Ljiljana Branovački gyerekkorában, több, mint húsz évvel ezelőtt költözött el családjával Zentáról Rakovacra, és tavaly májusban tért vissza szülővárosába, kiforrott bábkészítő művészként. Édesapjával a Rétben laknak, Ljiljana ott alkot, és keresi a lehetőségeket ahhoz, hogy Zentán létrehozzon egy bábszínházat és akár egy múzeumot is, ugyanis több, mint százötven saját készítésű, szebbnél szebb bábfigurájával akár már holnap bábmúzeumot lehetne nyitni.
Egy végtelenül kedves, szimpatikus nő fogad, amikor leparkolok a házuk udvarában. A nappaliba lépve a szavam is eláll a látványtól. A padlásszobákhoz vezető fenyőfa lépcsőről és korlátjáról fürtökben lógnak a tarkabarka bábfigurák, egyik mosolyog, a másik fintorog, némelyik nyelvet ölt, van ott sün is, meg macska is, tigris és mókus is, katona és királylány, szivacsból készült, meg pálcás báb is, sőt nagy lovagolható lófejek is. Ide-oda tekintgetek, egyik érdekesebb, mint a másik, és Ljiljana készségesen mutogatja őket. Mindegyikhez története is fűződik, hiszen nem csak megálmodta és elkészítette őket, de bábszínészként előadásokat is játszott velük, sok százat Újvidéken és környékén, ahol az elmúlt több, mint húsz évet töltötte.
Gőzölgő feketekávét hoz be a konyhából, ahová bekukkantva látom, hogy alkotóműhelyként is funkcionál, hiszen az asztal éppen terítve száradó figurákkal.
Ljiljana azt mondja, a szülei döntése volt, hogy Újvidék környékére költözzenek, hogy őt és fivérét könnyebben tudják taníttatni, és, hogy ő mindig is vágyott vissza Zentára:
– Rakovacon vettek házat a szüleim, ott éltünk, és így Újvidéken tanulhattunk. Először a képzőművészeti akadémiát választottam, hogy festő lehessek, de aztán mégis a bábkészítés mellett döntöttem, és a szüleim is támogattak, mert szerették volna, ha alkalmazott művészetet tanulok. Újvidéken az Anima bábstúdió hallgatója voltam és színpadi bábok létrehozójaként szereztem diplomát 2001-ben, és attól fogva reméltem, hogy Újvidéken majd bábkészítőként munkába tudok állni. Erre sajnos nem került sor, pedig nagyon sok helyen próbálkoztam, a város vezetőségét többször is megkerestem, ajánlkoztam, mint fiatal, tettre kész művész, de mindig csak nagyon dicsérték a tehetségemet és a rátermettségemet, de nem jutottunk előrébb. Aztán 2005-ben létrehoztam saját bábstúdiómat „Djidjino” elnevezéssel, és azóta bábelőadásaimmal jártam az Újvidék környéki óvodákat, iskolákat. Gyönyörű évek voltak, számtalan bábot elkészítettem, nagyon sok előadást létrehoztam, és azt hiszem, történeteimmel sok-sok vidámságot vittem a kisgyerekek életébe. Időközben a testvérem megnősült és elköltözött, édesanyám meghalt, édesapám pedig nagyon lebetegedett, és úgy döntöttünk, ő meg én visszajövünk Zentára. Tavaly májusban jöttünk haza, és ez akkora boldogság, hogy el sem tudom mondani. Én mindig úgy éreztem, hogy ez a város engem visszavár, és én itt kell majd, hogy alkossak. Szeretném a zentai gyerekeknek megmutatni a bábjaimat, szeretném, ha látnák, hogy milyenek az igazi bábszínházi figurák, és arról álmodom, hogy lesz Zentán egy bábszínház, ahová eljöhetnek előadásokra – sorolja terveit.
Ahogy arról beszélgetünk, hogy mit lehetne Zentán létrehozni bábozás-ügyben, elmondja azt is, hogy nálunk országos szinten gyerekcipőben jár a bábozás, bábszínház szinte alig van, a hivatásos bábkészítőkről pedig nem nagyon akarnak tudomást venni. Ljiljana azonban bizakodó, és a munkát most Zentán szeretné elkezdeni. Bábstúdiója működtetését csak szünetelteti, vagyis bármikor újra tudja indítani, akár itt is. Ami a zentai érvényesülését illeti, azt mondja, nagyon hiányzik neki a magyar nyelvtudás. Ahogy elköltöztek innen, nem tanult meg magyarul, sok mindent megért, de az nem elegendő ahhoz, hogy bábelőadást tartson, hiszen a szép beszéd nagyon fontos, ezért szívesen dolgozna valakivel, aki vállalná a színészi részt. Ő a jövőben inkább kimondottan a bábok elkészítésével szeretne foglalkozni, hiszen ez a művészet tölti fel, ebből táplálkozik, ez az élete.
– Számomra csodálatos dolog megálmodni és elkészíteni egy bábfigurát. Ahogy 19 évesen beiratkoztam a bábstúdióba, beleszerettem a bábokba, és ez a szerelem egy életre szól. Az elkészítésükhöz nagyon sok fantázia kell, tudni kell jól rajzolni, türelmesnek kell lenni, hiszen egy bábfigura hetekig készül, és el kell tudni képzelni, milyen személyiséget adunk a figuránknak. Azt a bábkészítőnek mindig előre tudnia kell, milyen karaktert akar megformálni, mert az arcát úgy kell megtervezni, a ruháját úgy kell kialakítani. Azt is tudni kell, milyen mozgásokat végez majd a báb a színpadon, mert az eleve meghatározza, milyen fajtát kell készíteni. A legegyszerűbbek a kesztyűs bábok, melyek az alsó mozgású bábjáték legelterjedtebb formái, és főleg az ovisoknak játszanak velük, a 2–5 éves gyerekek nagyon kedvelik ezeket a figurákat. Ezek leginkább szivacsból, sztiroporból készülnek, olyan anyagból, mely nem zavarja a kezet játék közben. Ezek a figurák tapsolnak, hullámoznak, szóval olyan mozdulatokat végeznek, melyek lekötik a legkisebbeket. Ennél összetettebbek a pálcás bábok, melyek karjait a hozzájuk rögzített pálcákkal alulról lehet mozgatni, és ezekből én rengeteget készítettem, mert nagyon jól lehet velük dolgozni. Pálcaként az esernyők alkatrészeit használjuk, úgyhogy a rossz esernyőket nem kell eldobni, a bábkészítőknek jól jönnek. Ezenkívül vannak kombinált technikával készült bábok és marionettek, amelyekből én csak néhányat készítettem. A marionetteket mozgatni is nagyon nehéz, azt a színésznek nagyon sokat kell gyakorolnia, hiszen felülről irányítják őket mozgatókereszthez erősített drótokon, zsinórokon – magyarázza.
Mivel a megérkezésemkor a konyhába pillantva láttam, hogy félbehagyott munkák hevernek az asztalon, reméltem, hogy az alkotás folyamatába is beavat, mert elképzelésem sem volt, hogyan készül például a figurák feje.
– Nagyon egyszerűek az alapanyagok – mondja –, papír, ragasztó, liszt, meg víz és papírmasé technikával készül a figurák feje, a cipők, valamint a testrészeket is lehet így alkotni. Fontos, hogy a bábkészítő jó rajzoló legyen, mert egy rendes bábszínházban a bábkészítőnek először rajzokon kell bemutatnia a rendezőnek, milyen bábot készít. Elkapja a forgatókönyvet és az alapján kell megalkotnia a bábot, de ahhoz, hogy a rendező elfogadja a megvalósítási ötletét, rajzokon kell látnia az elkészítendő bábot. Profilból és szemből is le kell rajzolni, teljes kosztümben. Tehát a bábkészítőnek alapos képzőművészi tudással kell rendelkeznie, ami Szerbiában sajnos nem igény, ezért is van ilyen alacsony szinten nálunk ez a művészet. A világban a bábozás az opera szintjén van, és csak szigorú szabályok szerint készülhetnek előadások, de nálunk nem törekednek erre az igényességre. A bábkészítés nem hobbi, az művészet, amelybe rengeteg időt és energiát kell fektetni, és akkor lesz látszata. Ebben az elmúlt 14–15 évben több tonnányi ragasztó és papír ment keresztül a kezemen, meg sem tudom mondani, hány ollót használtam tropára és milyen rengeteg időt töltöttem formázással, ragasztással, smirglizéssel, festéssel és lakkozással. A bábkészítés ugyanis hosszadalmas folyamat, egy pálcás báb elkészítése legalább két hét, de még annál több időt is igénybe vehet. Sokáig tart a formák elkészítése, száradása, és csak utána következik még a smirglizés, a festés és a lakkozás. A lakkozás is nagyon fontos, mert úgy tudjuk tartóssá tenni a figurákat. Ha nem éri őket víz, akár harminc évig is megmaradnak, és használni lehet őket. A figurák kosztümjeit is én varrom, varrónővel csak akkor készíttettem, ha nagyon komplikált öltözéket kellett készíteni a figurához. Újabban seprűnyélre erősített lófejeket is készítek stirodur alapanyagból, meg ugyancsak ragasztó, víz és papír hozzáadásával, és ezeket külföldi piacra szánom. Finnországban, Ausztriában, Németországban és Csehországban divatos a hobby horsing nevű rekreáció, és ahhoz használják ezeket a lovagolható lófejeket. Gyerekek számára szerveznek ilyen versenyeket, akadálypályákat állítanak fel számukra, úgy öltöztetik be őket, mint az igazi zsokékat, csak nem egy valódi lovat lovagolnak meg, hanem ezeket a figurákat. Ezek készítésébe fogtam most bele, úgyhogy ezzel vagyok mostanában elfoglalva, és remélem, megtalálom hozzá a vevőket is – meséli bizakodóan.
Ljiljana azt mondja, nagyon szeretne egy alkotóműhelyt valahol a városban, ahol másoknak is megmutathatná a bábkészítés alapjait, többek között gyerekeknek és érdeklődő felnőtteknek is, és reméli, hogy Zentán mielőbb alkalma lesz igazi bábszínházba készíteni bábokat.