Gazdát cserélt a puska

A teljes szerbiai sajtót bejárta az a nem mindennapi eset, ami a kupuszinai D. P.-vel történt meg. A vadász társaival együtt a falu határában fácánra vadászott, amikor egy lápos területen levő kukoricásban szemtől szemben találta magát egy kifejlett szarvasbikával. Az állat természetesen csak menekült, a vadász pedig ösztönösen védte magát az egyetlen dologgal, ami a kezében volt, a puskájával. A nagyvad fellökte D. P.-t, aki szerencsésen megúszta az esetet sérülés nélkül – de a fegyvere nem maradt nála. Az izgalmas és nem veszélytelen eseményről magával a főszereplővel beszélgettünk.

Mikor kezdett vadászni?

– Ez a negyedik idényem. Nagyon szeretem a természetet, horgászni is szeretek, egyszerűen szeretek a természetben lenni. Általában madarakra vadászom, ennél a bizonyos esetnél is fácánra mentünk. Azt a puskát, amit elvitt – egy 16 milliméteres Monte Carlót – is arra vettem, hosszú csövű sörétes puska, amivel messziről is jól tudok találni madárra.

Hogyan történt ez a különös eset a szarvassal?

– Reggel 8 órakor találkoztunk kilencen a falu szélén, és a határ felé kezdtünk menni. Minden szokásosan zajlott, tiszta volt a határ, lőttünk is már néhány madarat. Egy idő múlva megreggeliztünk, majd folytattuk a vadászatot. 13 óra körül történt az eset. Már a nap vége felé jártunk, hazafelé vettük az irányt két kanális egybefolyásánál, épp egy magas fűvel benőtt kukoricásban voltunk. Mocsaras, lápos vidék, még nád is nőtt, az ilyen területen szeret megbújni a vad. Amikor erre a rétre értünk, azonnal elszaladt az első szarvas, az is hatalmas példány volt. Ezen a környéken már ismerjük a 2-3 itt élő bikát, minden vadászaton látunk legalább egyet közülük. Ezen a vidéken békésen élnek a szarvasok, kevés ember, traktor jár arra, otthon érzik magukat az állatok.

Szóval folytattuk az utunkat, amikor felugrott és megindult a következő, én 20–25 lépésre álltam tőle. Valószínűleg az útjában álltam, mert a szarvas arra megy, amerre megindul, nincs mese. Pillanatok alatt a közvetlen közelemben volt, lehajtotta az agancsát, én pedig ösztönszerűen, védekezésképp magam elé tartottam a puskát, ami beleakadt az agancsába. Hátra zuhantam, talán rövid időre az eszméletemet is elvesztettem az eséstől, a másfél méteres agancsa közvetlenül fölöttem ment el. Amikor felkeltem, azonnal láttam, hogy nincs meg a puskám. A többiek nevettek, azt hitték, magamtól estem el, mert nem látták, mi történt pontosan.

Azt mondta, ismerik a néhány itt élő szarvasbikát. Talán a puskáját is megtalálhatja még?

– Már háromszor mentünk keresni, de nem találtuk meg, időközben a kukoricát is learatták, de így sem sikerült. A csoportunkban régi, tapasztalt vadászok is vannak, és követtük a nyomokat, de a monostori határba már nem mehettünk utána. Később mindent szabályosan jelentettem a rendőrségnek, jegyzőkönyvet készítettek. Szerencsére semmi felelősség nem terhel, hiszen semmi rosszat nem tettem, nem is tehettem volna, szinte sokkos állapotba kerültem. A monostori vadőrnek és az elnökünknek is jelentettem a dolgot. Szerintem a puska már nincs a szarvas agancsán, valahol biztos leakadt róla, nem tudom elképzelni, hogy még mindig viszi magával, bár a puskára nemrég új szíjat vettem, amit nagyon nehéz elszakítani.

Később beszéltek az esetről a társaival? Történt korábban hasonló eset Kupuszinán?

– Valakiről hallottam, hogy egy őz elvitte a puskáját, de azt néhány nap múlva megtalálták a közelben. Mihály, az elnökünk említette, hogy neki is volt hasonló esete.

Milyen más érdekes vadásztörténete van még?

– Történt egy vicces eset, amikor még kezdő vadász voltam. Vaddisznót hajtottunk. Még csak fél órája vadásztunk, amikor előjött egy hatalmas vadkan. Az első lövésemre felbukott, én pedig már kezdtem szétszedni a puskát. De az állat pillanatokkal később felállt, és elfutott, egyszer sem láttuk többé, pedig még legalább ötször lőhettem volna, amíg a földön feküdt.

D. P. esete kapcsán Lukácsevics Mihályt, a Fácán Vadászegyesület elnökét is megszólaltattuk, aki elmondta, Kupuszina környékén 7-8 szarvas él állandóan, a többi példány a közeli Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátum területéről jön ki, és időszakosan vándorol a falu környékén.

– A kupuszinai szarvasállomány jóval megcsökkent, amióta felhúzták az új kerítést. A bőgés után szoktak megjelenni arrafelé a szarvasok nagyobb mennyiségben. Kint, a hídtól (Duna–Tisza–Duna-csatorna – a szerző megj.) Monostor irányában nem sok szarvas van, 7–8 él állandóan a természetvédelmi rezervátumon kívül, körbejárják a vidéket a Duna–Tiszától a falu határában. Lehet, hogy Monostornál több van, de mi nem követjük őket, csak néha útközben látjuk őket. Ez a 7–8 példány sokat jár egész közel a faluhoz, néha a kertekben megrágják a veteményeket. Az egész életüket itt élik, nem erdei szarvasok. A kerítést tavaly-tavalyelőtt csinálták, egy szakaszon a pecabungalló felé még a régi kerítés van, ott előbb-utóbb ki fognak törni.

A baleset is az egyik ilyen falu környéki szarvassal történt?

– Nem lehet tudni pontosan, a szarvas mindig csavarog. Azt a részt, ahol a mostani eset megtörtént, korábban felszántották és bevetették kukoricával. Ez egy mocsaras terület, a leggyakrabban errefelé járnak a szarvasok, a falu szélén, a nádas rétben.

Mennyire veszélyes egy ilyen találkozás?

– A szarvasról azt kell tudni, hogy ha bevesz egy irányt, neked kell félremenni, mert ő nem fog, ösztönszerűen menekül. Nekem is volt már hasonló esetem, egy nádasban egy fiatal bika jött egyenesen nekem. Mire észrevettem, már a közvetlen közelben volt, épp csak eldobtam magam, pontosan ott ment végig, ahol korábban álltam. Ha megindul, óriási sebességgel, nagy erővel jön, mintha egy autó ütne el, csakhogy agancsa is van. Egy nagy bika 180–200 kilogramm is lehet.

Néhány évtizedre visszatekintve hogyan változott az itteni szarvasállomány?

– Szerintem az erdőgazdaságban sokkal több van, mint kéne. A vadászatban úgy néz ez ki, hogy ha valamilyen vadból több van, mint kéne, az csak tovább fog szaporodni, közben megvan a keret, hogy mennyit kell kilőni. Az állomány évről évre növekedett. Másrészt a szarvasnak a Duna nem nagy akadály, a vadnak nincs határ, könnyen átúszik a túlsó, horvát partról, és ezeknek egy bizonyos része itt is marad. Mi a természetvédelmi területről kapjuk a szarvasokat, azokat, amelyek kiszöknek. Ha a kerítésen belül vége lesz a vegetációnak, még több fog kijönni, a falu környékén könnyen találnak rágni valót, például búzát, gyümölcsfákat. Néhány éve volt is egy többmillió dináros káreset, de amióta a kerítés megvan, már kevesebb ilyen történik. Tavalyelőtt kint volt 80 szarvas, ezek közül szervezetten behajtottunk 60-at, de 20 visszatört.

A kupuszinai vadászok tehát nem felelősek a szarvasokért?

– Mi a szarvasokkal nem gazdálkodunk, nem is vadászhatunk rájuk. A kárért sem felelünk. Amikor például nagyon sok volt kint, az apatiniak szerették volna, hogy vegyük be a vadgazdaságunkba, de nem vállaltuk, mert hatalmas károkat képesek csinálni. Az egyesületünk az Apatini Vadászszövetség egyik része, az apatiniak, szentivániak és szilágyiak mellett. Egy szövetségnek legalább két embert, egy hivatásos, fizetett vadőrt és egy vadászterület-igazgatót kell alkalmaznia, mi ehhez egyedül kicsik vagyunk. A mi állandóan itt levő szarvasaink jól feltalálják magukat, vándorolnak a monostori határig. Eszükbe sincs bemenni a kerítés mögé. Mondhatni, ki vagyunk békülve velük, ez a 7-8 példány nem csinál jelentős károkat. Van 40 hektárunk, ezek a területek befásodtak, berkesedtek, ami nagyon megfelel az állatoknak. Ilyenkor ősz végén ki fognak jönni a kerítésen, ahol lyukakat találnak, a méteres sűrű drót felett a régi kerítés van, a szarvas azt áttöri. Addig próbálja, amíg csak megreccsen. Ilyenkor jobb nekik kint, mint bent, másrészt ilyenkor kezdik bent a vadászatot vaddisznóra, szarvasra, attól is menekülnek.