2024. december 22., vasárnap

Ötmillió dináros beruházás

Sportkomplexummá növi ki magát a magyarkanizsai Sport- és Rekreációs Központ épülete

Befejeződött a tizenhárom sportegyesület tevékenységeinek helyet adó magyarkanizsai Sport- és Rekreációs Központ felújításának második fázisa, így most már csaknem a teljes épület a sportolók igényeit szolgálja. A tervek között szerepel az emeleti rész kialakítása, ugyanakkor az udvar nyári kondicionálóparkká alakításával is színesítenék a sportolni vágyók lehetőségeinek palettáját.

A felújított épületben már minden igényt kielégítő körülmények között folynak az edzések (Puskás Károly felvétele)

A felújított épületben már minden igényt kielégítő körülmények között folynak az edzések (Puskás Károly felvétele)

A küzdősportok szerelmesei már javában használják azt a termet, amelyet a közelmúltban alakítottak ki a kor igényeinek megfelelően. Vuković Igor, a Magyarkanizsai Sportszövetség titkára elmondta, hogy nemcsak az egyesületek, hanem a kedvtelésből sportolók is örömmel veszik igénybe az épület termeit.
– Az új küzdőteret már teljes gőzzel használják a küzdősportok szerelmesei, ugyanakkor az egész épületet benépesítik a mozgásra vágyók, hiszen tizenhárom egyesület 350 tagja jár ide folyamatosan. Emellett a lakosságnak is van lehetősége arra, hogy sportoljon. Cselgáncsoznak, bokszolnak, aikidóznak, crossfiteznek, ezenkívül a tinifitnesz és a babafitnesz is a főbb tevékenységi körök közé tartozik, valamint aerobik és kosárlabdaedzés is szokott lenni a központban. Folyamatban van továbbá egy súlyzóterem kialakítása, ahova a felszerelések beszerzése ugyan még várat magára, ám a közeljövőben ez is megvalósul – magyarázta a sportszövetség titkára.

Az épületben folyó munkát pénteken az önkormányzat illetékesei is megtekintették (Puskás Károly felvétele)

Az épületben folyó munkát pénteken az önkormányzat illetékesei is megtekintették (Puskás Károly felvétele)

A beruházást pénteken délelőtt Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is megtekintette, aki elmondta, nagy örömére szolgál, hogy sikerült befejezni a felújítás második fázisát.
– Nagyon sok sportklub részéről már évek óta megfogalmazódott annak az igénye, hogy az önkormányzat valamilyen formában tudjon egy olyan termet biztosítani számukra, ahol télen és rossz időjárási viszonyok közepette is nyugodtan tudnak edzeni. Ez egy ötmillió dináros beruházás volt, amit fele-fele arányban biztosított az önkormányzat saját eszközökből és a tartományi sporttitkárság. Az igényeknek megfelelően próbálunk a sportszövetség közreműködésével reagálni a sportklubok igényeire, hiszen a termeket is úgy alakíttattuk ki, hogy a különböző sportágaknak mind-mind megfeleljenek. Teljesen más berendezése van a nagy- és a kisteremnek, az emeleten pedig lesz egy kondicionálóterem, maga a sportobjektum tehát sportkomplexumnak is nevezhető, továbbá ha sikerül az udvari részt nyári kondicionálóparkká átalakítanunk, és megfelelő felszerelésekkel ellátnunk, akkor már egy olyan komplexumot kapunk, amely hosszú távon is ki fogja szolgálni az igényeket, éppen ezért bízom benne, hogy a 350 fős felhasználói sereg is évről évre nagyobb lesz majd – mondta a polgármester.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás