Mondhatnánk úgy is, reneszánszát éli a libatenyésztés és a libatoll értékesítése, amit egészen Japánig visznek kis hazánkból. Van olyan üzletember, aki ezt felismerte és nem is hagyja kihasználatlanul.
A magyarkanizsai Tandari László neve egybeforrt a Metalmániával, az egyik legnagyobb vaskereskedéssel, majd néhány éve, mint a Martonos közelében lévő, méltán népszerű, természetközeli környezetben lévő Tandari-tanya tulajdonosaként cseng ismerősen a neve. Mára meg a libatoll vált érdekessé számára, de folyamatosan újabb és újabb tervei vannak, amiket nem hagy megvalósítatlanul, s mint látható, nem is teszi rosszul, amikor az első pillanatra meghökkentő ötleteivel előrukkol, mert azokat mind sikerre viszi.
A háromgyermekes családapa, aki az itthon maradás fontosságát hangsúlyozza évek óta, arról is ismert szűk és tágabb környezetében is, hogy megbecsüli munkatársait, amellett, hogy természetesen profitorientált, mindig is arra törekedett, hogy alkalmazottait ne éhbérért foglalkoztassa, mint ahogy az sajnos előfordul itt-ott kis közösségünkben.
– Iparos szülők gyermekeként már korán belém ivódott, illetve belém nevelték a kemény munka fontosságát. Kereskedőként kezdtem a pályafutásomat egy helyi cégben, épp a háborús évek kellős közepén a kilencvenes években, amikor arra törekedett mindenki, hogy valahogy túlélje az inflációs időszakot. A vas valahogy véletlen felismerésként jött az életembe, amikor apósom által láttam, aki lakatosként dolgozott, hogy mekkora hiány van alapanyagból. Ekkor Magyarországról importáltuk – fogalmaz finoman a vállalkozó Laci, de mindannyiunk számára világos és elfogadott, mi módon történt akkor a szállítás a határ túloldaláról – úgy kerestünk pénzt, ahogy csak tudtunk, annak érdekében, hogy fennmaradjunk. Kapuk készítésével kezdtük, mindent mi magunk, a két kezünk által állítottunk elő, majd vittük végig a folyamatot. Majd a kör lassan, de biztosan bővült, és egyértelmű volt az igény a munkára is, de főleg a nyersanyagra, így innen vezetett az út a cég megnyitásáig, ami ma is működik, jövőre lesz huszadik éve. Akkor egy emberrel dolgoztunk, majd minden évben szaporodott az alkalmazottak száma, jelenleg pedig eléri a harmincat. Arra törekszem, hogy mindenben a segítségükre legyek, hisz egymásért vagyunk, maroknyian már csak, de akit lehet, itthon kellene tartani. Bár az is érthető, sokan távoznak, akik nincsenek megfizetve, vagy a nyugdíjukra gondolnak már most, ám így lassan, de biztosan elfogynak a mester- és szakembereink. Természetesen itt is, mint minden vállalkozás esetében, vannak holtszezonok, köztudott, hogy télen kevésbé keresett az általunk kínált portéka, hisz kinek van kedve hóban-fagyban vasat markolászni!? A sikerkulcs már nem olyan jó, hiszen tudjuk, olcsóbb egy régi házat felújítani, mint az alapoktól indulni.
Egy jó vállalkozó mindig több vonalon gondolkodik, a te esetedben ez hatványozottan igaz. Mindig kigondolsz valami újat, amibe nem félsz belekezdeni, még ha néha értetlenül is néznek rád. Ilyesmi lehetett nyolc éve a Tandari-tanya kialakítása is, aminek viszont mára már a külföldiek körében is sikere van. Mi ösztönzött arra, hogy az eldugott Martonos határában egy ilyen komplexumot alakíts ki?
– A tanya ötlete a beruházás szintjén merült fel. Köztudott, hogy azon a tájékon nem zsíros földek vannak, így az ipari növények ültetése nem is volt nyereséges, ekkor döntöttem úgy, hogy vegyes erdőt telepítek: akác-, szil-, kőris- és gyümölcsfákkal ültettem be először tíz hektárt, most pedig húszhektáros nagyságon terül el a Tandari-tanya épületegyüttese, amit nem csak erdő borít. Turizmusfejlesztési hitelt igényelve belevágtunk a tanya felépítésébe, ami nagyon nagy veszteséget eredményezett, mert majdnem háromszorosan kellett visszafizetni. Ám úgy tűnik, az ötlet azért mégsem volt olyan rossz, ami a népi hagyományokra alapuló tanya kivitelezését tűzte ki célul. Aztán szépen lassan elterjedt a hírünk, egyre több rendezvényt tartunk a tanya épületében a lakodalmak, bálok, családi ünnepségek mellett az éves ünnepeket is megtartjuk, van, amit a szabadban, van, amit benn a teremben. Látványtavunk, mini állatfarmunk is gazdagítja a látványt, de meg is lehet szállni nálunk, vendégszobáinkban, amit elégedettségünkre egyre többen igénybe is vesznek. Egy kis tanyacsárdát is kialakítottunk, pici múzeumocskával, de nem ritka az sem, hogy az egymásnak hűséget fogadó párok a nyári pavilon alatt mondják ki az igent. Meglepő számomra, de kifejezetten örülök neki, hogy gyakran a külföldön élők választják helyszínül a tanyánkat, és már az sem megy meglepetésszámba, hogy a pénteki vagy a vasárnapi napra időzítik az esküvőt. Ennek az is lehet az oka, hogy plusz kedvezményt adunk ezekre a napokra. Mostanában már hirtelenjében kétszer is megtörtént, hogy az utolsó pillanatban meggondolták magukat a fiatalok, erre találtuk ki a last minute utak mintájára a last minute lakodalmat.
Az újabb ötleted megint csak formabontó az észak-bácskai ember számára, pedig nem is kellene, hogy az legyen. Mintha folyamatosan a rousseau-i elvhez közelítenél. Libázás.
– Miért is ne használnánk ki a meglévő területet? Vannak kisállataink, amik a tanya körüli látnivalókat gazdagítják, de miután bekerítettem az erdőt, arra a felismerésre jutottam, ott bizony van még hely másnak is! A fák közötti területet szépen karban tartják a libák, ott legelnek, ez is egy plusz hasznot hoz, arról nem is beszélve, hogy a tollat jól tudjuk értékesíteni. Jelenleg 555 libánk van kinn a tanyán, de az a vállalkozó, aki segít az értékesítésben, egy év alatt ezerről hétezerre növelte az állományt, tehát van ebben fantázia.
A nagy libákat Zentáról hoztam, ez lesz majd az anyaállomány, ami jövőre reményeim szerint igencsak kibővül, mert egy liba évente átlagosan harminc-negyven tojást ad, amit majd kikeltetünk. A cél az, hogy Szerbia-szerte fellendüljön a libatenyésztés, és ne csak egy helyre korlátozódjon, hanem több településre szétosztódjon, hiszen emlékezhetünk a magyarországi influenzajárványra, ami tönkrevágta a tenyésztést. Gondolom, nem véletlenül. A toll világtőzsdei cikké vált, melyben a franciák a legerősebbek, majd őket követte Magyarország. A japánok azért is orientálódtak Vajdaság felé, mert itt nem ütötte fel a fejét az influenza.
Hogyan történik a feldolgozás és az értékesítés?
– Zenta és környéke már jártas ebben a témában, sőt a távolabbi Péterréve is, no, a mi kopasztóink onnan jönnek! A mi vidékünkön már csak az idősebbek ismerik a technikát, ezért van szükség arra, hogy a pecellói asszonyok, legutóbb tizenheten egy nap alatt gyors és ügyes kezekkel megfosszák a libáinkat a tolluktól. Ezt követően a zentai vállalkozó átdolgozza a tollat, párnába tölti azt, és úgy utazik egészen Japánig a Martonoson hízó és tollasodó libák terméke, a pelyhes libatoll. Úgy tűnik, nem volt rossz ötlet, mert a libák teszik a dolgukat, a japánok meg ennek örülnek, mi meg még jobban, ugyanis amellett, hogy gazdasági szempontból jövedelmező lehet, talán még vissza is tudjuk csempészni a köztudatba a libahús fogyasztásának kultúráját, amit el is felejtettünk már. A jó bácskai ember gasztronómiai palettájáról nem hiányozhat a lúd se! Nem csak azért, mert sok lúd disznót győz, hanem valóban úgy gondolom, fontos a hagyományaink éltetése, csak úgy, mint ahogy felelősségünk annak az utódokba való továbbörökítése is. A gyerekeinket is ebben a szellemben neveljük, az itthon való boldogulásra, a munkából való, talpraesett, igyekvő és merész ötleteket is kivitelező, szorgalmas utódokat szeretnénk hagyni magunk után.
A Ludas Lacivá vált vállalkozó meghazudtolná önmagát, ha nem lennének újabb vakmerő ötletei. Mi a legújabb?
– A jó lehetőségekkel élni kell, nemcsak a saját, hanem a közösség érdekében is! Most, hogy az anyaország a hónunk alá nyúlt, sokaknak adatik alkalom arra, hogy ezzel a segítséggel a helyben való boldogulásra törekedhessünk. A Prosperitati pályázataival, akik valóban itthon képzelik el a jövőjüket, és fontos számukra nemcsak az identitásuk megőrzése, hanem a gyermekeik jövőjének a megalapozása is. A legújabb ötletem ötvözése mindennek, mert amellett, hogy ugye egy vállalkozót úgy ítélnek meg, hogy a maga malmára hajtja a vizet, mert ugye minden szentnek maga felé hajlik a keze, arra is gondoltam, mi lesz azokkal az idős emberekkel, akik itt maradtak, akikről talán nem lesz, aki gondoskodjon napról napra a távoli Németországból vagy Angliából. Hiába az anyagi jólét, az nem minden. Éppen emiatt gondoltam azt, hogy egy, a jó levegőn, a városi zajtól kicsit távolabb eső, de a világtól nem elvágott helyen, itt a tanya szomszédságában lenne a legmegfelelőbb hely egy idősek otthonának kialakítására. Olyan helyre, ahol a korosodó, még aktív környékbeliek kedvük szerint akár a természet szépségét csodálva, vagy aktív időtöltéssel élhetnének nyugalomban és gondoskodásban, társaságban és csendes, de a családias nyüzsgést sem nélkülöző környezetben – mondta Tandari László.
Az allűröktől mentes vállalkozó, aki mer és teszi a dolgát, könnyedén, az élet másoknak bosszúságot okozó gondjaira is mosolyogva, szókimondóan reflektálva, továbbra is megvalósítandó elképzelések garmadával a fejében jár-kel, egy pillanatra se tévesztve szem elől azt, hogy bátorság nélkül nincs siker, állandó megújulásra és merész változtatásokra való képesség kell ahhoz, hogy egyről a kettőre, az állóvízből a tettek mezejére landolhassunk.
