A napokban meglátogattuk msgr. dr. Pénzes János főpásztort, aki 31 éve kormányozza az 1968-ban alapított Szabadkai Egyházmegyét.
Bajmokon született 1943. augusztus 10-én. 1968. június 29-én szentelték pappá Szabadkán. Tizenhét évig volt horgosi plébános. 1989. április 25-én, a 46. életévében választották meg szabadkai püspöknek,1989. június 18-án szentelték és avatták püspökké. A püspöki jelmondata: „Én vagyok, ne féljetek”, a vízen járó Jézusról szóló evangéliumi részletben olvasható, aki tanítványai felé közeledik. Szerbia és Montenegró Püspökkari Konferenciájának alelnöke és a liturgiai és szerzetesi tanács elnöke 1998-tól. Alapítója és rektora volt a Szabadkai Püspökség Teológiai–Katekétikai Intézetének (TKI), amely 1994-től megkezdte a működését – éspedig az egykori Jugoszlávia legnehezebb időszakában, amikor a papok számának csökkenése, különösképpen a hitoktatás megszervezése a plébániákon és az iskolákban új kihívások elé állították az egyházmegyéket. A 77. évében járó főpásztort, aki benyújtotta nyugdíjba vonulási kérelmét, többek között a saját püspökké választásának körülményeiről és a jelenlegi helyzetről kérdeztük.
Dr. Pénzes János (Bozsoki Valéria felvétele)
– A Szabadkai Egyházmegye élére való kinevezés elfogadása meghatározta az életemet. A püspökké választásomat megelőző hónapokban több levélben kértünk Rómától segédpüspököt. Huzsvár László nagybecskereki püspökkel beszélgettem arról, hogy én esetleg el tudnám vállalni, hogy segédpüspök legyek, de a püspöki kinevezést nem vállalnám. A Szentatya azonban, ha valakit ki akar emelni és meg akarja tisztelni nagyon-nagy felelősséggel, akkor nem kérdezi meg az illető paptól, vállalja-e, vagy nem a kinevezést, hiszen amikor őt áldozópappá szentelte a püspök, akkor a pap engedelmességet fogadott a püspöknek és utódainak. Május 5-én a belgrádi nunciatúrára hívattak, ahol a nuncius közölte: II. János Pál pápa engem nevezett ki a Szabadkai Egyházmegye püspökévé. A nuncius közölte azt is, hogy Huzsvár László továbbította a véleményemet, így tud arról, hogy nem számítom elfogadni a kinevezést. Határozottan válaszoltam: ez így igaz, nem, nem fogadom el. A nuncius akkor emlékeztetett a papszenteléskor a püspöknek és utódainak tett engedelmességi fogadalmamra, és arról érdeklődött, hol a probléma. Őszintén elmondtam: egy évig jegyző voltam a püspöki irodában, tudom, milyen komoly felelősséget vállal a püspök, és milyen feladatok hárulnak rá, én, úgy érzem, nem vagyok képes azt vállalni. Mivel nem tudtuk egymást meggyőzni, egy vendég szerzetesnővér tanácsára döntés előtt a kápolnába vonultam imádkozni. Átgondoltam: ezt a kinevezést elutasítom, mert nagyon nagy felelősségnek tartom. De megtörténhet, hogy az évek során ennél nagyobb gondokra kerül sor például a plébánián, és akkor eszembe jut: el akartad kerülni a nagy veszélyt, most még nagyobb veszélybe kerültél. Ezért közöltem a nunciussal, mégis úgy döntök, elfogadom a kinevezést. A szentelés előtti napokban tudtam meg a nunciustól: „Magát nem várja az egész Jugoszláv Püspöki Kar. Senki! Az elődje sem.” Gondoltam: Ki vár akkor engem? Amikor Zvekanović Matija/Mátyás püspök elődömnek átadtam a nuncius levelét a hivatalos kinevezésemről, remegő kézzel olvasta, és csak annyit mondott: „Lesz kommentár.” A közbeszédben ugyanis nem voltam sehol. Emlékszem, hogy egy alkalommal egy idősebb atyától, Bartusz Józseftől kérdeztem: Mit gondol? Az a pap, aki nem kapott egyetlenegy szavazatot sem a paptársaitól, ha kinevezik, fogadja el a kinevezést? „Persze, fogadja el” – mondta. Özvegy édesapámtól is megkérdeztem, ha felkínálják a püspöki széket, fogadjam-e el. „El kell fogadni. Beírod magad a történelembe” – válaszolta. Aztán, amikor a püspökségre került, és szobát kapott az irodám mögött, megjegyezte: „Fiam, te soha nem vagy idehaza.”
Viharos időkben nevezték ki püspöknek, amikor történelmi fordulatok zajlottak a régióban. Magyarországon 1989-ben rendszerváltás volt, Romániában kivégezték Ceaușescut és nálunk is forrongott a helyzet, hamarosan ki is tört a délszláv háború. Hogyan élte meg a kilencvenes éveket?
– A határokat lezárták és bonyolult volt utazni. Minden évben kétszer vettem részt a horvát konferencián, de mindig Magyarországon keresztül mentünk. A jugoszláv püspöki konferencia után megalakult a szerbiai, macedóniai, montenegrói és koszovói katolikus egyházi vezetőket egyesítő nemzetközi püspöki konferencia. Szent Cirillről és Metódról lett elnevezve, ami ellen az albánok és mi magyarok tiltakoztunk. A kilencvenes évek nagyon nehéz időszak volt, az egészségem is megsínylette.
Elégedett-e a püspöki irodában dolgozó munkatársaival?
– Kezdettől fogva olyan munkatársaim voltak, akiknek árnyéka sem lehetek, én meg törekedtem jó munkafeltételeket biztosítani a számukra, írógép helyett mindjárt számítógépet hoztam az irodába. Csak megbeszélem, mit kell megfogalmazni, elküldeni, elintézni, ők pedig minden elképzelhető feladatot lelkiismeretesen elvégeznek.
Mikor találkozott először pápával?
– Amikor még diakónus voltam, 1967-ben Szabadkáról autóbuszokkal mentünk zarándoklatra Rómába, ahol VI. Pál pápa fogadott bennünket. Érdekes, de most épp az jutott eszembe, amikor a vacsoránál a többiekkel úgy belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy belekönyököltem a krumplipürébe. A kispapokat kísértem, a miseruhákkal kellett törődnöm, és segédkeztem a püspöknek is. Tágas szobákban együtt aludtunk és esély nem volt arra, hogy éjfél vagy egy óra előtt csend legyen. Az volt az első nagy csoportos zarándoklat Rómába a pápához, és nekem is sikerült kezet fognom vele.
Ezután már püspökként nyílt alkalma a soron következő pápákhoz látogatni. Hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra?
– Amikor II. János Pálnál jártunk, reggel az ő pápai kápolnájában miséztünk, majd a folyosón volt egy rövid fogadás, utána pedig mindegyikünkkel négyszemközt külön beszélgetett. Együtt ebédeltünk és tartott még egy csoportos találkozást, ahova jöhettek a kispapok is, akik Rómában tanultak. Amikor már megidősödött és lebetegedett, tolókocsiba került, de a halála pillanatáig éles volt az esze. Egyszer azt mondták neki, hogy csúnya nézni, amikor a nyála néha kicsordul a szája szélén. Erre azt felelte: és Jézust nem volt csúnya nézni, amikor csorgott róla a vér? II. János Pál 2005-ben hunyt el, ezután megválasztották az akkor már 78 éves XVI. Benedeket. Hozzá 2007-ben mentünk. Ő mindenkivel tíz-tizenöt percet beszélgetett négyszemközt, de már nem volt közös ebéd. Délután ugyan tartott egy csoportos találkozást, de oda pap be nem mehetett. A lemondása után 2013-ban Ferenc pápát választották meg, vele már csak csoportos találkozás volt, de megközelítőleg másfél órát beszélgettünk.
A hittanórákat 2001-ben bevezették az iskolákba. Ezt akkor hogyan fogadták?
– Egyesek számára a világ végét jelentette az, hogy a kommunizmus után ezentúl hitoktatás folyik majd az iskolákban. Tulajdonképpen én sem gondoltam azt, hogy ez feltétlenül jó húzás. A plébánián, a gyerekek iskolakötelezettségeihez alkalmazkodva megszabhattuk, hogy mikor legyenek órák, nem kellett a csöngetéshez igazodni, és kicsit tovább is tarthattak. Szerintem az iskolai hittan általánosságban véve nem vált be, persze akadnak kivételek, ahol a tanárok jó kapcsolatban állnak a plébánosokkal, ott szépen működik.
Mit gondol a migránskérdésről?
– Legyen szó bármilyen a világot érintő eseményről vagy jelenségről, mi püspökök mindig azt figyeljük, hogy mit tesz a pápa. Amikor fogadta a magyarokat, megmondták neki, hogy ne haragudjon a Szentatya, de mi ötszáz évig a török uralom alatt voltunk, most pedig emberáradattal kell szembe néznünk. Tömegesen jönnek Európába, és közülük nem mindenki elesett menekült. Illegálisan érkeznek, iratok nélkül, és nem lehet ellenőrizni, hogy ki milyen szándékkal jön. Persze a muzulmánok sem mind egyformák, de a szélsőséges nézeteket vallók veszélyt jelentenek. Ez csak a kezdet. Ha megtörténik a családegyesítés, amire emberi jogaik vannak, sokkal többen lesznek. Az őshonos lakosság a perifériára szorulhat, amire már történt is példa egyes európai városokban. A magyar kormány volt az, amely merészelt lépni ez ellen.
Miért kell ilyen sokáig várni arra, hogy a Vatikánban döntés szülessen a Szabadkai Egyházmegye új püspökének személyéről?
– Nézegetem mindennap a vatikáni Bollettinóban megjelenő híreket a lemondásokról és kinevezésekről. Látom, hogy ötven évnél fiatalabbat még véletlenül sem neveznek ki megyéspüspöknek. Egy-két püspök-jelöltről beszélgettünk a nunciussal, de mondtam, nem gondolok senkire, mert nem akarok úgy járni, mint az elődöm, aki azt mondta: „Lesz kommentár.” Más volt ugyanis az ő jelöltje, nem rám számított. Tehát a javaslatokat elküldtük a belgrádi nunciatúrára, a szelektálás után valamennyi életrajz Rómába kerül. Várni kell. Különösen, ha az ember, mint én, a lemondásban megírta, hogyha az egészsége megengedi, akkor megvárja az utódjának a kinevezését.
Mit tervez, amikor nyugalmazott püspök lesz?
– Már kiválasztottam a Josephinumban, a nyugdíjas papok otthonában a szobát meg a kápolnaszobát, ahol a nap bármely időpontjában magánmisézhetek. Általános iskolásként a kultúrotthonban szerettem nézni a sakkversenyeket és játszani is. Nyugdíjasként bőven lesz időm sakkozni. Most is szívesen látogatom meg a chess.hu és a chess 24 online oldalakat. A számítógép kisorsolja, kivel játszok. Néha bevárom az utolsó lépést, amikor mattot adnék az ellenfelemnek, és akkor feladom a játszmát. Az ellenfél ostobának néz, nem érti, miért tettem ezt. Ő kapja a pontokat, pedig én győzhettem volna. Nekem azonban a pontok nem érdekesek, én a játék izgalmait élvezem – mondta Pénzes János püspök atya.
