A Magyar Szó olvasói az elmúlt két évben bizonyára jól megjegyezték Patyi Szilárd nevét. Az eredetileg történelem szakos tanári végzettséggel rendelkező újságíró lapunk szabadkai rovatának munkatársa, állandó rovatot vezet, és szerteágazó érdeklődési körének köszönhetően számos rovat, illetve melléklet szerzői gárdáját erősíti. Patyi Szilárd tavaly elnyerte a Magyar Szó Feltörekvő Tehetség Díját, de a díj átvétele óta is ugyanolyan alázattal végzi feladatait, legyen szó külpolitikai elemzésről, egy-egy színész portréjáról, vagy éppen piaci körképről.
Történelemtanári diplomával rendelkezel. Ennek ellenére újságíróként tevékenykedsz. Milyen út vezetett az újságírói pályára?
– Korábban nem gondoltam arra, hogy újságíró leszek. Mindig is a történelem állt hozzám a legközelebb, úgyhogy történész vagy történelemtanár szerettem volna lenni. Azt viszont el kell mondanom, hogy a médiát mindig figyelemmel kísértem. Olyan családból származom, ahol rendszeresen olvastuk a Magyar Szót, kísértük a közéletet, vagyis nem volt idegen számomra ez a világ. Általános iskolában elég lusta tanuló voltam, és ez abban is megnyilvánult, hogy nem sikerült letennem a felvételit, így hároméves középiskolába kerültem, ahol kereskedő szakra jártam. Ez azonban egyáltalán nem vonzott, úgyhogy leraktam a különbözeti vizsgákat is, hogy négyéves szak legyen a kezemben. Amikor befejeztem a 9 hónapos civil katonai szolgálatomat, akkor iratkoztam be az egyetemre, pontosabban először a budapesti Balassi Intézetbe jártam előkészítőre, ahol történelmet és magyart tanultam, ami visszarázott a tanulásba, és sokat segített abban, hogy sikeres legyek az egyetemen. 2011-ben felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetemre, és ott mint történelem–filozófia szakos tanár végeztem. Csakhamar rájöttem, hogy a tanári hivatás nem elégíti ki a közélet iránti érdeklődésemet, a kíváncsiságomat, így megszületett bennem a döntés, hogy kipróbálok valami mást. Az általános iskolás osztálytalálkozónkon az egykori osztálytársaim, akik a rádióban és a tévében dolgoztak, ajánlották, hogy próbáljam ki az újságírást.
Patyi Szilárd (Gergely Árpád felvétele)
A Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében kezdtél el újságíróskodni. Milyen volt belecsöppenni egy teljesen új világba?
– Kezdetben kicsit félve léptem be a szerkesztőségbe, mivel itt több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságírók, valamint díjnyertes írók vannak, és nem tudtam, hogy egy ilyen közösségbe beleillek-e. Viszont a munkatársak gyorsan befogadtak, segítőkészek voltak, és csakhamar megtaláltam a helyem. Úgy érzem, az újságírásban megtaláltam, amit kerestem. Ráadásul itt is foglalkozhatok történelemmel, mivel a szerkesztők igyekeznek olyan feladatokat adni, amelyekben használhatom az egyetemen megszerzett tudásomat, több írásom is született, amiben visszatekintek szűkebb és tágabb környezetem történelmére. Az újságírói szakmában minden nap másmilyen, minden nap más-más feladatom van, és ez is nagyon tetszik, és ma már úgy gondolom, hogy ez az a hivatás, amit kerestem. A cég Feltörekvő Tehetség-díját ugyan én kaptam, viszont úgy érzem, hogy ezt az egész szabadkai szerkesztőség kapta. Az, hogy méltónak találtak a díjra, az az egész szerkesztőségnek köszönhető, akik az elmúlt két évben segítették a munkámat és befogadtak. Ma már úgy érzem, hasznos tagja vagyok a csapatnak.
A Magyar Szó szabadkai rovatának olvasói heti rendszerességgel találkozhatnak az általad írt Szabadkai históriák című sorozattal. Hogyan született meg ez az állandó rovat?
– 2017 novemberében kerültem ide, és valamikor decemberben leültünk beszélgetni a szabadkai rovat szerkesztőjével, Sándor Zoltánnal, aki elmondta, hogy már régóta szeretne egy olyan sorozatot, amely heti rendszerességgel foglalkozik Szabadka helytörténetével, és a településhez kötődő érdekes dolgokat mutatja be. A szerkesztőnek egyetlen kikötése volt, mégpedig hogy ne a közismert dolgokkal foglalkozzam. Ebben a rovatban megpróbálom egy kicsit vegyíteni a történelmet és az újságírást. Akik rendszeresen olvassák, láthatták, hogy gyakran idézek régi újságokból. Így amellett, hogy a kortársak szemén keresztül ismerjük meg Szabadka múltját, az újságírás történetébe is betekintést nyerhetünk, abba, hogy akkor hogyan írtak, mi volt az, amire odafigyeltek. A sorozat darabjainak írásakor magam is sokat tanulok, és az olvasókkal együtt fedezem fel a szülővárosomat.
Említetted, hogy betekintést nyerhetünk a sajtó történetébe is. Neked mi volt a legfeltűnőbb mondjuk a múlt század eleji újságokban?
– Ami egyből szemet szúr, hogy a régi újságírók sokkal költőibben írták meg a cikkeiket, és közben el-elkalandoztak. A tudósításokba jobban beleszőtték a saját véleményüket, néha nem könnyű eldönteni, hogy egy egyszerű tudósításról van-e szó, vagy esetleg egy véleménycikket olvasunk. Ez színesebbé tette az írásokat. Érdekes továbbá az is, hogy nem voltak meg azok az eszközeik, amik nekünk, például a diktafon és az internet, mégis naprakészek és pontosak tudtak lenni, és a nyomdatechnika fejlettsége, vagy éppen fejletlensége ellenére is gyorsak voltak.
A Szabadkai históriák megírása közben milyen forrásokból dolgozol? Mely lapokat használod leginkább?
– Sokat járok a Szabadkai Városi Könyvtárba, ahol sok régi újságot őriznek, a Bácskai Hírlapot, a Bácsmegyei Naplót, de például a Magyar Szó régebbi számait is. Emellett az interneten fellelhető forrásokat is használom. A szabadkai, illetve vajdasági lapok mellett gyakran nyúlok például a Szegeden megjelenő Délmagyarország című lap archívumához is, amely szintén sok dolgot tartalmaz Szabadkával és környékével kapcsolatban is. Emellett nagy segítséget jelentenek a történelmi folyóiratok, és a régi könyvek, például Iványi István monográfiája megkerülhetetlen, ha a 19. századról írok.
Újságírói díjának átvételekor
Ha a jövő történésze fellapozná a ma megjelenő lapokat, mivel szembesülne?
– A legnagyobb változás például a száz évvel ezelőtti állapothoz képest, hogy akkor Szabadkának helyi lapjai voltak, napilapok, amik bizony leginkább Szabadkával foglalkoznak. Ma csupán egyetlen magyar nyelvű napilap létezik egész Vajdaságban, a Magyar Szó, amelyben egy oldal foglalkozik a szabadkai történésekkel. Vagyis egy történész, aki rekonstruálni akarja például a századforduló, vagy a Trianon környéki történéseket, az csak fellapozza a rendelkezésére álló lapokat, és tengernyi anyaga van. A jövő történészének sokkal nehezebb dolga lesz, mivel jóval kevesebb írott anyag áll a rendelkezésére. Az internet kiszorította a nyomtatott sajtót, viszont utóbbinak ma is óriási szerepe van. Ha egy honlapot elindítanak, senki sem lehet biztos abban, hogy öt év múlva ugyanúgy elérhető lesz, míg az írott sajtótermékeket a könyvtárak megőrzik.
Eddig csak a történelmi tárgyú írásaidról beszéltünk, de aki olvassa a lapot, az bizony megállapíthatja, hogy az érdeklődési köröd igencsak széles.
– Az újságírás olyan, mint a történelem. Ott is forrásokkal dolgozunk, hivatkoznunk kell, utána kell járnunk a dolgoknak, azzal, hogy nem a múltbeli eseményeket, történéseket kell rekonstruálnunk, hanem a jelennel foglalkozunk. Ami ma történik a világpolitikában, vagy a helyi közéletben, az negyven-ötven év múlva történelem lesz, vagyis csak az időpont változik. Különösen érdekelnek a világtörténelmi események, összefüggések. Itt egy-egy jelenséget történelmileg is meg kell ragadnunk, hogy megértsük az összefüggéseket, például ha az iráni–iraki konfliktust meg akarjuk érteni, vissza kell nyúlnunk egészen az iráni forradalomig, a korábbi amerikai elnökök politikájáig. Nagy filmrajongó vagyok, és az újságírásban ezt is ki tudom használni, olyan feladatokat is kapok, hogy írjak filmkritikákat, filmismertetőket. A Képes Ifjúságban a történelmi témák mellett például Phillip K. Dickről, a kedvenc szerzőmről is írhattam. A tudományos fantasztikus filmek, regények is közel állnak a szívemhez. Mondhatjuk, hogy az érdeklődési köröm így alkot egy egészet, a történelem a múlthoz köt, a szakmám, az újságírás a jelennel foglalkozik, míg a hobbim a jövőt, a lehetséges jövőt próbálja ábrázolni.
Az elmúlt két évben melyek voltak a legemlékezetesebb feladataid?
– Most hirtelen két emlékezetes interjú jut eszembe. Az egyiket Bencsik István rádióssal készítettem. Ez azért volt számomra érdekes, mivel nem sokkal azután csináltam, hogy ide kerültem, vagyis teljesen kezdő újságíróként, mégpedig abból az alkalomból, hogy Bencsik István nyugdíjba vonult. Nagyon érdekes volt hallani, hogy milyen volt újságírónak lenni a nyolcvanas-kilencvenes évek Szabadkáján. Ez történészként is nagyon érdekelt. Bencsik István tanácsokkal is ellátott, hogy kezdő újságíróként mire érdemes odafigyelni. Mint mondta, az újságíró legyen beszélgetőtárs, és én a mai napig ehhez próbálom tartani magam. Azóta bármikor találkozunk, elmondja a véleményét egyik-másik írásomról, ami jó visszajelzés. A másik ilyen interjút, amit különösen szerettem, a 2018-as Summer3P fesztiválon készítettem az egyik fellépő DJ-vel, Szalay Zoltánnal. Zoli középiskolában osztálytársam volt, és már akkor arról álmodozott, hogy lemezlovas lesz. Ha egy nehéz feladatot kell kiemelnem, az egy riport volt, amikor Csonoplyára kellett elmennünk egy vállalkozóhoz, aki különböző olajokat és egyéb készítményeket készít. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy ez mi fán terem, és próbáltam úgy elbeszélgetni vele, hogy egy hozzám hasonló laikus is megismerje ezt a világot.
A mindennapi munka azonban nem a történelmi összefüggésekről, vagy a világpolitikáról szól, hanem bizony piaci körképeket és sajtótájékoztatókat kell megírni. Hogyan boldogulsz ezen a téren?
– Az olvasók néha szeretnek komolyabb dolgokról olvasni, tárcát vagy kommentárt, de tisztában vagyok azzal, hogy elsősorban a piaci körképek, a napi események érdeklik őket. Amikor például piaci körképet kell írnom, kimegyek a piacra, és igyekszem lelkiismeretesen hozzáállni a dologhoz, szem előtt tartva az olvasók érdeklődését. Megemlíthetném az egészségügyi témákat is, amik szintén távol állnak tőlem, de fontos tudnivalókat közvetítenek. Ezek az írások egyszerű emberként számomra is érdekesek és tanulságosak. Felgyorsult világunkban az embereknek nincs idejük hosszabb írásokat olvasniuk, több oldalról megvizsgálniuk egy-egy jelenséget. Nekünk viszont az a hivatásunk, hogy elvégezzük ezt, elvégezzük a kutatást és minden szempontot figyelembe veszünk, és ezt összefoglaljuk az olvasónak.
Közeledik Trianon századik évfordulója. Ennek apropóján készülsz-e valamire a témában?
– Kabók Erikával beszélgettünk arról, hogy a Hétvégébe érdemes lenne nagyobb írásokat megjelentetni ebben a témában. Egy sorozatot szeretnénk, amely összefoglalná Trianont, hogy vidékünkön mi történt Trianon előtt, és mi következett utána. A Szabadkai históriákban kiemelten foglalkozom a szabadkai történésekkel, elsősorban a régi sajtó segítségével próbálom felidézni az 1920-as eseményeket. Nagyon sok olyan esemény volt, amit ma már alig ismernek. Például azt is kevesen tudják, hogy 1920 áprilisában volt Szabadkán egy kisebb fegyveres felkelés az igazságtalan békediktátum ellen. Kis felkelés volt ugyan, és gyorsan leverték, de mégiscsak meg kell emlékeznünk róla.
