Az egyiptomi kultúrában kevésbé jártasaknak meghökkentő a cím, a festészetben kevésbé otthon levőknek meghökkentőek a képek, de összességében tekintve olyan kerek egészet ad a fiatal magyarkanizsai festőművész kiállítása, melyet a néző sokáig a lelkében hordoz. Gondolkodásra késztet és szabad asszociációnak is teret ad, miközben az ő pillanatnyi impulzusai vetülnek a vászonra, mint ahogy azt megtudhattuk Szalma Zsókától, akinek első, itthoni, magyarkanizsai kiállítása nyílt meg péntek délután és egészen 22-éig megtekinthető. Vérzik a szív azonban amiatt, hogy nem ünnepelhették kellőképp, nem jelenhetett meg megannyi ember, de talán számára így még emlékezetesebb marad az élmény, meghittebbé is vált, hiszen az útját végig figyelő Sagmeister Laura festőművész társaságában tudtunk arról beszélni, milyen köröket járt meg a képzőművész Zsóka, aki jelenleg Pécs városához kötődik, de abból, hogy épp szülőhelyén, Magyarkanizsán állított ki, látszik, hogy nem hagyta hátra gyökereit, sőt, kendőzetlenül mutatja meg vívódásait is akár, ami a legnagyobb bátorság a saját városában.
– Nagyon örülök, hogy Zsóka ezt a zseniális címet adta a kiállításának, hiszen ez egy ősi szimbólum: a saját maga farkába harapó kígyó vagy sárkány, gyakorlatilag a körforgás jelképe. A folyamatos megújulás, a vég, az újrakezdés, a lerombolás és az újraépítés, a halál és az újjászületés jelképe. Ebben az esetben a kiállításnál Zsókának azokat az uroboroszi köreit jellemzi, melyeken átment az egyetemi évei alatt. Ez idő alatt folyamatosan kapcsolatban voltunk, ezért láttam egyes ciklusok keletkezését is. Több körből kialakult egy nagy kör nála. Elindult egy bizonyos folyamaton keresztül, absztrakcióval kezdte, aztán kilépett belőle, az absztrakt expresszionizmusban is kísérletezett, illetve gesztusfestészetet is láthatunk, majd a legvégén, a legújabb munkái a lírai absztrakciót tükrözik. Az önmegismerés egy folyamata ez – mondta többek között Sagmeister Laura.
Az önismeretet is tartalmazó képek, a rétegeit visszaadó, izgalmas visszaköszönések. Zsóka ki tudott lépni egy-egy folyamatból, rótta az uroboroszi köreit, melyek egy spirált alkottak eddig…
– Szerettem volna én magam is megmutatni itthon a képeimet, de meg is kerestek ezzel a lehetőséggel, amivel most, az egyetem elvégzésével éltem is, mintegy korszak lezárásaként. Sokféle kép van, és mondhatni, sokféleképp is álltam mindegyikhez. Egyik kép sincs továbbgörgetve annál, mint hogy megmagyarázzuk azt, amit ott látunk, és vannak olyan képek, melyek csak csupán arról szólnak, hogy a színeket hogyan kevertem ki, annak a kísérlete, tanulmánya, de a lépcsős képeim például ábrázolóak, geometrikus vonalat követnek. Az új vonal pedig a viasszal való munka, melyek naplószerű bejegyzések, és számomra nagyon sok mondanivalójuk van a kis képeknek is, melyek pillanatnyi történeteket jelenítenek meg egy más formai világban, de mindegyik köt egy emberhez, vagy akár történéshez, vagy pillanathoz – mesélte Zsóka, aki rengeteget rajzol, melyből megszületnek a képek. Az se ritka, hogy egy kávés beszélgetésnél ragad ceruzát. A folyamatos körforgás tetten érhető a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban, és bárki számára elérhető és értelmezhető a lélek bugyraiba való mély betekintés Zsóka világát is látva, közben a magunk szabad érzelemkeltését meghagyva, az úton levés néha fájó, máskor szép állomásait eszünkbe juttatva, melyeket magunkban hordozunk, és melyek által leszünk az út végén olyanok, amilyenné az élet formált bennünket, nem jók és nem rosszak, hanem mi magunk, minden hibánkkal és erényünkkel.
