Hetvenhárom évvel ezelőtt október 31-én ötvenegy adorjáni férfi esett áldozatul a megtorlásoknak, napokkal később pedig még hetükkel végeztek. Értelmetlen elhurcolásuk és Tiszába lövésük csendes főhajtásra kötelezi az utódokat, és ez alkalommal megjelennek a községi elöljárók is, hogy leróják kegyeletüket az adorjáni emlékműnél. Kedden az adorjáni temetőben fiatalok és idősek egyaránt azért jelentek meg a temetőben, hogy rájuk emlékezzenek tisztelettel és őrizve emléküket az utókornak.
Orcsik Károly főtisztelendő szólította közös imára az egybegyűlteket, és emlékeztetett arra, hogy a vérnek földfoglaló ereje van, az áldozatok pedig vállalták sorsukat, amit Isten őreájuk mért, elfogadták, mert nem féltek az Úrral való találkozástól.
– Ezek a hősök életüket adták azért, hogy nekünk itt, ezen a földön életünk lehessen. A Jóisten kegyelme adja meg nekünk azt az erőt, hogy képesek legyünk ezt a közösséget megtartani, gyarapítani, újra és újra élettel tölteni meg, hiszen ha így teszünk, csak akkor fogunk méltó utódai lenni azoknak, akik miértünk vagy a mi őseink helyett haltak meg.
A Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai az alkalomhoz illő dalokat adtak elő, az iskolások pedig szavalataikkal tették még magasztosabbá az emlékezést.
Az emlékműnél, melyre lakonikusan csak annyi van írva: Emlékezzünk, Kávai Szabolcs történelemtanár, közoktatással megbízott tanácstag mondott beszédet, melyben kiemelte:
– Adorján több tekintetben is különbözik a többi bácskai településen történt atrocitásoktól. Egyrészt a lakosság számarányához képest rengeteg volt a kivégzettek száma. Körülbelül annyi férfit öltek meg itt, Adorjánon, mint a 6–8-szor nagyobb Magyarkanizsán. Másrészt már röviddel a kivégzések után az akkori hatalom is túlzottnak tekintette méreteiben és brutalitásában az adorjáni vérengzéseket, és igaz, tessék-lássék módon, de három elkövetőt felelősségre is vontak. Ez a falu 1944-gyel kapcsolatban még abban is eltér a többi délvidéki településtől, hogy a gyász és az emlékezés még az elhallgatás és az elhallgattatás évtizedeiben is itt, az adorjáni emberekben élt a legerősebben. A viszonylagos jólét, az emberibb arcát mutató kommunista diktatúra évei sem tudták kitörölni, de még csak átformálni sem az itteni emberek emlékeit. Ez a kitartás és az áldozatok iránti mély tisztelet még ma is nagyon erős a falu lakosságában. Ezért minden magyar ember – éljen bárhol is a világon – példát vehet Adorjánról és az itteni emberekről.
Az emlékműnél az áldozatok leszármazottai mellett elhelyezték koszorúikat a Magyar Nemzeti Tanács, a magyarkanizsai önkormányzat, a VMSZ, az adorjáni helyi közösség és a községi nyugdíjas-egyesület küldöttei.