiatalok többsége jól beszél angolul. A Kanadában hátrahagyott családtagjai és barátai számára Debbie does Serbia néven blogot vezet a tapasztalatairól, amelyben olyan dolgokra csodálkozik rá, mint hogy hogyan zajlik nálunk egy temetés, hogy a szegedi borfesztiválon alkohollal a kézben is lehet sétálgatni, vagy hogy a gyerekek már akkor szánkóznak, amikor csak néhány centi hó borítja a töltésoldalt.
A kanadai Debbie három éve él Zentán (Fotó: Gruik Zsuzsa)
A Kanadából elszármazott volt egészségügyi dolgozót arról kérdeztük, hogyan látja a zentai, vajdasági, szerbiai embereket, milyen kulturális sajátosságokat fedezett föl, és van-e különbség a kanadai és a zentai kétnyelvűség között.
Hogy került Torontóból Zentára?
– Az egészségügyben dolgoztam adminisztrátorként, de szerettem volna mielőbb nyugdíjba vonulni. A férjem ekkor már nyugdíjas volt, támogatta az ötletet. Viszont Észak-Amerikában ez nem lett volna lehetséges, így mindenképpen külföldben gondolkoztunk. Az én ötletem volt, hogy jöjjünk Zentára, hiszen ő itt született. Először azt hitte, viccelek. Pedig értelemszerű választásról van szó: vannak itt barátaink, olyan is, akivel naponta Skype-olt, ő a nyelvet is beszéli, és egy kicsit én is elboldogulok vele. Voltunk is már itt korábban, szeretjük is a várost. Addig-addig gondolkozott rajta, míg úgy nem döntöttünk, hogy belevágunk.
Itt mivel foglalkozik?
– Semmivel, és ez probléma. Ezért vezetem a blogot is. Barátkozok helyiekkel, egy társalgókörrel hetente személyesen is összejárunk beszélgetni. Ilyenkor kávézunk, pálinkázunk, és sokat nevetünk. Elsősorban nők vannak a társaságban, de bárkit örömmel befogadunk, aki már beszél angolul, csak gyakorolni szeretné a nyelvet.
Szándékosan a nők felé nyitott? Volt ebben valamiféle feminista indíttatás?
– Nem, de valahogy a nőkkel kezdődött a dolog. Néha a férjem is csatlakozik hozzánk, de én úgy gondolom, hogy teljesen mindegy, férfiak vagy nők vannak velünk. Sok mindenről beszélgetünk, és a nők szempontjából járjuk körbe a témákat. Ennek én nagyon örülök, mert nézzünk szembe a tényekkel: Szerbia egy férfiak által dominált ország. Éppen ezért jó érzés látni, mit gondolnak a nők a különböző történésekről.
Hogy érti, hogy Szerbia egy férfiak által dominált ország?
– A vezetői szerepeket sokkal inkább a férfiak töltik be. Nemcsak a politikában, minden más területen is. Kanadában ez nem így van. Például ott nyithatunk közös bankszámlát a férjemmel, itt viszont a férjemé a bankszámla, amihez én felhatalmazást kaphatok. Ez nyilván nem azért van, mert én nő vagyok, de mégis az az eredménye, hogy mindenhez kell a férjem engedélye. Ez pedig bosszantó. Nem mintha szükségem lenne saját bankszámlára, de itt elvekről van szó.
Debbie és férje, István (Fotó: debbiedoesserbia.blogspot.com)
Szereti Zentát?
– Elvagyok. Unatkozok, bár ennek valószínűleg nem Zentához, hanem a nyugdíjas léthez van köze. Amikor jóval korábban itt jártunk látogatóban, a férjem barátai sokat jártak társaságba, lehetett velük programokat csinálni. Ma ez már nem így van, az emberek sokkal kevésbé nyitottak, és erre nem számítottunk. Úgy látjuk, hogy a háború változtatta meg őket, már nem olyan boldogok, mint régen voltak. Nagyon szomorú, hogy boldogság helyett ma már dühöt látok magam körül. Mint kanadai állampolgárt, engem megrémít az itt jelenlévő rasszizmus és gyűlölet. Persze Kanadában is van rasszizmus és gyűlölet, de csak rejtve, nem nyomják az ember arcába. Itt az emberek nem zavartatják magukat: nyilvánosan kiírják a közösségi média felületeire, hogy mások milyen borzalmasak, meg kellene halniuk. Észak-Amerikában ugyanezért kitiltás és akár börtön is járna. Ott egyszerűen nem szabad ilyet mondani egy másik embernek. Itt viszont teljesen természetes megmutatni mindenkinek, hogy például leveleket éget a szomszéd, ahelyett, hogy az ember átmenne, és beszélne vele. A nyelvi korlátok miatt nem szembesülök mindennel, de amikor bekapcsolom a gépi fordítást, és gyűlölködéssel találkozok, azt nagyon sértőnek érzem. Ráadásul a nőktől ugyanilyen megszólalások érkeznek, pedig mi hagyományosan nem úgy gondolunk magunkra, hogy ezt a hangnemet képviseljük. Nagyon sokan elmentek Zentáról az elmúlt húsz-harminc évben. Aki nem talál magának jó munkát, az külföldre megy, mert valamiből el kell tartani a családot. Többnyire az idősek maradtak itt, közülük pedig sokan megkeseredtek. Iszonyatosan meglepődtem ezen a jelenségen, és nagyon elszomorít.
Hogy tud ezzel megbirkózni?
– Nehéz volt az elején, mert magányos voltam. Már három éve itt vagyok, vannak barátaim, így sokkal könnyebb. Van egy házunk, amit szeretünk, és van egy kutyám is, akit a Lajkán keresztül fogadtunk örökbe. Fogalmunk se volt, hogy egy bolond vadászkutyát kapunk, hiszen még csak négyhetes volt, amikor elhoztuk. Most kétéves, és arra megy el az egész életem, hogy őt csitítgassam. Remélem, hogy ahogy idősödik, úgy majd megnyugszik egy kicsit. Szerintem a barátaim azt hiszik, hogy teljesen a kutya foglya lettem, pedig csak arról van szó, hogy segít megőrizni a józan eszemet. Szerencsére vannak barátaim, akik értik a kanadai nézőpontomat, de akik sose éltek még Vajdaságon kívül, azok nem mindig nyitottak a világ dolgaira. Azt is észrevettem, hogy az emberek sokkal jobban szeretik elmondani a saját gondolataikat, mint hogy odafigyeljenek másokéra, ezért kevés a valódi beszélgetés. Ezt a hiányt pótolja számomra a társalgókörünk.
Első zentai karácsonyfájuk (Fotó: Gruik Zsuzsa)
Mi a legjobb és a legrosszabb dolog az ittlétben?
– A legjobb az, ami miatt idejöttünk: olcsóbb Kanadánál. Kanadában nem lehet megélni az alapnyugdíjból. Ugyanakkor Szerbia egyáltalán nem annyira olcsó, mint azt Észak-Amerikában gondolják. Ami tényleg sokat számít, az a lakhatás, ezen a területen tényleg nagyon jó árak vannak. Az alkohol ára is nagyon jó, de minden más nagyjából ugyanannyiba kerül, mint Kanadában. A különbség a választékban van, egy kanadai üzletben árkategóriánként is sok termék közül választhatok. Itt talán Újvidéken vagy Belgrádban tapasztalnék hasonlót, de egy kisvárosban azt veszünk, ami van. A legrosszabb dolog nem a hellyel kapcsolatos, hiszen teljesen mindegy, melyik külföldi országban telepedsz le, mindig magányos leszel. Időbe telik, míg kialakulnak a barátságok.
Kanadában és Zentán is két-két hivatalos nyelv él egymás mellett. Ez hogy mutatkozik meg a mindennapokban?
– Itt ebből a szempontból egy kicsit olyan, mint Québecben: politikai autonómia van, sajátságos területi szabályozással. Ott ez arroganciához vezet: ha angolul akarsz ruhát venni, nem szolgálnak ki. Ilyet itt nem láttam. Azt viszont láttam, hogy sokan a mai napig azt mondják, hogy ez itt Magyarország, ha pedig dél felé utaznak, azt mondják, Szerbiába mennek. Észak-amerikaiként ez engem nagyon meglep, mint ahogy az is, hogy Magyarország mekkora támogatásokat nyújt a szomszédjának. Kívülállóként mindez nagyon érdekes, egyben vicces is. Egy szerbtanár barátom mesélte, hogy sok magyar gyereknek esze ágában sincs megtanulnia szerbül, sok esetben a szülők sem támogatják őket ebben. Ez nagyon téves út, hiszen minél több nyelvet beszélsz, annál több lehetőség fog megnyílni előtted. Ez hasonlóképpen van Kanadában is, az emberek nem igazán akarnak megtanulni franciául, és ha nem akarnak a kormánynak dolgozni, akkor senki, az iskola sem kényszeríti őket erre. Én hat éven át tanultam a franciát, folyékonyan kellene beszélnem, de valójában nem sokkal fejezem ki magam könnyebben, mint magyarul.
Milyen kulturális különbségeket talál még említésre méltónak?
– Minden nagyon más, két teljesen különböző kultúráról van szó. Ami szerintem a legnagyszerűbb, hogy itt két karácsony van. Észak-Amerikában a karácsony december elején kezdődik, minden üzletben ünnepi zene szól. Hatalmas ügyet csinálnak belőle, a fogyasztói társadalomról szól minden. Ennek ellenére én nagyon szeretem a karácsonyt, a kedvenc időszakom az évben. Itt az ünnepi időszak december közepén kezdődik, és belefolyik a januárba. Nagyon tetszik, hogy vannak családok, elsősorban nyilván a vegyes házasságban élők, akik mindkét ünnepet megülik. Ez csodálatos.
