Két éve működik Zentán a német partnerségben létrehozott P&E Textil Manufaktur, melyben a németországi, a svájci és az osztrák piacra varrnak és kötnek női felső ruházatot. A cég az indulásától kezdve az üzleti inkubátorházban kapott helyet, ahol több csarnokot is használva 48 személyt foglalkoztat, főleg varrónőket, szabókat. Varrónőkből hiány van, ezért az indulásnál az volt a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő munkaerőt találjanak.
A precizitásra nagyon odafigyelnek a varrónők (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
Zentán az Üzleti Inkubátorházban két éve működik a P&E Textil Manufaktur varroda. A fénnyel teli gyárcsarnokban Surányi Mária, a P&E Textil Manufaktur termelésért felelős tulajdonosa vezet körbe. A délelőtti váltás dolgozik éppen: a varrógépeknél tizenvalahányan varrnak, egy kicsit odébb szabnak, a másik teremben vasalnak, még odébb az árut ellenőrzik, egy másik csarnokban pedig a kötött áru készül. Míg körbemegyünk, Mária arról beszél, hogyan született a vállalkozás, és, hogy milyen nehéz volt hozzá megfelelő varrónőket találniuk.
– Végzettségem szerint német nyelvtanár vagyok, de mindig a külkereskedelemben dolgoztam, és főleg német vállalatokkal voltam kapcsolatban. A németországi partnerekkel is munkán keresztül ismerkedtem meg, és egy olyan együttműködésbe fogtunk, hogy Szerbiában én voltam a kapcsolattartójuk, és különböző cégekkel gyártattunk ruhaneműt, ami elég problémás volt, hiszen rengeteget kellett utaznom, és a dolgok nem mindig úgy mentek, ahogy mi elképzeltük. Ezért arról kezdtünk tárgyalni, hogy létrehozunk egy közös vállalkozást, és akkor én itt helyben ellenőrizhetem az árut. Az egész szükségletet kezdetben nem tudtuk a zentai varrodából ellátni, de most már eljutottunk addig, hogy csak itt gyártunk. Eleinte a kollekció negyede készült itt, a többi része másutt, és folyamatosan növeltük ezt az arányt, ahogy egyre több és több varrónőnk lett, úgy kaptunk egyre több megbízást. Persze varrónőket nagyon nehéz volt találni, hiszen sokan külföldre költöztek, az idősebbek meg már nyugdíjba mentek. Régen megszűnt Zentán a Textilgyár is, meg a Jedinstvo is, ahol több százan dolgoztak és azóta csak kisebb varrodák üzemeltek, azokban pedig nem nevelődött elég utánpótlás. Az volt a szerencsénk, hogy épp abban az időben, amikor mi a nyitást terveztük, egy másik varroda a városban becsukott, ott az emberek munka nélkül maradtak, és sokan átjöttek hozzánk. Még így is nehezen alakult ki az az erős varrónői gárda, melyre támaszkodni tudunk, hiszen a németek prémium terméket várnak tőlünk, úgyhogy a színvonalat biztosítani kell – magyarázta.
Arról érdeklődöm, miket varrnak, és odapillantva a vállfákra rögtön megállapítom, hogy ezek közül a modellek közül én is szívesen választanék.
– Ingeket, nadrágokat, blúzokat, kabátokat varrunk, kizárólag nőknek és egy rövidebb ideje a kötödei részlegünk is üzemel. A kezetektől fogva voltak kötöttáru-megrendeléseink is, de azokat máshol készíttettük el, és amikor a varroda már jó egy éve működött, akkor kezdtünk abban gondolkodni, hogy legyen saját kötödénk is, és először csak három géppel, most pedig már tíz géppel kötünk.
Minden évben négy kollekciót dobunk piacra, a legelsőt januárban, azzal kiállításokon jelenünk meg, és utána három hónapon keresztül azt gyártjuk, közben pedig készülünk a következőre. A kötödében most januárban jött ki az első kollekciónk. A ruháinkat mi tervezzük, Németországban és Belgrádban is van tervezőnk, mi felvázoljuk, hogy körülbelül mit szeretnénk, mik az elképzeléseink, ők papírra vetik, többször egyeztetünk, és végül születik egy új kollekció. Sokat kell tanulnunk arról, hogy mit vesznek fel szívesen a német és osztrák vásárlók, mert azt látjuk, hogy ami nekünk itt Szerbiában tetszik, az nem biztos, hogy a német vevőknek is, úgyhogy nagyban támaszkodom a német partner véleményére, ebben inkább ő szokott dönteni, hiszen jobban ismeri a piacot.
Surányi Mária (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
Mária azt mondja, a harminc feletti önálló nők a célcsoportjuk és nem kívánnak versenyt futni azokkal a vállalatokkal, amelyek egyforma áruval borítják el a piacot:
– Elsősorban azoknak varrunk, akik már megkeresik saját maguknak a rávalót, tehát nem azok képezik a célcsoportunkat, akiket még a szüleik tartanak el, hanem aki már költ magára. Teljesen más irányt tartunk, mint mondjuk egy C&A, a H&M, vagy a Takko, melyek elárasztják a piacot, és így lépten-nyomon ugyanabba a stílusba, sőt gyakran ugyanabba a modellbe lehet belefutni. A mi darabjainkat viselőknél ez nem fordul elő, a miénk nem mindennapos. Nagyon figyelünk arra, hogy mindig egy picit előrébb legyünk a többieknél, más anyagokkal dolgozzunk. Mi kicsik vagyunk, gyorsan tudunk változtatni, gyorsan be tudunk dobni valami újat. Anyagkiállításra általában Münchenbe megyünk és gyorsan reagálunk az újdonságokra, a slágerre, nem úgy, mint egy nagyobb lánc, melynek sokkal több idő kell a váltáshoz. Ez jó így, mert addig magasabb árral tudunk dolgozni. Mikor azt már mindenhol meg lehet venni, akkor mi keresünk valami újat. Mindig kis szériában dolgozunk, ha kijön egy új kollekciónk, akkor azzal négy-öt kiállításon is megjelenünk, és ott begyűjtjük a rendeléseket. A megrendelések alapján beszerezzük a nyersanyagot és elindul a termelés, és nincs utánrendelés, mert aztán már újabb jön. Ez egy kicsit nehezíti és drágítja is az egész folyamatot, mert állandóan kis darabszámokkal dolgozunk, de így működünk, ezt a piacot céloztuk meg. Amikor összesítjük a megrendeléseket, a szakemberek elkészítik a szabásmintákat, azt sokszorosítják, kiszámolják a fogyasztást, az anyagot és a hozzávalókat egyszerre lerendeljük, és kezdődik a gyártás. A legtöbb anyag Olaszországból, Törökországból és Spanyolországból jön, és valamennyi Lengyelországból, a gombok és cipzárak nagy részét pedig itt vesszük Szerbiában – magyarázza Mária.
A varrodában 48 személyt foglalkoztatnak (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
Visszatérve a varrásra, arról faggatom, mennyire tudják a varrónők követni ezt a folytonos változást, a mindig újabb és újabb kollekciók készítését, és mennyire nehéz megfelelni a német piacnak és büszkén mondja, hogy nagyon ügyesek az asszonyok és belejöttek ebbe.
– Az elején nehéz dolguk volt, mert korábban teljesen mást csináltak, és nem olyan követelményeknek kellett megfelelniük, mint nálunk, de nagyon szépen felzárkóztak. Ezek magas árkategóriájú termékek, és nagyon oda kell figyelni a minőségre. A kontroll osztályunkon csak a tökéletes darabok mennek át, és már mindenki megtanulta, mi a követelmény, mit lehet, és mit nem. Ahhoz, hogy a megszabott árakon tudjuk értékesíteni a kollekciónkat, minőséget kell produkálni. Nehéz volt fölvenni azt a ritmust, hogy haladjon is a munkafolyamat és a minőség is meglegyen. Amikor elkezdtünk dolgozni, Németországból hozták a mintadarabokat, hogy lássuk, mi az elvárás, és az első varrásokat ők ellenőrizték, de aztán itt is betanulta valaki az ellenőrzést, és csak azzal foglalkozik. Fontos, hogy magának az ellenőrnek is kifinomult legyen a szépérzéke és megkövetelje a pontosságot, hiszen van, akit zavar, ha lóg egy kis cérna, van, akit meg nem, de a kontrollnál a lógó cérna nem mehet át, és nekünk nincs is reklamációnk a leadott árura – mondja büszkén.
Végigsétálva a gyárcsarnokokon és látva a rengeteg fajta gépet, felszerelést arra gondolok, hogy biztos valamilyen támogatásból indult a vállalkozás, de Mária a fejét rázza, azt mondja, ezt mind önerőből vásárolták meg a német partnerrel együtt, viszont nagy segítség, hogy helyet kaptak az inkubátorházban.
– Támogatást még nem tudtunk igényelni, hiszen a cég túl fiatal ahhoz. Nagy segítség, hogy az inkubátorháztól béreljük a helyet, hiszen első évben csak a bérleti díj harminc százalékát, a másodikban meg a felét kellett fizetnünk, és a teljes árat az ötödik évre érjük el, és utána nekünk ajánlják fel először a csarnokok bérlési lehetőségét. Így, hogy a gépeket önerőből kellett finanszírozni, jó volt, hogy már egy kész épületbe tudtunk beköltözni és a bérleti díjat is halasztott fizetéssel törlesztettük.
A vasalást is jól meg kell tanulni (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
Azt mondják a fejlődés a legfontosabb egy cég életében, és Mária elmondta, hogy a kötödei részlegükből most került ki az első kollekció, de azért csak kíváncsi vagyok, vajon milyen tervek motoszkálnak bennük.
– Mivel egyfajta alapanyagot rengeteget használunk, azon gondolkodunk, hogy azt akár mi is gyárthatnánk, tehát akár egy szövödével is bővülhetnénk, sőt a festés és a nyomtatás is történhetne itt, és akkor sokkal gördülékenyebben menne a munka. Jelenleg a nyers színű anyagot Novi Pazarba küldjük festésre, ha meg motívumokat kell az anyagra nyomtatni, ahhoz Belgrádba kell küldenünk a leszabott darabokat. Ez így nagyon körülményes és időigényes folyamat, ezért, ha ezeket is házon belül tudnánk elvégezni, az megkönnyítené a dolgunkat, és az sem mellékes, hogy ezzel újabb munkalehetőségeket kínálhatnánk több személynek is.
P&E Textil Manufaktur tehát csakis külföldre szállít és internetes eladással nem foglalkoznak. Teljes kapacitással dolgoznak és egyelőre több a munkájuk, mint amit meg tudnak valósítani, úgyhogy néha kiadják a varrnivalót kooperánsoknak.
