Igencsak megvetette a lábát felénk a nyár, tapodtat sem tágít, hozzá képest az ősz figyelmes, távolról sem tolakodó dáma. Bölcs, tudja ugyanis, hogy előbb-utóbb előtte bókol majd a föld és az ég. Túl vagyunk szeptember derekán, évtizedekkel ezelőtt ilyenkor már széldzsekiben vagy esőkabátban baktattam az esőtől mocskos avarban az iskola felé, rugdostam az elébem kerülő, lehullott gesztenyét, és terveztem a délutáni randevút.
Most meg még nyitva tartanak a strandok, a bátrabbak még a vízben is megmártózhatnak, nekem például le is égett az orrom meg a homlokom a vízparton. Az Amerikai Egyesült Államokban viszont akadt hely, ahol egyetlen nap alatt 40 fokot húzódott vissza a hőmérő higanyszála, az előző napi 36 Celsius-fokról reggelre fagypont alá esett a hőmérséklet, és az őszi sétányokat 10 centis hó takarta le. Felénk türelmesebb az ősz, nem küldte maga elé figyelmeztetésül a telet.
A meteorológiának sincsen kifogása a helyzet ellen. A hőmérséklet hajnalra visszafogja magát, később viszont a nap kellemesen melegíti az ember hátát, izmait. A növények azért lassan mégis megadják magukat a közelgő, ideiglenes elmúlásnak, beérlelik termésüket, még élvezik a vénasszonyok nyarát, megtöltik gyümölcseikkel a piacokat, majd a kamrákat. Lassan már a tyúktojás is visszakerülhet a hűtőből a spájzba, mert ha főzzük, csupán a szoba-hőmérsékletű tojást tudjuk könnyen megszabadítani a héjától.
Gyönyörű színharmóniát produkál az ősz, a piac színkavalkádját befőttesüvegekbe zárják a drága háziasszonyok, öröm a kamra roskadásig megtelt polcain legeltetni a szemünket. Idei újításom az agglegénykompót, eredeti nevén a rumtopf. A kezdetről lekéstem, földiepret már nem találtam, de aztán nyomtam a dunsztosüvegbe az idénygyümölcsöt, rá egy sor cukrot, majd rumot. Mostanra kellően leülepedett, kapott még egy kis szilvát, körtét, tetejére citromkarikát, és idénre be is fejeződött a gyümölcsszezon. Az agglegénykompót pedig lekötve várja a karácsonyt.
A piac tarkasága viszont továbbra is csalogató. Különös, hogy az ősz nemcsak a földművesek számára jelenti a betakarítás idejét, hanem másokat is munkára ösztönöz, minden bizonnyal azért, mert az évszak mögött már sejtjük a bénító hóbundás változás érkezését, emiatt igyekszünk meríteni az élet halványuló erejéből.
Javasolni tudom erre az időszakra a muratura készítését. A muratura majdnem olyan, mint az agglegénykompót, csakhogy nem gyümölcsökből, hanem zöldségfélékből készül, tejsavas erjesztéssel. Szerintem a kovászos uborka – savanyú káposzta – muratura a legfinomabb savanyúságok három gráciája. Most érdemes készíteni, mert a piacon még kapható uborka, káposzta, sárgarépa, karfiol, zöld paradicsom, vöröshagyma. Ezeket az összetevőket alaposan meg kell tisztítani, nagyobb dunsztosüvegbe rakni, lemérni, hogy mennyi víz lepi el a zöldségeket, majd ugyanennyi vizet felforralunk, minden literre teszünk egy púpozott evőkanál sót. Miután kihűlt, az üvegből kiöntött vizet lecseréljük a sós öntetre. Ekkor mehetnek bele a fűszerek, torma, csombor, vagyis borsikafű, szemes bors, kapor, fokhagyma. Az erjedés néhány nap alatt lejátszódik. Akkor érdemes kevés tartósítószert szórni a tetejére, szalicilt vagy borként, attól roppanós marad. Aki idén kisebb mennyiségben elkészíti, jövőre bizonyára hordószámra rakja el a muraturát, miként azt Székelyföldön teszik.
Ám hogy ne ragadjak le a gasztronómiánál: az idén jól sikerült vénasszonyok nyara nem hagyja lankadni sem a szellemet, sem a testet. Folyton valami csinálnivalónk akad, például le kell nyírni a pázsitot, vagyis a puskaporrá száradt gazt, bízván, hogy idén nem kell még egyszer kézbe venni a fűnyírót, de talán a hólapátot sem túl gyakran. Ha többet nem is teszünk, elégedetten megszemléljük a fáskamrában felstószolt tűzifát, föltakarítunk a lakásban mindent, mert tavaszig csak felületes takarításra kerül majd sor, időnként ránézünk a befőttekre, hátha valamelyik romlásnak indult…
Ha meg éppen már nem semmi feladatot nem tudunk kitalálni magunknak, kirándulunk. Mert más ám ez a szemérmetlenül kínálkozó kora ősz a természetben, például a vízparton, mint odahaza az udvaron vagy a kertben. A természetben a fák, a bokrok, a cserjék újra kivirágoztak. Miközben mi töltekezünk a nap energiájából, a növények újra színpompásak, de nem terméshozásra készülnek, hanem az elmúlás tarka virágait mutatják leveikkel.
Tudjuk, hogy az elmúlásra készülő természet látványa igencsak megkapó, olykor szinte giccses tud lenni, de ha nem vásznon vagy fényképen szembesülünk az elébünk táruló kép pompájával, megérint bennünket a majdani avarban rejtőző reménység. Beérett a partot övező nádas, ráncot vet a vízen a szellő, a jegenyék pedig magasra emelt fejjel kémlelik a jövőt.
