Az elmúlt években lehetőségem adódott több fiatal családot megismerni, s rácsodálkozni, hogy mennyire ügyesek: mindig lelkesen oldják meg a hivatás és a családi élet összeegyeztetését. A csókai Mészáros Attila és felesége, Lívia is egy ilyen páros. Követendő példa közösségünknek.
A férj állandó diakónusi kinevezése a padéi Havas Boldogasszony, a tiszaszentmiklósi Szent József és a hódegyházai Szent Mihály plébániákra szól. Ez mellett hitoktatást tart a csókai Jovan Popović Általános Iskolában, valamint kihelyezett tagozatában Feketetón, a tiszaszentmiklósi Dr. Tihomir Ostojić Általános Iskolában, és annak kihelyezett tagozatában Hódegyházán, a padéi Szervó Mihály Általános Iskolában, emellett Padén és Tiszaszentmiklóson ő tartja a plébániai hittant. Lívia adminisztratív munkásként dolgozik az egyik helyi vállalatban, de most szülési szabadságon van. Emma lányuk egy és István fiuk pedig négy éves lesz.
Beszélgetésünkben igyekeztünk rávilágítani arra, hogyan lehet a sok feladatot összehangolni a családi élettel, miként alakul egy fiatal diakónus élete, és a közösségbe való beilleszkedése.
– Hogyan telik egy napotok? Attila, mennyire mozgalmas, s hogyan oldható meg ez számodra, hogy több plébánián szolgálsz?
Attila: – Minden napom más. Három plébánián dolgozni mozgalmas, be kell osztani az időt, hogy mindenhova eljussak. Padén, Tiszaszentmiklóson és Hódegyházán én vezetem a plébániákat. Padén és Tiszaszentmiklóson hetente tartok irodanapot, igyekszem ezekre a napokra tervezni a megoldandó feladatok elvégzését, habár így is előfordul, hogy más napokon is el kell mennem. Mint például temetőkaszálás, kisebb karbantartási munkálatok a templomokon. Az irodai munkát illetően Hódegyházán akad segítségem egy nyugdíjas néni személyében. A vasárnapi istentiszteletek beosztását ft. Hajdu Sándor csókai plébánossal egyeztetve készítjük el, aki egyben a megbízott plébániai kormányzó ezen a három településen. Vasárnaponként részt veszek Padén a szentmisén és az egyik fílián tartok igeliturgiát.
– Lívia, mivel egészítenéd ki az elhangzottakat? Férjed diakónusi, illetve hitoktatói aktivitásai mennyire formálják a mindennapokat, s ehhez hogyan tudtok igazodni?
Lívia: – Családi programokat nehezen tudunk előre szervezni, mert szinte minden napra akad feladat a plébániákon. Előfordul, hogy adódik egy szabad nap, viszont reggel megcsörren a telefon és már változik is a terv. Azt hiszem ez természetes ennél a hivatásnál, és nem is panaszkodunk. Amikor fogadalmat tettünk, akkor számítottunk erre és igyekszünk ehhez alkalmazkodni.
– Hogyan lehet összeegyeztetni a családi életet a hivatással? Isten kegyelme miben mutatkozik meg?
Attila: – Minden a jó szervezésen múlik. Tulajdonképpen családapának lenni is egy hivatás, ami nagyon szépen összeegyeztethető a papi hivatással. Áldozathozatal nélkül nem várhatjuk, hogy kegyelemben részesüljünk, viszont azt tapasztaljuk, hogy a Jóisten sokkal nagyobb jutalomban részesít minket, mint amekkorára számítunk. Így azért már nem is olyan nehéz a mindennapi feladatokat elvégezni.
– A gyermekeiteket miként lehet a krisztusi útra terelni? Mit tanácsolsz a kisgyermekes családoknak?
Lívia: – Véleményem szerint a legfontosabb a példamutatás. Kisgyermekes anyukaként tapasztalom, hogy sokszor el kell ismételni a gyerekeknek a mondanivalónkat, és akkor sem biztos, hogy úgy fognak viselkedni, ahogy azt mi szülők elvárnánk. Viszont amit gyorsan megtanulnak és elsajátítanak, azaz, amit a cselekedeteinkkel tanítunk nekik. Néha előfordul, hogy a kisfiam elutasítja a közös imádságot, mert épp az adott időpontban sürgős elfoglaltsága van, de az is előfordul, hogy ő figyelmeztet minket, hogy evés vagy alvás előtt imádkozni kell. Mint ahogy minden szülőnek, nekünk sem egyszerű, de úgy gondolom sok türelemmel és szeretettel jó példát tudunk mutatni gyermekeinknek, amiből tanulhatnak a krisztusi életről.
– Bizonyára a koronavírusos rendkívüli állapotban érezhető volt valamiféle aggodalom a hívek körében. Attila, mit tapasztaltál? Hogyan tudtatok nekik segíteni? Több teendőd volt-e ekkor, mint egyébként, s mennyire volt ez megoldható? Voltak-e nehézségek esetleg?
Attila: – Minket, hívő embereket is olykor elfog a félelem. Így volt ez a koronavírus megjelenésekor is. Féltjük szeretteinket, gyermekeinket, és ezt éreztem a híveink körében is. Többen hívtak telefonon, aggodalmukat fejezték ki a helyzettel kapcsolatban. Igyekeztem bátorítani őket. Főleg az idősebbek viselték nehezen, hogy nem vehetnek részt a szentmiséken. A plébánia élete kicsit lelassult, de különösebb probléma nem merült fel.
Igyekeztünk a családommal kihasználni ezt az időszakot. Mivel a mai, felgyorsult világban az embereknek alig van idejük a családdal együtt lenni, így erre a periódusra egyrészt áldásként is tekintettünk, ami a családi életünket illeti. Több időnk jutott gyermekeinkre, sokat játszottunk. A kisfiunkat bevontuk a mindennapi teendők elvégzésébe, közösen imádkoztunk és próbáltuk erre biztatni a környezetünkben élő fiatal szülőket is.
Igyekszünk minden élethelyzetben megtalálni a jó dolgokat, az isteni áldásokat, és erre buzdítunk mindenkit.
@kep = A Mészáros család (mesz1.jpg)
@kep = A diakónusszentelés (mesz2.jpg)
