Az emberi viselkedést az ösztöneink és a tudatunk összjátéka irányítja. Világlátásunktól függően a szabad akaratra tekinthetünk Istentől kapott ajándékként vagy a neuronok működése által keltett illúzióként. Annak tanulmányozását, hogy mit miért és hogyan teszünk, többnyire a pszichológiára bízzuk, miszerint kora gyerekkori emlékeink és mindennapos tapasztalataink határozzák meg a személyiségünket és a viselkedésünket. Eközben az is nyilvánvaló, hogy mindennek biológiai és genetikai alapjai is vannak. Az emberi viselkedés biológiai meghatározottságával a humánetológia foglalkozik: azt vizsgálja, miként hatnak az ember viselkedésére a gének és ezek kulturális analógiái, a mémek.
A humánetológiáról, az embert az állattól megkülönböztető viselkedési mintázatokról, a megállíthatatlanul száguldó kulturális evolúcióról és ennek veszélyeiről Kormányos Róbert biológust, biológiatanárt kérdeztük, akinek szívéhez régóta közel áll a humánetológia.
Mivel foglalkozik a humánetológia?
– Az etológiai egy biológiai tudomány, állatviselkedés-tant jelent, és Konrad Lorenz nevéhez fűződik. A biológia számos területéhez kapcsolódik, de elsősorban evolúciós tudománynak számít. Az öröklött magatartásformákkal foglalkozik. Az ember is egyike a biológiai fajoknak, ezért a mi viselkedésünknek is vannak biológiailag meghatározott alapjai. Ezeket tanulmányozza a humánetológia. Ösztönei nemcsak az állatoknak, hanem nekünk is vannak, ezek benne vannak a DNS-ben. A kulturális evolúció hozadékai, mint a viselkedési normák, az erkölcs, a törvény, az egyházi szabályok, ezeket az ösztönöket hivatottak féken tartani. Mintha a palackból mindenáron ki akarna törni egy szellem, amit a normák igyekeznek visszatuszkolni. Minél erősebb egy ösztön, annál erősebben hatnak rá a viselkedési normák. Ez az oka, hogy a nemi ösztön és a táplálkozási ösztön túlmisztifikáltak: az étkezésnél a sokféle kanál, villa, pohár, a szexualitásnál a kulturális evolúció által hozott sokféle körülmény nem engedi, hogy az ösztön kirobbanjon és szabályozatlanul működjön.
KULTURÁLIS EVOLÚCIÓ
Mit jelent a kulturális evolúció?
– Az ősrobbanást követően fizikai és kémiai evolúcióról beszélhetünk: létrejött és szétterjedt az anyag, kialakult a világegyetem, benne a mi bolygónk is. Amint létrejött az élet, elindult a biológiai evolúció, majd megjelent a földön az emberi faj, és azóta kulturális evolúcióról beszélhetünk. A kulturális evolúciót a biológiai evolúcióval együtt érdemes tárgyalni. A biológiai információt DNS-nek nevezzük, ennek egy egységnyi szakasza a gén. A gén anyagi természetű, a szervezeten belül található meg. A kulturális információ alapegysége a mém, ami már kikerül a szervezeten kívülre. Úgy szokták mondani, hogy a DNS a robot-énünk, míg kulturális evolúció kapcsán a szabad énünkről beszélhetünk. A DNS olyan, mint egy molekuláris robot, és kötelező jelleggel működik, vagyis mindennek megvan a maga helye, és a rendszer automatikusan működik. A mémeket ellenben a szabad énünk hozza létre. Ilyen egy fizikai képlet vagy egy József Attila-vers. A mémek a génekhez hasonlóan működnek: egy jó gondolat, egy jó törvény, egy jól sikerült zeneszám úgy terjed a populációban, ahogy a gének is.
Mennyire hangsúlyos az emberiség életében a kulturális evolúció?
– Az ember minimálisra csökkentette a biológiai szelekciót, ezért ehelyett most a kulturális evolúció működik. Ez azt jelenti, hogy az élet számos területén, a párválasztás, az utódnevelés vonatkozásában inkább a kulturális értékek válnak a kiválasztódás alapjává. Nem az számít, ki az erősebb vagy ki fut gyorsabban, hanem hogy ki a művelt, ki tartja be a viselkedés szabályait, ki képes hidat építeni, ki hímez a legszebben. Ez csupa olyan dolog, ami imponál a másik nemnek, és természetesen koronként változik. A biológiai szelekció ezzel szemben jelentősen visszaszorult, és nagyon lassan halad. Száz év alatt négy nemzedékkel számolhatunk, a humángenetikusok szerint az egyiptomiak óta nem változott az emberi genetika. Mégis sokkal tovább élünk, sokkal magasabbak vagyunk. Ennek nem genetikai oka van, hanem olyan dolgoknak köszönhetjük, mint az orvostudomány fejlődése vagy a táplálkozás. A biológiai és a kulturális evolúció egyaránt zajlik, de a kettő nem egy irányba és nem egy ütemben fejlődik.
AZ EMBERI SZEXUALITÁSRÓL
Mitől különleges az ember az állatok között?
– Az ember előtt az egyes egyedek voltak a biológiai szelekció alanyai. Aki elég gyorsan futott, azt nem ette meg a ragadozó, aki ügyesen elejtette a vadat, az jóllakott. Amikor viszont megjelentek az első emberelődök, akik csoporttá szerveződtek, akkor létrejött a csoportorganizmus. Ekkor már nem az egyed, hanem a csoport volt a szelekció alanya. A csoport maximális méretét meghatározta, hogy egy nap alatt mekkora területet tudott bejárni, és mennyi táplálékot tudott szerezni, ugyanis este az egész csoportnak ennie kellett valamit. Ez egy emberspecifikus tulajdonság, csoporton belül könnyen megosztjuk a táplálékunkat azzal, akinek nincs. A csoport legkisebb mérete pedig attól függött, hogy mekkora volt a legnagyobb ragadozó, amitől meg kellett védenie magát. A csoport közösen lépett föl gyűjtögetéskor és vadászatkor is, illetve a csoport megvédésekor is. Ebből következik, hogy a csoporton belüli agressziót csökkenteni kell, mert ha a tagok egymás ellen fordulnak, akkor az egész csoport gyöngül, és kiszelektálódik az evolúció során. Az agressziót kifelé kellett fordítani, az ellenség vagy más csoportok ellen.
A másik dolog, hogy az evolúció során szépen lassan nőtt az idegsejtjeink száma, az agyméret, a koponyaméret, viszont ezzel párhuzamosan egyáltalán nem nőtt meg a szülőcsatorna mérete. Ezért olyan utódaink születnek, akik önmaguk ellátására még hosszú ideig képtelenek. Ez először hónapokban, később években volt mérhető, jelen pillanatban pedig, egy egyetemre járó fiatal esetében, akár 25 évre is kitolódhat, amíg nem tudja a saját szükségleteit a saját erejéből biztosítani. Így jelent meg az emberi szexualitás különlegessége. Az ember sok tekintetben különleges faj, az egyik ilyen terület a szexualitás. Az ivarosan szaporodó fajoknál a szexualitás célja az utódnemzés, az ember esetében azonban a csoportorganizmus kialakulásával hármas szerepe jelenik meg a szexualitásnak. Az ember poligámból szépen lassan szeriálisan monogámmá, majd tartósan monogámmá vált. A szeriálisan monogám azt jelenti, hogy a nőnemű egyedeknél két-háromévente jelentek meg a szaporodási ciklusok. Egy ciklusban egy hímegyeddel történt az aktusok sora, és a pár együtt maradt, míg az utódot föl nem nevelték. A következő ciklusban akár ugyanazzal a hím egyeddel, akár egy másikkal, de monogám módon indult a következő kör. Ennek állítólag a mai napig meglévő következménye, hogy a rózsaszín köd, az euforikus szerelem 2–3 év után elmúlik, mert az ezt okozó endogén drogok ennyi ideig termelődnek. A szeriálisan monogám életformát egy idő után a tartós monogámia váltotta föl, mert az utódnevelés egyre hosszabb ideig tartott, ehhez pedig kellett a két szülő. Az emberi szexualitás funkciói között pedig az utódnemzés mellett megjelent az örömszerzés és a csoporton belüli agresszió csökkentése is. Az örömszerzés segített hosszú ideig egymás mellett tartani a hím és a nőstény egyedeket, ezáltal stabillá tette a partnerkapcsolatot. Az így létrejött hosszú szocializáció pedig lehetőséget adott arra, hogy a mai ember kialakuljon.
Hogy nyilvánul meg a viselkedésünkben, hogy a csimpánzokkal a génjeink 99 százaléka közös?
– Különböző számok vannak erre, attól függően, hogy mely tulajdonságokat veszik alapul. A legközelebbi rokonaink a csimpánzok, akiket pedig még meg kell említeni, azok a törpecsimpánzok, vagyis a bonobók. Ők hasonlítanak a legjobban az emberre. Gyakran jelentkeznek náluk olyan érdekességek, amelyek párhuzamba állíthatók az ember viselkedésével. A hímek és a nőstények külön hoznak létre csoportokat, mindkettőnek saját hierarchiája van. Napközben partik jönnek létre: a hímek megvizsgálják az utódaikat, üdvözlik a partnereiket. Az anyák megszervezik, hogy kivel játsszon a kölykük és kivel ne. Érdekes megfigyelni, hogy mindig olyan játszópartnert választanak, akinek az anyja a női dominanciasorban fölöttük áll. Ezt össze lehet vetni azzal, hogy az óvodás gyerek kihez kap meghívót születésnapra.
A többi állattal ellentétben a bonobókra jellemző az önkielégítés és a kölcsönös szexuális örömszerzés is. A legboldogabb állatfajnak szokták őket leírni, bár az etológusok szerint nem tudhatjuk, hogy mikor boldog egy állat. Mindenesetre a csoport többi tagja előtt sem szégyellősek. A nemi érést közvetlenül megelőző időszakban, amit az embernél serdülőkornak neveznénk, az utódok ettől eltávolodnak, de amikor ivaréretté válnak, érdekes módon visszatérnek.
POPULÁCIÓ-ÖSSZEOMLÁS?
Merre halad az emberi társadalom jelenleg?
– A DNS, azaz a robot-énünk továbbra is irányítja a testünkben zajló változásokat. Viszont a társadalomban zajló folyamatokat az agyunk, azaz a szabad énünk irányítja. Itt kell megemlíteni Lorenzt példáját: ha a biológiai szabályozásnál kialakul egy olyan fegyver, amivel a saját fajtárs is elpusztítható (ilyen lehet például az agyar, a szarv, a pata), akkor ezzel együtt kialakul egy gátlási mechanizmus is, ami ezt nem engedi. A farkasoknál, kóbor kutyáknál ez megfigyelhető: a vesztes fölkínálja a legsérülékenyebb testrészét a győztesnek, aki pedig nem harap. A gátlási mechanizmus egyedül patológiás környezetben nem működik, ahol sok állat kis helyre van összezárva. De a természetben tökéletesen működik.
Az ember fegyvereit ellenben nem a biológia, hanem a szabad énünk hozta létre. Erre nincs gátlási mechanizmusunk, mert ezt a fegyver megalkotójának kellene létrehoznia. Mégsem volt ezzel nagy gond egészen addig, míg a küzdőfelek látták egymást, például a lovagi korban, a párbajok során. Megvoltak a harc szabályai, aki megadta magát, azt nem pusztították el. Ma viszont csak ülünk egy irodában, és számítógép segítségével vezetjük be a rakétát az ablakon a föld túlsó felén. Az emberiség nagy problémája az, hogy a kulturális evolúció hozadékaként a szabad énünk a sok jó mellett sok rosszat is létrehozott, és ezekre nincs biztosan működő szabályozásunk.
Nem hatékonyak a szabályaink és a törvényeink?
– A törvények nem automatikusan működnek. El kell csípni az elkövetőt, rá kell bizonyítani a tettet, aztán még mindig mondhatják, hogy eljárási hiba történt. Tehát nem működik elég jól a szabályozás. Katonai, gazdasági, politikai összefonódások vannak, amelyek meghozzák ezeket a szabályokat, de nagyon sok olyan van köztük, amelyek betartásának vagy be nem tartásának nincs igazi következménye. Az Európai Unió eljárást indított Magyarország ellen, amiről azt kommunikálják, hogy nincs következménye. A nemzetközi jog szerint az ENSZ döntése nélkül egy ország nem támadhat meg egy másikat. Mégis történik ilyen, szétlőnek egy országot, és nincs következménye. Tehát a törvény nem olyan szabályozást jelent, mint egy gén, ami automatikusan működik, és rögtön helyreteszi a dolgokat. Ami ember–ember, ember–környezet vagy ország–ország viszonyban rendbe tehetné a dolgokat, az vagy feltételesen működik, vagy még úgy sem. És ez az igazi bajunk, nem az, hogy nem elég tiszta a levegő, vagy hogy több fát kéne ültetni. Én is környezetvédő vagyok, szerintem is ültessünk fákat. De ez pótcselekvés, nem oldja meg a fő gondot, vagyis azt, hogy nincs működőképes szabályozásunk a kulturális evolúció eszköztára fölött, miközben ezekkel gyakorlatilag bárki korlátlanul rendelkezhet, és azt csinál velük, amit akar.
Tehát inkább ettől kellene félni, mint az éghajlatváltozástól, a migrációtól vagy egy esetleges világjárványtól?
– A legnagyobb humánetológusunk, Csányi Vilmos véleménye szerint biológiai értelemben a fajunk pusztító populáció-összeomlás előtt áll, bár pótcselekvésekkel még tudjuk húzni az időt. Nézzük például az ausztrál bozóttüzeket. Az erdőkben mindig vannak szabad sávok, amik megakadályozzák a tűz terjedését. És akkor jönnek a politikusok, akik a környezetvédelmet mint eszközt használják föl a politikai céljaik elérésére, és megtiltják az irányított bozóttüzek alkalmazását, amivel kivédhető lenne egy nagy bozóttűz fékezhetetlen tombolása. Ennek az lett a következménye, hogy gyakorlatilag egy egész kontinens leégett. Az ember a földi életet nem tudja elpusztítani, de saját magát igen. Az élővilág egyelőre még nagyon sokféle, mindig lesznek fajok, amik túlélik az ember pusztítását. Elméletileg minél egyszerűbb egy élőlény genetikai struktúrája, annál ellenállóbb, tehát nem a földi életet kell féltenünk, hanem magunkat.
A kulturális evolúció mára irányíthatatlanná vált. Ha megnézzük az ENSZ vagy az unió döntéshozatalát, azt látjuk, hogy nagyon lassúak, miközben a fejlődés és a változás villámgyorssá vált. Amíg a létünknek biológiai alapjai vannak, és ösztönökkel, sejtekkel, DNS-sel rendelkezünk, addig a másik lábunkkal már benne vagyunk egy olyan világban, amelyik kivédhetetlenül száguld a végtelen felé. Ez engem egy kicsit aggaszt, mert vannak gyerekeim. Akinek vannak gyerekei, az a jövőt kicsit aggódva figyeli.
