1987. október 17-én tömegek gyűltek össze Párizsban egy a Trocadéro épülete előtt elhelyezett emlékkő leleplezése alkalmából. Az emlékkőre Joseph Wresinski katolikus pap alábbi gondolatát vésték: „Valahányszor arra ítélnek férfiakat és nőket, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését.” Az ünnepélyes szertartás végén Wresinski azt mondta: „Ma este mi – állampolgárok, miniszterek, képviselők, tisztviselők és mindenki más – szövetséget kötöttünk a munkanélküliekkel, az írástudatlanokkal, a nyomorban élőkkel, a hajléktalanokkal. Ez a szövetség nem egy éjszakára szól, hanem az egész jövőre.”
Fotó: Dávid Csilla
Harminc év telt el azóta, de a jólétinek nevezett modern társadalom egyik legfőbb gondja továbbra is a szegénység. Szerbiában a Köztársasági Statisztikai Intézet áprilisi adatai szerint több mint 25 százalékos a szegénységi rizikó aránya, ami a szakemberek szerint azt jelenti: a lakosság negyede a szegénység küszöbén él. Bár a rendszerváltozás óta eltelt évek alatt nem történtek érdemi változások a szegénység felszámolása terén, ha hinni lehet a statisztikáknak, ez az eredmény jóval szebb, mint a tavalyi, amikor ez az arány 38,7 százalék volt. Egy friss európai felmérés szerint viszont Szerbiában tapasztalható a legnagyobb jövedelmi különbség a lakosság körében: a leggazdagabbak 20 százaléka kilencszer több pénzzel rendelkezik, mint a legszegényebbek 20 százaléka. Az EU-s országok átlagos szorzószáma 5,2.
Sokan gondolják úgy, hogy egyszerűen el kell fogadni a szegénység létezését, mert az mindenkor természetes és megváltozhatatlan része a társadalomnak. De nem természetes fedél nélkül élni. Nem természetes télen hideg lakásban vacogni. És nem lehet megváltozhatatlan az éhezés. A nyugati társadalomban a szegénység az élet totális vereségét jelenti, mert a nagyon szegényeknek nem csupán az életesélyeik csökkenek, de még a méltóságukat is elveszik tőlük. Az ágrólszakadt gyereket kicsúfolják kegyetlen társai. A buszállomás padján éjszakázó hajléktalant félholtra verik részeg tinédzserek. Télen az éjszakai melegedőben meglopják egymást azok, akiknek minden ingóságuk elfér egy Tescós szatyorban. Szolidaritásból, együttérzésből olykor bizony veszettül kevés jut vertikálisan és horizontálisan is ebben a kulturált és fejlett civilizációban.
Az, hogy egy társadalom hogyan bánik az elesettekkel és szegényekkel, nem csupán gazdasági és szociális probléma, hanem nagyon fontos kulturális kérdés is. Kizárólag gazdasági eszközökkel és a politikai szócséplés módszereivel nem lehet megállítani az elszegényedést. Nem vitás persze, hogy a gazdasági fejlődésnek – a munkahelyteremtésnek, a béremeléseknek stb. - ebben igen fontos szerepe van, de lényegi változást csak a probléma teljeskörű kezelésével lehet elérni: az ipari vagy más ágazati befektetések mellett az emberek fejlesztésére, nevelésére, szocializációjára is jóval többet kellene áldozni. Ebben jelentős eltérések vannak a nyugati és más kultúrák között. Bhutánban például alkotmányban rögzítették az állam feladatát a bruttó nemzeti boldogság növekedése elősegítése érdekében, Kínában és Indiában pedig azért van csökkenőben a mélyszegénységben élők száma, mert ezekben az országokban a szocializáció szerves részeként tanulják meg az emberek a náluk elesettebbek segítésének a fontosságát.
Huszonöt éve annak, hogy az ENSZ Közgyűlése a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét - ez a nap a szegénység és a nyomor felszámolásának szükségességére hívja fel a világ figyelmét. A tényleges változásokhoz meg kell hallanunk Teréz Anya üzenetét, akik 1970-es szkopjei hazalátogatása során Prela püspök szavaira reagálva többek között ezt mondta: „Ti ismeritek a szegényeiteket? Tudtok-e róluk? Tudjátok-e a szegényeket szeretni? Ha nem tudtok róluk nem is szerethetitek őket. Ha őket nem szeretitek kezdjétek el otthon gyakorolni a szeretetet. Kezdjétek a saját családotokban, a saját házatokban, ott kezdjétek és Isten hozzásegít benneteket, hogy az Ő szeretetévé, az Ő életévé és irgalmasságává válhassatok”.
