Az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásától fogva az államalakulaton belül a Magyar Szent Korona országai is gazdasági, kulturális és más szempontokból is rohamos növekedésnek és fejlődésnek indultak. Ennek köszönhetően a Bács-Bodrog vármegye keretein belül elhelyezkedő Újvidék városa is épült, szépült a boldog békeidők évtizedei során, egészen az első világháború kitöréséig, amikor a szép jövő elé néző város tervbe vett nagymérvű projektjei kútba estek.
Újvidék 1748-ban kapta meg Mária Teréziától a szabad királyi városi rangot, s a feljegyzések szerint Mária Terézia saját kezűleg írta le, hogy az addig Péterváradi sáncnak nevezett település új nevet kapjon: „nominatur neoplanta” (neveztessék Újvidéknek.) Ezzel el volt döntve az új szabad királyi város nevének kérdése. Február 1-jén kelt a királyi oklevél, mely a Péterváradi sáncz nevét Újvidékre változtatta.
„A Szabadságlevél biztosította a városnak a bíróválasztási jogot; a pallosjogot, a nyilvános akasztás jogát.
1770-ben épült a Duna utca elején az első emeletes ház: A fehér oroszlánhoz. Az egész várost ekkor sáncok veszik körül és csak négy kapuja volt, ahol a vámot is szedték: kiszácsi, pirosi, futaki és temerini úti. A város főtere és a Duna utca ki volt kövezve. A várost tervszerűtlenül építették, ezért volt a városban sok rövid, szűk és zeg-zugos utca.1786-ban a városi tanács megvásárolta Ferenci Péter mészáros mestertől azt a telket, ahol felépült az első városháza.
1781-ben az újvidéki polgárok adományaiból a Főtéren felépítették a Szentháromság szobrot, amit 1947-ben lebontottak, mert nagyon sok volt benne a magyar-osztrák nemzeti vonás!
A XVIII. század végén elkészült a 32 pontonból álló híd Újvidék
és Pétervárad között” – áll Uri Ferenc Mikor alapították Újvidéket? című munkájában.
Ezután indult meg Újvidék városiasodása. Ekkor épült több barokk stílusú templom, hatósági épület, lakóház. A római katolikus lakosságnak már1702-ben volt ideiglenes lelkészsége. A Főtéren a templom 1733-ban épült. A szegedi szerb pravoszláv püspökség 1702-ben áthelyezte székhelyét Újvidékre. A nagy székesegyház még 1722-ben épült. 1757-ig a városban öt pravoszláv templom volt. A rutének 1784-ben telepedtek meg Újvidéken, templomukat és iskolájukat 1820-ban építették fel.
„A Szabadságharc alatt Újvidék a szerb ellenforradalmárok központja volt. A város szörnyű pusztítást szenvedett, mert a 2812 házból megközelítőleg 2000 tönkrement! A valamikori 20 000 lakosból alig maradt 6000!” – írja Uri Ferenc idézett munkájában. „A 48-as mozgalmak után Újvidék lakossága hozzálátott elpusztúlt lakóházainak fölépítéséhez. A kormány tíz évi törlesztésre 2% kamattal állami kölcsönt adott nekik s annak segítségével helyrehozták lerombolt hajlékaikat. Összesen 1 332,218 forint 58 kr. kölcsönt vett fel a polgárság a bukovinai alapból. A házak rohamos gyorsasággal épűltek s 1852–53-ban a város kiemelkedett hamvaiból. A halomra lőtt Újvidék megújult. Szebb és előkelőbb lőn, mint 48 előtt volt. Megkezdődött az ipari és kereskedelmi élet. A Múzsák visszatértek hajlékaikba. Újvidék legújabbkori története szép kultúrtörténeti képet tár elénk. A katholikusok három tanítóval bíró iskolát állítottak. 1864-ben már négy fiú és két leányiskolája volt a kath. hitközségnek, 1688-ban nyolcz osztályt találunk. A szerb iskolaügy a katholikus tanrendszer mintájára szerveződött. 1862-63-ban négy fiú- és három leányiskolájok volt a belvárosban” – olvasható a Bács-Bodrog vármegye története című könyv Újvidékre vonatkozó részében.
Újvidéken, mint a Bácska legműveltebb városában, a sajtó korán kezdte működését. Kauliczi és Stefánovics nyomdászok már 1790-ben kértek engedélyt nyomda indítására, de tervük nem sikerült. Jankovics János újvidéki könyvkereskedő 1796-ban alapított nyomdát, s az jó sikerrel működött. Halála után azonban a nyomda megbukott. A második nyomda beindítása 1843-ban a Kuliczi testvérek nevéhez fűződik. Így 1843-ban már két nyomda, a XIX. század utolsó éveiben pedig hat nyomda működött Újvidéken.
A századfordulón, 1900-ban elvégzett népszámlálás Újvidéken 29 296 lakost jegyzett fel, akik közül 10 246 fő magyar anyanyelvűnek, míg 9747 személy szerbnek és 6267 fő németnek vallotta magát. Az egy évtizeddel későbbi (1910. évi) népszámlálás pedig 33 089 lelket állapított meg a Duna-parti városban, melyből 13 343 személy magyarnak vallotta magát, 11 594 fő szerbnek és 5918 fő németnek. A várost már abban a korban a szerbség kulturális központjának tekintették, elég ha csak a Szerb Maticára gondolunk. Ez az intézmény a magyarországi szerbség kulturális életének központjaként működött, amelyet Jovan Hadžič alapított meg 1826-ban Pesten, majd székhelye 1851. augusztus 18-án kiadott rendelet szerint Újvidék lett, de csak az 1864. április 30-án megtartott nagygyűléssel kezdte meg itteni működését. A társaság elnöke Antonije Hadžič volt, kinek neve a magyar tudományos körökben is nagy elismerésnek örvendett. A Matica intézménye a század elején is tovább erősödött és gyarapodott, mégpedig a szerbség legkülönbözőbb társadalmi rétegeiből, amelyet a tehetősebbek anyagilag is busásan támogattak.
A magyar kulturális élet Újvidéken az ország belsejében lévő városokhoz viszonyítva elég szegényes volt. Hiányzott az egyetemi képzés, a múzeumok, gyűjtemények, könyvtárak. Ezeket a hiányokat a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület (D. M. K. E.) újvidéki fiókja igyekezett bepótolni, mely elsősorban a város minden társadalmi rétege számára nyilvános és ingyenes könyvtár alapítását tűzte ki célul. A téli hónapok vasárnap délutánjain az egyesület tagjai rendszeresen a különféle tudományok területéről népszerű előadásokat szerveztek. A tagok száma a múlt század kezdetén még csupán 100 lelket számlált, ami mindössze négy év leforgása alatt 600 főre növekedett.
A századfordulón a város higiéniájának megoldására várt a Limán városrész mocsaras területének lecsapolása, amelyre a csatorna- és vízvezetékrendszer megépítésének eltolódása miatt nem került sor. Viszont az elviselhetetlen bűz és az ebből következő hátrányok miatt végül megtörtént a lecsapolás és a város más részeinek hasonló területein is, melyet követően a szennyvizet csőrendszeren keresztül egy víztározóba vezették, onnan pedig gépi meghajtással a Dunába eresztették. Ennek köszönhetően jóval több mint ezer holdnyi földterület vált szabaddá, amelyet ipari zónává alakítottak.
Az 1883-ban felállított selyemgyáron kívül volt itt gázgyár, a Gassner-féle vörösfestőgyár, Reich és Lebhercz kocsigyára, mely Franciaországba is nagy mennyiségben szállította gyártmányait. A Zickmund és társa vasöntője- és gépgyára, az Újvidéki Szappangyár Részvénytársaság, amely főként Bosznia-Hercegovinába, Bécsbe és Németországba szállította termékeit. A Königstädtler testvérek szeszfinomítógyára, konzervgyár, kenderfonógyár, Reich János és fiai mérlegkészítő gyára és két szódavízgyár. A kőfaragó ipar különösen fejlett volt, melyek között kiemelkedett a Schomann István-féle mozaiklap-gyár.
Az újvidéki gázgyár 28 km hosszúságú főcsőhálózata 537 utcai és 6281 magánház lámpájának fényét táplálta. Az évi gázfogyasztás 1907-ben 605,2 köbméter volt. 1909-ben megépül a villanytelep és a közvilágítás egy része árammal működik, valamint villamosjáratokat is bevezetnek.
Újvidéken 1909-ben a kor követelményeivel és legújabb vívmányaival felszerelt, korszerű kórház került átadásra. Az épületben belgyógyászati, sebészeti és szemészeti osztályt is kialakítottak, a betegek ápolásáról pedig az irgalmas nénék gondoskodtak, számukra külön apácalakot is építettek. A személyzethez tartozott még egy igazgató főorvos, két osztályvezető orvos, a megfelelő segéd- és gyakorló orvosok is. A kórházat villamos világítással, vízvezetékkel és csatornázással is ellátták, valamint a várossal villamos vasút kötötte össze. Ezzel a fejlesztéssel egyidejűleg korszerű ártézi gyógyfürdőt is átadtak, amelyben 40 kádfürdő, 50 kabinos gőzfürdő és egy nagy vendéglő kapott helyet, az egész komplekszum pedig mintegy 20 holdas parkban helyezkedett el.
A városban nagyszámú társadalmi és jótékony egyesület is alakult, melyek közül legnagyobb részük nagy múltra tekintett vissza. Ezek közé tartozott többek között az Első Újvidéki Nőegylet, amelyet 1860-ban alapítottak, az Újvidéki Önkéntes Polgári Tűzoltó Egylet (1872.), az Újvidéki Dalárda (1869.), az Újvidéki Magyar Kaszinó (1875.), a Szerb Olvasókör (1876.) és még folytathatnánk a sort.
Mindezekből látható, hogy Újvidék az első világháborút megelőző években szebb jövőnek nézett elébe. Megszabadult a mocsaras területektől, egészséges és szép fekvésű várossá fejlődött. Jelentős kereskedelmi város volt, pénintézetei és közlekedése is fejlett. A kultúrára is sokat költött, s hamarosan a Délvidék minden szempontból vezető városává vált.
A háborút közvetlenül megelőző években számos nagy léptékű fejlesztési tervet készítettek elő, melyek közül kiemelkedett a szerémségi oldallal való állandó összeköttetést biztosító híd építése. Ezeknek a szép terveknek a kivitelezését azonban a történelem folyama elsodorta.
********
Felhasznált irodalom:
Uri Ferenc: Mikor alapították Újvidéket?, http://www.vmtt.org.rs/mtn2009/Uri.pdf
Érdujhelyi Menyhért, Marcekovich Imre, Profuma Róbert: Újvidék, http://mek.niif.hu/09500/09536/html/0002/9.html
