Szél János a díj átvételekor
A martonosi Testvériség Művelődési Társulat elődje, a martonosi Testvériség Kultúregyesület csaknem száz éve, még 1922-ben jött létre, amikor a tűzoltóegylet színjátszói és rezesbandája összefogott megalakítására. A második világháború után tevékenységük kibővült, népdalkórus, néptánccsoportok, kézimunkázók csatlakoztak hozzá, tánciskolákat, bálokat, egyéb rendezvényeket szerveztek, és a falu könyvtárát is ők működtették. A jelenleg a Szövetkezeti Otthonban berendezkedett egyesület nem kevésbé szerteágazó tevékenységet folytat a vajdasági magyar kultúra megőrzéséért, minek okán idén Plakett díjjal tüntették ki.
Amikor ellátogattunk Martonosra, Szél János elnök készségesen válaszolgatott kérdéseinkre, miközben a még számos lehetőséget rejtő, éppen felújítás alatt álló épületen és annak tágas udvarán is végigvezetett bennünket.
– Az igazi nagy lépés akkor történt az egyesület történetében, amikor a világháború után ez az épület elkészült. Ez önkéntes munkával történt. Sok kis ember nagyot képes alkotni, ha akad egy vezető, aki meg tudja álmodni a kitűzendő célokat. Ez egy remek épület, vastag téglafalakkal, hatalmas belső térrel. Még ma is szép, bár már felújításra szorul. Az adott keretek között igyekszünk is ennek eleget tenni. Az egyesületnek mindig nagy szerepe volt a község életében, hiszen bármilyen ünnepre került sor, az mindig itt került megrendezésre. A 80-as években például a Znanje imanje című rendezvényt is megszervezték itt.
A maival összehasonlítva milyen volt itt a közösségi élet akkoriban?
– Sokkal népesebb volt a rendezvények látogatottsága. Az embereknek részint nem nagyon volt más szórakozási lehetőségük, másrészt vidékre is ritkábban jártak el, mint manapság. A néptáncoktatás akkor még folyamatos volt, a tanárokat az állam fizette, a gyerekek is némiképp lelkesebbek voltak. Ma talán az a gond, hogy túl magasra tűzzük a mércéket, amit az átlagember képtelen teljesíteni. Ennek ellenére rendszeresen megjelenünk a Durindón és a Gyöngyösbokrétán, ugyanígy a testvértelepülések, Gátér, Bátorkeszi, Martfű és Algyő rendezvényein is évente egyszer-kétszer, ápolva ezáltal a kapcsolatot velük. Ezek általában falunapok, gasztronómiai fesztiválok, ahol a néptáncos gyerekeink fellépnek, ugyanígy a Babarózsa leánykórusunk is. Ami az idősebbekből álló vegyes kórusunkat illeti, ott az a fő cél, hogy összejárjanak, énekelgessenek.
Jó lenne egy igazi, szép és díszes nyári színpadot is megépíteni...
Mi a helyzet az utánpótlással?
– Nyaranta megszervezzük a Kölyökklubot, ahol délelőttönként óvónők, tanítónők foglalkoznak a legkisebbekkel. Itt játszva tanulnak, énekelnek, próbáljuk őket elmozdítani a számítógép képernyője elől… Azt tapasztaljuk, hogy gyermekeinknek gondjaik vannak a csapatmunkával, legtöbbjük a négy fal között tölti szabadidejét, sok időbe kerül, mire sikerül összeszoktatni őket. A Kölyökklub viszont szépen működik. A fő cél az lenne, hogy megpróbáljuk idecsábítani őket, hogy megszokják és megszeressék ezt a környezetet.
Látom, az épületben éppen felújítás folyik. Hogyan sikerült ezt anyagilag megvalósítani?
– Tavalyelőtt a Bethlen Gábor Alaptól nyertünk egymillió forintot pályázati úton a padlófűtés beszerelésére, közben a tartományi oktatási titkárság is 970 ezer dinárt ítélt meg nekünk, akkor meszeltettük újra a teljes épületet, felújítottuk a nagytermet és a lépcsőházat, a kályhát pedig adományokból vásároltuk… Úgy tűnik, amikor elkezdünk valamit eredményesen megvalósítani, és látható, hogy a pénz a megfelelő helyre kerül, és nem csordogál el, akkor már könnyebben adnak mások is.
Mit tart még a felsoroltakon kívül a legfontosabb tevékenységeiknek és a legjelentősebb céljaiknak?
– Szeretnénk rendszeresen szervezni farsangi ünnepséget. Az egyik legnagyobb rendezvényünk a nemzetközi néptáncfesztivál, amely Magyarkanizsa község és a testvértelepülések ifjú táncosainak megmérettetése. Javában készülünk a Durindóra és a Gyöngyösbokrétára, melyet ezúttal Törökkanizsán szerveznek meg. Péter-Pálkor a falunapot bállal egybekötve rendszeresen megtartjuk. Idén nálunk kerül sor a községben a halászléfőző versenyre is. Márciustól szeretnénk beindítani a moderntánc-oktatást is, ami eddig nem volt nálunk. A nyári táborokban barkácsoktatás és hangszerkészítés is folyik. A MIRK-re is járunk rendszeresen a Tiszavirág kézimunkakörrel. Március 3-án kerül sor a Gazdag Ágra, ahol hagyományőrzőinkkel ugyancsak minden alkalommal fel szoktunk lépni. A vegyes kórus szereplése mellett kiállítjuk a régiséggyűjteményeinket az adott témának megfelelően. Idén a szerelem a fő témakör, s mi ebből a jegyben járást kaptuk.
Ami a közönséget illeti, mely rendezvényeik a legnépszerűbbek?
– A néptáncfesztivál idején alig szoktunk beférni az épületbe, rengetegen látogatnak el hozzánk. Szeretnénk egy nagyobb összeget megpályázni a további felújításokra, és a századik évfordulónkra elhozni ide a Gyöngyösbokrétát, ha a szervezők is megengednék, mert az egy igazán nagy ünnep lenne. Ehhez jó lenne egy igazi, szép és díszes nyári színpadot is megépíteni, hiszen ez a nagy udvar ezt lehetővé tenné. A Tanyaszínház is minden évben ellátogat hozzánk, ennek is nagy a közönsége. Tavaly első ízben népdalfesztivált is szerveztünk, akkor is tele volt a terem érdeklődőkkel. Ezt is rendszeresen megszervezzük most már. Talán az egyik legsikeresebb az összes közül a karácsonyi műsorunk, mely esetben olyan sok a program, hogy időnként háromórásra is elhúzódik, ezért a későbbiekben szeretnénk majd több részre osztani.
A továbbiakban hosszan sorolta még, mi mindent szeretnének modernizálni az épületben, hogy igazán méltó befogadója legyen gazdagon szerteágazó rendezvényeiknek, a végén pedig hozzátette, az elismerés, melyet kaptak, kellemes meglepetésként érte őket, nagyon köszönik ezúton is, örülnek, hogy figyelemmel kísérik működésüket, mivel mindez megerősíti őket abban, hogy van értelme a munkájuknak, és további lendületet is ad hozzá.
