2024. december 3., kedd

A nyelvtan és nyelvhelyesség legjobbjai

A tanulmányi versenyek több szintből állnak. Először az adott iskola tanulói mérik össze tudásukat, majd ezt követően a település vagy a község iskoláinak legjobbjai, és az ezt követő körzeti után jön az országos szintű verseny, amelyen az adott tantárgy legjobbjai vetélkednek egymással. Ebből kifolyólag a köztársasági versenyek presztízse is nagyobb, és a diákoktól is nagyobb felkészültséget igényel.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium épületében vasárnap tartották meg a középiskolások köztársasági szintű magyar nyelvi és nyelvhelyességi versenyét. A rendezvényen Vajdaság számos középiskolája képviselte magát. A négy korosztályban összesen 39 diák mérte össze tudását.

A negyedik osztályosok legjobbjai Molnár Csikós Lászlóval és Kovács Rácz Eleonórával, a verseny koordinátorával (Benedek Miklós felvétele)

A negyedik osztályosok legjobbjai Molnár Csikós Lászlóval és Kovács Rácz Eleonórával, a verseny koordinátorával (Benedek Miklós felvétele)

Az egyetemi tanárok által összeállított tesztek kitöltésére a tanulóknak 120 perc állt rendelkezésükre, és összesen 20 pontot tudtak összegyűjteni. A jeligével ellátott teszteket azután gyakorló magyartanárok javították ki. Az eredményhirdetés elején Molnár Csikós László, nyugalmazott egyetemi tanár kifejtette, az idén a tesztek összeállításakor nagy hangsúlyt fektettek a szövegértelmezésre is, és a harmadik és negyedik osztályosok díjazottjai felvételi vizsga nélkül jelentkezhetnek a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékre. Az eddigi gyakorlattól eltérően az eredményhirdetés előtt a diákok a tanárukkal megtekinthették és véleményezhették a teszteket, és ezek alapján apró korrekciókat végeztek a pontszámok tekintetében, egy esetben ez a helyezéseket is érintette. A verseny díjazottjai a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, valamint a Magyar Nemzeti Tanács könyvcsomagját kapták jutalmul.

A harmadik osztályosok díjazottjai (Benedek Miklós felvétele)

A harmadik osztályosok díjazottjai (Benedek Miklós felvétele)

EREDMÉNYEK

Első osztályosok: 1.Szorcsik Ivett (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta), 2. Véber Amarilla (Zentai Gimnázium, Zenta), 3. Szabó Réka Dorottya (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka).

Második osztályosok: 1. Paróczi Orsolya (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta), 2. Rácz Richárd (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), 3. Ali Amina (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta).

Harmadik osztályosok: 1. Vojter Kitti (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), 2. Lengyel Anna (Óbecsei Gimnázium, Óbecse), 3. Ambrus Andrea (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta).

Negyedik osztályosok: 1. Makán Albert (Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek), 2. Kovács Imola (Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek), 3. Solymosi Kornél (Óbecsei Gimnázium, Óbecse).

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás